Filmtett – Erdélyi Filmes Portál

Azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, akik azzal foglalkoznak, amit szeretnek. Tavaly a nyaralást is sikerült egybekötnie a munkával – mivel az ő ötlete volt a Kubala László focistáról készülő filmtervet benevezni egy Barcelona melletti filmes fórumra –, elkísérhette Spanyolországba Kocsis Tibor rendezőt.

Vittorio de Sica lassan Oscar-díjas rovatunk törzsvendégévé válik, ugyanis már harmadszor (és nem utoljára!) találkozhatunk itt nevével. Ez a szerény olasz zseni (aki amúgy négy és félszer több filmben szerepel, mint amennyit rendezett) nemcsak az eszével, hanem a szívével is gondolkodott, filmjei mondanivalóját pedig leginkább érzelmi és nem elméleti alapokra fektette. Míg Hollywood dúskeblű, fényes hajú hölgyeményekkel kápráztatta el a nézőket, addig de Sica a valódi élet valódi pillanatait zárta be néhány csavargó kisgyerek szelíd tekintetébe.

Mi, magyarok, a legendás 6:3 óta tudjuk, hogy a sportteljesítmények néha képesek áttörni önnön korlátaikat és egy egész nemzet önképének, önértékelésének jelentős tényezőivé válni. Clint Eastwoodról is tudjuk, hogy otthonosan mozog az úgynevezett sportfilmek világában (emlékszünk még a Millió dolláros bébi díjesőjére), ezúttal azonban mintha nem a legjobb lóra tett volna – azaz nem a legjobb rögbicsapatra.

Hang- és filmvágóként David Leantől és Korda Zoltántól tanulta a szakmát az 50-es évek nagy brit szuperprodukcióiban. Korda Sándor iskolai barátjának, Darvas Simonnak a fia dolgozott Vittorio De Sicával és André de Toth-tal is. A Korda-saga egyik utolsó szemtanúja Londonban emlékezett a múltra.

A nyolcvanas évek, azaz a videó évtizede nemhogy megölte volna a mozit, de a médium kínálta izgalmas, új lehetőségekkel gazdagította a filmgyártást – és nem utolsó sorban a stúdiók zsebét. Nem csoda, hogy az évszázad utolsó évtizedének kezdetével új, minden addiginál fényesebb aranykor köszöntött Hollywoodra, csakúgy, mint a függetlenfilmre.