Vízkeleti Dániel írásai
(10)

Egy csendes kálvária operája – Xavier Beauvois: Des hommes et des dieux / Emberek és istenek

A 2010-es Cannes-i Fesztivál nagydíját elnyerő film a felületes szemlélőnek okkal tűnhet úgy, hogy a zsűri mintha az év Arany Pálmáját elnyerő Boonmee bácsi teljességgel apolitikus jellegét igyekezte ellensúlyozni, megtartva ezzel valamennyit az elmúlt évtizedre jellemző fesztiválgyakorlatból, miszerint többnyire provokatív, közéleti témákat boncolgató filmek kaptak helyet a díjazottak listáján.

2011. január 27.

Pulykasütés az akolban – Bent Hamer: Hjem til jul / Északi karácsony

Bent Hamer legújabb filmje kitűnő ellenpéldával szolgál azoknak, akik szerint a Magnólia típusú, egymástól teljesen eltérő szálon futtatott cselekményű filmek már nem annyira érdekesek. Hamer bátorsága abból látszik leginkább, hogy a film játékidejét a szentestére helyezte, ami a valaha látott leggiccsesebb jeleneteket is eredményezhette volna – a biztos kezű rendező végül minden csapdát ügyesen elkerült.

2011. január 04.

Laliék már a spájzban vannak – Rudolf Péter: Üvegtigris 3

Rudolf Péternek nem kellett feltalálnia a spanyolviaszt, amikor útnak indította az Üvegtigris-szériát. A sokáig inkább cseh hatásokat mutató magyar népi burleszket (Indul a bakterház, Legényanya) Kusturica balkánjának zajos világa felé kormányozta. Ötletének sikerét mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a magyar filmgyártásban ritka harmadik folytatást is megélte.

2010. december 22.

Reinkarnációs változatok majomjelmezre – Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című munkája kapta. Különösebb értékelő visszhang nem követte a díjkiosztót, talán mert a rendező munkái nem ismertek annyira, és azok világát egy szakadék választja el az európai filmekéitől. Persze a zsűri döntésére teljes joggal bólinthattak rá a szakavatottak: a Boonmee bácsi egyedülálló és mágikus – de mindenképp jelentkezzen, aki érti.

2010. december 07.

A zseni árnyéka – Safy Nebou: L'autre Dumas / Dumas

A Dumas fogadtatása érdekes kérdést vet fel: nevesül, hogy milyen előélete van annak a filmnek, amely az ünnepek sültpulyka-szagú délutánjainak kihagyhatatlan kellékeként a tévéképernyők műsorán találja meg és teljesíti be küldetését – akár hosszú évtizedeken keresztül?

2010. október 18.

Félreérthető tehetség – Max von Groening: De helaasheid der dingen / Szarul állnak a dolgok

Felix von Groening cannes-i különdíjas filmje több szempontból becsapós. Az egyik, hogy a Szarul állnak a dolgok cím, alatta a belga vígjáték megjelöléssel, úgy hangzik, mintha az Amerikai pite típusú tinikomédia egyik megkésett európai verziója lenne. A másik, hogy első nézésre egy klasszikus „így jöttem”-típusú elsőfilmnek tűnik. Nos az előítéletek közül egyik sem bizonyul megalapozottnak.

2010. július 13.

Visszafogott tündérmese a toleranciáról – Rachid Bouchareb: London River

Bouchareb egyszerre optimista és bátor: a közösen átélt tragédiában látja a népek, kultúrák közötti konfliktusok megoldását. Ez persze egyelőre csak a fikció tündérmese-szerű világában működik. Míg Európa-szerte, parlamenteken kívül és belül ezzel ellentétes folyamatok zajlanak, addig a filmfesztiválok lehetőséget nyújtanak, hogy a mozitermek sötétjében álmodozzunk a kommunikáció és szolidaritás minden problémát áthidaló hatalmáról.

2010. május 18.

„Apa, ez már a világvége?” – John Hillcoat: The Road / Az út

Hillcoat eddig is előszeretettel kalauzolta hétköznapi hőseit a nyugati civilizáción túli világba: az 1988-as pszicho-horror (Ghosts…of the Civil Dead) egy börtönben, a To Have and to Hold (1996) a pápua-új-guineai őserdőben, Az ajánlat (2005) az ausztrál vadnyugaton játszódik. McCarthy Pulitzer-díjas, szomorú regényének poszt-apokaliptikus világa jól illeszkedik ebbe a sorba. Az út a legkiérleltebb munka a rendező 20 éves pályáján.

2010. május 06.

2 és fél – Rob Marshall: Nine / Kilenc

Ez a film akkor teljesítené küldetését, ha látványos bukás lenne. Félreértés ne essék, a Nine igazán rossz film, de a tény, hogy a Chicagónál és a Gésa emlékiratainál rosszabbra sikerült, nem kelthet akkora feltűnést, mintha ugyanez Federico Fellinivel történt volna meg annak idején, aki 1963-ban, teljes bukásra számítva, még címet sem mert adni új filmjének, ezért – mivel kilencedik lett volna a sorban –, szerényen csak a 8 és fél címkével látta el.

2010. április 12.

Tri-er-helyzet – Lars von Trier: A Birodalom

1994-ben Lars von Trier a dán televíziótól kapott megbízást a négyrészes A Birodalom leforgatására, hazájában osztatlan siker fogadta, így 3 év múlva még 4 résszel egészült ki az opusz. A 2000-ben beígért folytatás már nem valósult meg. Mi sem bizonyítja jobban máig tartó hatását, minthogy 2004-ben Stephen King készítette el a széria remake-ét Kingdom Hospital címen, melyet a horrormester írt és rendezett. A Birodalom egyaránt mérföldkő a trieri életműben és a tévésorozatok történetében, na és "a Jó és a Rossz közötti évezredes küzdelemben".

2007. április 15.