Végigszívtam a pécsi filmszakot, elvileg mozgóképismeretet már taníthatok, de inkább újságíró lettem, mert abból meg lehet élni, és így a jövő nemzedéke is jobban jár. Kedvenc filmem a Superbad és az Anchorman (A híres Ron Burgundy legendája), valamint természetesen a Nincs kettő négy nélkül. Állítólag csúnyán tudok nézni arra, aki nem bírja Terrence Malicket vagy Gaspar Noét. Írok még a Filmvilágba is amúgy, van egy boxerem, és illegálisan teszek elérhetővé különböző zenéket.

Pernecker Dávid írásai
(132)

Havanna többet érdemelne – Benicio Del Toro, Gaspar Noé et alii: 7 días en La Habana / Havanna, szeretlek

Jelenleg a városfilmek fékezett habzású utóéletének lehetünk szemtanúi olyan turisztikai reklámszkeccsek képében, mint a Párizst, vagy New Yorkot elcsöppenésig szerető félsikerek. Ezek a filmek csupán töredezett formájukban és témájukban hasonlíthatók össze Ruttmann alapművével (vagy esetleg az Ember felvevőgéppel és a Nizzáról jut eszembe egyes aspektusaival). Ezek a filmek – miként a Havanna, szeretlek – nem hiteles kordokumentumok, csak annak szeretnének látszani. Továbbá a Ruttmann által csúcsrajáratott objektivitás sem jellemzi őket, mely a mai napig sokkal jobban működő eszköz lenne egy-egy városimázs megalkotására, mint a turizmust és képeslapiságot felpiszkáló gyermeteg fikciók.

2012. szeptember 10.

Apa nagyon égő – Sean Anders: That's My Boy / Apa ég!

Adam Sandler. Valaha úgy tekintett a filmszakma erre a magánéletében meglepően introvertált komikusra, mint az öreg Dangerfield vagy Mel Brooks esetleges utódjára. Mindez nagyon rég volt, és talán már el sem lehet hinni, de tény, hogy Sandler tudott, és tudna villanni.

2012. augusztus 27.

Spanyol középfokú – Matt Piedmont: Casa de Mi Padre

A Casa de Mi Padre megbízható pedigrével rendelkezik: Will Ferrell és Adam McKay párosa már régen bebizonyította – Judd Apatow kisujját markolva – hogy bizony léteznek a másfél órányi, az élet bármelyik pillanatában hasznosítható idézettel telekörmölt vígjátékok. Így a Casa de Mi Padre esetében a Ferrell-McKay producer-páros egyértelműen jó jel.

2012. augusztus 16.

Pokoli torony – Gareth Huw Evans: The Raid: Redemption / A rajtaütés

A walesi születésű, de évek óta Indonéziában székelő Gareth Huw Evans második nagyjátékfilmje – szögezzük le még most az elején – teljes joggal lett felkapva. A The Raid: Redemption ugyanis csúcsra járatja az Evans által a Merantauban (2009) bemutatott harcművészet-imádságot, s annak ellenére, hogy – természetesen – nem beszélhetünk gáncstalan darabról, a The Raid nem csak a 2011/2012-es filmes évjárat, hanem az utóbbi jó pár esztendő legkíméletlenebb mélyütése a harcművészeti- és akciófilmes zsánereken belül.

2012. augusztus 06.

Romantikus, akció, vígjáték. Sem. – McG: This Means War / Kémes hármas

Nyilvánvaló, hogy valami nincs helyén az igazságszolgáltatási rendszerben, hisz egyik Charlie angyalai-epizódért sem ítélték el – emberiség elleni vétkekért – Joseph McGinty Nicholt. Így tehát nem véletlen az szkepszis, mellyel a kritikus beül egy újdonsült McG-alkotásra. A csapda az, hogy a Kémes hármas fabulája – annak ellenére, hogy szinte tapintható a szalvéta, melyre felskiccelték – nem ígér rossz filmet.

2012. február 28.

Romantikus komédia a romantikus komédiáról – Will Gluck: Friends With Benefits / Barátság extrákkal

Bizonyára sokan emlékeznek még Will Gluck gyöngyszemére, a nem is olyan rég kifejezetten nagyot sikert aratott Könnyű nőcskére. Olive remekül egyben tartott, felemelő történetét Gluck a tisztességesen felépített karakterek mellett filmtörténeti- és zsánerismereti reflexiókkal emelte ki a középszerből. Gluck idei alkotását, a Barátság extrákkal című romantikus vígjátékot is hasonló fogaskerekek hajtják előre – méghozzá szélsebes tempóban. Azonban Jamie (Mila Kunis) és Dylan (Justin Timberlake) barátság és szerelem közt a lepedők alá hulló kálváriája szerethető ugyan, de közel sem nevezhető gördülékeny, koherens műnek, melynek több oka is van.

2011. szeptember 08.

Skarlát betű a forrónadrágon – Will Gluck: Easy A / Könnyű nőcske

Nehéz lehet az Egyesült Államokban a középiskolai élet. A tanulmányi eredmények szinte eltörpülnek az elérhetetlen délibábként lebegő népszerűség mellett. A tinifilmes zsáner relatíve rövid történetében a lényeg mindig a popularitás kutatása maradt, ez pedig leggyakrabban a szüzesség elvesztéséhez kapcsolódik, amit prűd és soviniszta ideológiai okokból szinte mindig férfi-perspektívából tárták elénk. A Könnyű nőcske ezt a csorbát köszörüli ki.

2010. november 10.

Veszett harag, vak undor és celluloidpazarlás – Az Országos Diákzsűri jelentése a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál játékfilmes versenyprogramjáról

A II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál megnyitó ünnepsége előtt már rengetegen álltak a vörösnek csak leegyszerűsítve nevezhető szőnyegen. „Press” és „VIP” reprezentánsok, szervezők és megannyi, létbiztonságot és önbecsülést nyújtó papírtól mentes közönséges érdeklődő tolongott az Uránia mozi bejárata előtt. Kollektíve akart túl lenni mindenki a kötelező beszédeken, köszönetnyilvánításokon, s a mindig kínos, suta angol gyorsfordításokon.

2010. október 13.

Országomat egy koncertért! – Nicholas Stoller: Get Him To The Greek / Felhangolva

Két évvel a Forgetting Sarah Marshall után Nicholas Stoller rendező végre bemutathatja az akkor még csak egy őrületes mellékszereplőként nevettető Aldous Snow karakteréhez ígért mellékvágányt. A kérdés nyilvánvalóan az, hogy Snow karaktere rejt-e magában annyit, amitől húzós, szerethető főszereplővé lehet. Röviden: igen.

2010. szeptember 29.