Az origó Csíkszereda, 1989. Természettudomány szakos osztályban végeztem középiskolát. Jelenleg a Sapientia „tulajdonában” egy filmes elkötelezettség, hangtechnika és a túlzott zenekedvelést súroló határok között táto(n)gó folt vagyok. Kisebb- nagyobb ambicióim a kamerához, gitárhoz, keverőhöz, egy film megnézéséhez és nem utolsó sorban egy új .doc megnyitásához vezetnek.

Iszlai József írásai
(69)

Mélyebb bőrünk – Adina Pintilie: Nu mă atinge-mă

A berlini Arany Medvével díjazott film sajtóvisszhangját követve már meggyőződésem volt, hogy Adina Pintilie első nagy lélegzetvételű projektje nem a kimerített új román filmes irányelveket követi. Az első képkockák egy hideg és elidegenítően szabályos környezetű világ részleteit vázolják fel, majd két férfi összeszerel és a nézőkre szegez egy kamerát. Kijelzőjén a rendezőnő arcközelije látható. A szerző feltekint, majd a közönség szemébe néz.

2018. május 31.

A japán Erdély – Szono Sion: Tokyo Vampire Hotel

A borús időben tolongó vasárnapi tömeget semmi nem készíthette fel az elkövetkező két és fél órányi vérontásra. A bonchidai vetítés nyitóbeszéde alatt úgy tűnt, sokan nem is tudták, hogy a film jelentős harmadát kolozsvári helyszínek, kolozsvári színészhallgatók statisztálása, és a kolozsvári állami román színház színészének kókadt játéka fogja kitenni. A hosszasan vérző vászon előtti székek lassanként szabadultak fel.

2018. május 29.

Homo interneticus – Werner Herzog: Lo and Behold, Reveries of the Connected World

Témaválasztásától függetlenül számomra mindig egyetlen dolog tűnt fontosnak Herzog dokumentumfilmjeiben. Jó, tudom, rengeteg mindent kinyomozott, felkutatta Kitezh városát, bevonult a halálra ítéltek közé, de munkássága szempontjából mindez csak ürügy arra, hogy az emberi lélekhez akár egy miliméterrel is közelebb férkőzhessen. Ars poeticáját saját fogalmaival írja körül a legjobban, rengeteg interjúban hangsúlyozza, hogy az „eksztatikus igazságot” keresi, s ennek szócsöveként mindig a rögzített valóság realizmusa felett marad, míg egy gép lencséjén keresztül tekint a lélek mélyére.

2016. szeptember 20.

Provocauteur – Igor és Iván Buharov: Az itt élő lelkek nagy része

Az orosz álnéven dolgozó Buharov fivérek munkái folyton valami veszélyt hordoznak magukban, hiszen sokszor darabjaira hulló tudatfolyamok – vagy szándékosan falhoz csapott ötletek. Ennek ellenére azt is érzem, hogy a szerzőpáros talán épp ezen veszélyek varázslatával kufárkodik, filmjeikben nem tartok semmitől, de minden valami feszes nyugtalanságban tart. Várom a következő pofont.

2016. március 16.