Saszet Ágnes írásai
(15)

A mélység magassága és a magasság mélysége: a telenovela dicsérete, avagy a rádió és a mozi találkozásának fertelmes nőstényfattya – Szappanopera versus telenovela

Amikor Kolozsvárott egy rosszemlékű egyetemi professzor oly sokaknak csalt mosolyt az ajkára, akárhányszor „a mélység magasságát és a magasság mélységét" taglalta esztétika kurzusain, aligha fordult meg a fejében, hogy a fent idézett égbekiáltó szamárság valójában milyen ékesen példázza a szappanopera (a következőkben az amerikai szappanoperára fogunk hivatkozni), főként pedig a telenovela dichotómiáját.

2005. március 15.

A lelkiszegénység a paradicsomba megy – Elmebetegségek filmen

Tolsztojt parafrazálva: a normális emberek mind hasonlók egymáshoz, ám minden tébolyodott a maga módján az. És ugyancsak Tolsztojt parafrazálva: a világban minden összekavarodott. A normalitás mintha piacképtelenné válna. Nem véletlenül. Az őrületet nem nehéz besorolni. A normalitás megfogalmazhatatlan.

2003. április 15.

Amikor a célokból az eszközök valósulnak meg – Fekete Ibolya: Chico

„A háború egyik «színfoltját» adták azok a külföldiek, akik részben zsoldosként, részben önkéntesként tűntek fel a hadszíntereken. A szerbek oldalán oroszok, a muzulmánok oldalán pedig közel- és közép-keleti mudzsahedinek vettek részt viszonylag nagyobb számban a harcokban – 1991-ben a horvátok oldalán Eduardo Flores jóval kisebb csapata volt az egyetlen nemzetközi egység – azonban együttes létszámuk is csak ezres nagyságrendű volt, így a háború menetére sem gyakoroltak nagy befolyást.” (A délszláv háborúk rövid története, 1991-1995. In: Védelmi tanulmányok nr. 11.)

2002. május 15.

„Amíg a valóság rút függönye…” – Woody Allen: The Curse of the Jade Scorpion / A Jade skorpió átka

Woody Allen kicsit úgy járt, mint Maupassant, akinek sohasem bocsátották meg, hogy nem minden elbeszélése üti meg a Gömböc mértékét. A nagy „New York-filmek” után (A rádió aranykora, Annie Hall, Manhattan, Zelig) a kritika, és nem ritkán maga a Woody Allen rajongótábor, mintha rossz néven venné, hogy rendezőnk nem újabb sokkoló és átütő remekművet alkotott, csupán jó, netán kiváló filmet. A jade skorpió átkát sokan „termésnek” („vintage”) titulálják. De ha már az – hozzátehetnék, hogy jó évjárat, élvezetes a bukéja.

2002. március 15.

Jézus sárga cekkerben – Jonas McCord: The Body / A test

Valaha megesküdtem magamban, hogy destruktív kritikát márpedig nem írok. A test erős is volt, ámde a lélek gyenge: a The Body című pompás vallásos-misztikus-kalandfilm-egyveleg (a három műfaj egybekotyvasztása körülbelül olyan hatást keltett, mint egy tejszínhabos sós hering) megingatott elhatározásomban. Ezt a filmet nemhiába sorolják az idei bemutatók legsikerületlenebb alkotásai közé.

2002. február 15.

Eredendő bűn – Michael Cristofer: Original Sin / Eredendő bűn

Az író-rendező Michael Cristofer megint megkapta a magáét az Eredendő bűnért. E filmje előtt a Giáért (HBO-produkció, címszereplő Angelina Jolie) verte el rajta a port a kritika, de olyan elfogultan, hogy még azt sem előlegezték meg neki, ami már akkor nyilvánvaló volt: akármilyen rendező is, jó érzéke van a téma kiszimatolásához.

2001. december 15.