Végigszívtam a pécsi filmszakot, elvileg mozgóképismeretet már taníthatok, de inkább újságíró lettem, mert abból meg lehet élni, és így a jövő nemzedéke is jobban jár. Kedvenc filmem a Superbad és az Anchorman (A híres Ron Burgundy legendája), valamint természetesen a Nincs kettő négy nélkül. Állítólag csúnyán tudok nézni arra, aki nem bírja Terrence Malicket vagy Gaspar Noét. Írok még a Filmvilágba is amúgy, van egy boxerem, és illegálisan teszek elérhetővé különböző zenéket.

Pernecker Dávid írásai
(135)

Bárcsak a fal adná a másikat – Frank Coraci: Here Comes the Boom / A maflás

Adam Sandler fegyverhordozója, Kevin James újra akcióba lendül. Társa a bajban Allan Loeb, az álomgyár legrosszabb forgatókönyvírója. A rendezői székben Frank Coraci foglal helyet, s a Sandler-istálló távirányításos házirendezője A maflás esetében újfent be képes bizonyítani, hogy az ember bármilyen ép foglalkozás helyett képes sudokuzni.

2012. december 03.

Kereszt Sanyi – Rob Cohen: Alex Cross

Bizonyára vannak páran, akik emlékeznek – urambocsá’ szeretik – a Morgan Freeman-uralta két Cross-thrillert, a Pók hálójábant (Along Came a Spider), és az azt megelőző A gyűjtőt (Kiss the Girls). Annyira nem is voltak rossz filmek, de valahogy James Patterson könyvhőse nem került a thriller-univerzum bálványai közé. Mondjuk emiatt nem törtek ki forrongások egy nagyvárosban sem. Mára – több mint egy évtizeddel e filmek után – valakinek odafönt támadt egy forradalmi ötlete: defibrilláljuk Alex Cross-t, és kezdjük az elejétől a kálváriáját. Tehát, az Alex Cross egy előzményfilm. Ráadásul semmi köze nincs egy Patterson-könyvhöz sem, valamint Rob Cohen rendezte. Ezek közül egyik sem kecsegtet semmi jóval.

2012. november 15.

A dibbukűző – Ole Bornedal: The Possession / Démoni doboz

Attól eltekintve, hogy Sam Raimi az emberiségre zúdította az egészséges elméket felemésztő Herkules és Xena sorozatokat, valamint a vitatható jelentőségű és minőségű Pókember-filmeket, azért előnyösebb őt a kortárs horrorfilm egyik megkerülhetetlen figurájaként azonosítani.

2012. szeptember 24.

Havanna többet érdemelne – Benicio Del Toro, Gaspar Noé et alii: 7 días en La Habana / Havanna, szeretlek

Jelenleg a városfilmek fékezett habzású utóéletének lehetünk szemtanúi olyan turisztikai reklámszkeccsek képében, mint a Párizst, vagy New Yorkot elcsöppenésig szerető félsikerek. Ezek a filmek csupán töredezett formájukban és témájukban hasonlíthatók össze Ruttmann alapművével (vagy esetleg az Ember felvevőgéppel és a Nizzáról jut eszembe egyes aspektusaival). Ezek a filmek – miként a Havanna, szeretlek – nem hiteles kordokumentumok, csak annak szeretnének látszani. Továbbá a Ruttmann által csúcsrajáratott objektivitás sem jellemzi őket, mely a mai napig sokkal jobban működő eszköz lenne egy-egy városimázs megalkotására, mint a turizmust és képeslapiságot felpiszkáló gyermeteg fikciók.

2012. szeptember 10.

Apa nagyon égő – Sean Anders: That's My Boy / Apa ég!

Adam Sandler. Valaha úgy tekintett a filmszakma erre a magánéletében meglepően introvertált komikusra, mint az öreg Dangerfield vagy Mel Brooks esetleges utódjára. Mindez nagyon rég volt, és talán már el sem lehet hinni, de tény, hogy Sandler tudott, és tudna villanni.

2012. augusztus 27.

Spanyol középfokú – Matt Piedmont: Casa de Mi Padre

A Casa de Mi Padre megbízható pedigrével rendelkezik: Will Ferrell és Adam McKay párosa már régen bebizonyította – Judd Apatow kisujját markolva – hogy bizony léteznek a másfél órányi, az élet bármelyik pillanatában hasznosítható idézettel telekörmölt vígjátékok. Így a Casa de Mi Padre esetében a Ferrell-McKay producer-páros egyértelműen jó jel.

2012. augusztus 16.

Pokoli torony – Gareth Huw Evans: The Raid: Redemption / A rajtaütés

A walesi születésű, de évek óta Indonéziában székelő Gareth Huw Evans második nagyjátékfilmje – szögezzük le még most az elején – teljes joggal lett felkapva. A The Raid: Redemption ugyanis csúcsra járatja az Evans által a Merantauban (2009) bemutatott harcművészet-imádságot, s annak ellenére, hogy – természetesen – nem beszélhetünk gáncstalan darabról, a The Raid nem csak a 2011/2012-es filmes évjárat, hanem az utóbbi jó pár esztendő legkíméletlenebb mélyütése a harcművészeti- és akciófilmes zsánereken belül.

2012. augusztus 06.

Romantikus, akció, vígjáték. Sem. – McG: This Means War / Kémes hármas

Nyilvánvaló, hogy valami nincs helyén az igazságszolgáltatási rendszerben, hisz egyik Charlie angyalai-epizódért sem ítélték el – emberiség elleni vétkekért – Joseph McGinty Nicholt. Így tehát nem véletlen az szkepszis, mellyel a kritikus beül egy újdonsült McG-alkotásra. A csapda az, hogy a Kémes hármas fabulája – annak ellenére, hogy szinte tapintható a szalvéta, melyre felskiccelték – nem ígér rossz filmet.

2012. február 28.

Romantikus komédia a romantikus komédiáról – Will Gluck: Friends With Benefits / Barátság extrákkal

Bizonyára sokan emlékeznek még Will Gluck gyöngyszemére, a nem is olyan rég kifejezetten nagyot sikert aratott Könnyű nőcskére. Olive remekül egyben tartott, felemelő történetét Gluck a tisztességesen felépített karakterek mellett filmtörténeti- és zsánerismereti reflexiókkal emelte ki a középszerből. Gluck idei alkotását, a Barátság extrákkal című romantikus vígjátékot is hasonló fogaskerekek hajtják előre – méghozzá szélsebes tempóban. Azonban Jamie (Mila Kunis) és Dylan (Justin Timberlake) barátság és szerelem közt a lepedők alá hulló kálváriája szerethető ugyan, de közel sem nevezhető gördülékeny, koherens műnek, melynek több oka is van.

2011. szeptember 08.