Kacsó Edith írásai
(16)

„Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is” – Csép Sándor-portré

Csép Sándor a romániai magyar televíziózás egyik „atyja” volt, aki Bodor Pál mellett kezdte a tévés szakmát. Mindig is újságíró szeretett volna lenni, bár papfiúként  teológiát is tanult, majd filozófiát végzett. Nagyratörő, művelt, tájékozott volt, elveihez mindig hűen ragaszkodott, felelősségteljes és céltudatos volt. Mindezek  mellett azonban értelmes és érzelmes volt egyaránt. Ezen tulajdonságai a terepen is megmutatkoztak, megtalálta a hangot a tudóssal, színésszel, íróval éppúgy, mint a piaci kofával, vásárlóval, parasztemberrel. Munkásságával egyértelműen beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe.

2017. december 21.

Szeretni kell a filmet – Beszélgetés Velvet Moraru producerrel

Amikor először hívtam fel telefonon Velvet Morarut, hogy beleegyezését kérjem az interjúhoz, ő meglepetten visszakérdezett: Velem? De miért? Mondtam, hogy elsősorban azért, mert producer, másodsorban azért, mert nő. Márpedig a szakmához kevesen tartoznak a „gyengébb nemből". Nem éppen kitörő örömmel, de elfogadta a találkozást és a beszélgetést. A Vizuális Művészetek Alapítvány irodájában megpróbált még egyszer lebeszélni, azzal érvelve, hogy nem ő a legmegfelelőbb erre a beszélgetésre, talán inkább Titusszal (Munteanu), Raduval (Igazsag) vagy bárki mással kellene leülnöm. Szerencsére én is határozottan kiálltam a véleményem mellett, így végre sikerült egy csendesebb sarokban leülnünk azzal a bevezetővel, hogy legyünk túl rajta, végül is ő is kibír egy félórát. A beszélgetés másfél óráig tartott.

2005. február 15.

„Emelt fővel tekinthetünk vissza erre a 12 évre.” – Beszélgetés Vivi Drăgan Vasilével, a FAV művészeti vezetőjével

Kissé nehéz szívvel indultam útnak a FAV (Fundaţia de Arte Vizuale / Vizuális Művészetek Alapítványa) irodája felé, Bukarest szívébe. Az alapítvány vezetőjét, Vivi Drăgan Vasilét, mintegy húsz játékfilm sokszorosan díjazott operatőrét még nem láttam élőben, de úgy gondoltam, hogy harapófogóval kell majd kihúznom belőle minden szót, ami ugye megnehezíti egy riporter dolgát. Az iroda nagy meglepetésemre egy, a főúttól eldugott kis lakónegyedben van, egy kétemeletes bérház földszintjén. Vivi maga nyitja a háromszobás lakás ajtaját és bevezet. Közben folyamatosan prüszköl, orrot fúj, köhög. Elmondása szerint a Dallas befejezését ünneplő búcsúbulin hűlt meg, annak ellenére, hogy az egész csapat „locsolgatta” magát a vírusűző italokkal.

2004. február 15.

A filmek börtöne – Interjú Anca Mitrannal, a Román Nemzeti Filmarchívum igazgatójával

2550 ágy, több mint 3000 „lakó” – ezek a jilavai börtön legfőbb jellemzői. A Bukarest melletti település leginkább fogdájáról „híres”, kevesen tudják, hogy ugyancsak itt van a „filmek börtöne” is, vagyis a Filmarchívum. A főváros központjától úgy másfél órányira, poros kis faluban áll meg az egyetlen arra közlekedő autóbusz. Vezetője készséges, a kapuban áll meg, hogy leszállhassak.

2003. október 15.

„Inkább sört iszom” – Beszélgetés Hanno Höfer filmrendezővel

Bukarestben és nemcsak a Nightloosers együttes ismert és kedvelt. Koncertek sorozata, turnék, klubbeli fellépések. Néhány nap „üldözés” után sikerül találkozni az Art Jazz klubban, a román főváros szívében Hanno Höfferrel, az együttes frontemberével, akit filmes tevékenységéről kérdezek. Természetesen sör mellett…

2003. április 15.

„Sikerült egy olyan filmet forgatnom, amit nem szégyellek” – Kávéházi beszélgetés Cristian Mungiuval

Bukarest, október. Napok óta zuhog az eső. Felhívom Cristian Mungiut, aki egy belvárosi kávézóba, ahogy ő mondja, lokálba hív. Már teázom, amikor megérkezik. Elhoztam magammal Papit1 is, ugye nem baj? Meglepetten felnézek. Egy nappal korábban láttam a Nyugatot, de ma nem ismerek rá a kedves arcú, néha kissé bárgyú Lucira. Hát nem, persze, hogy nem, dadogom zavartan. Akkor teázunk? És kezdhetjük?

2003. január 15.

Intim, de objektív – 6. Astra Filmfest, Nagyszeben, 2002. október 21–26.

1993, 1994, 1996, 1998, 2000, 2002 – ezek az évszámok jelzik az Astra Filmfesztivál kiadásait. Idén, október 21–26. között tehát már hatodik alkalommal rendezték meg az antropológiai filmeket bemutató szemlét. Majd 400 filmmel neveztek be 54 országból, a zsűri 47-et tartott érdemesnek a versenyre.

2002. november 15.

A keresztyén náci és közömbös pápa esete – Constantin Costa-Gavras: Amen. / Ámen.

A német drámaíró Hochhuth darabját 1963-ban mutatták be Párizsban, Jorge Semprun adaptálásában és Francois Darbon rendezésében. Az akkori kritikák szerint a darab nem pápa- vagy fasisztaellenes, hanem egész egyszerűen egy vallási dráma. Ennek dacára már akkor heves ellenérzéseket váltott ki a katolikus egyház legmagasabb képviselőiből. Akárcsak most a XXI. század elején…

2002. május 15.