Vízkelety József írásai
(12)

Átok, de kinek? – Takashi Shimizu: The Grudge 2. / Az átok 2.

Amikor az európai és amerikai közönség először találkozott a 90-es évek japán horrorfilmjeivel, a hatás sokkoló volt. Az egyrészről Hitchcock lábnyomában egyensúlyozó, másrészről slaggal vért locsoló nyugati horrorok után alapvető újdonságot jelentett az a típusú lélektani rémület, amelyet a keleti rendezők ránk uszítottak. Előbb-utóbb azonban mindenből kifogy a lendület.

2007. március 20.

A homokdűnék filozófiája – Nacer Khemir: Bab' Aziz / A sivatag hercege

Az orientalizmus kétség kívül reneszánszát éli napjainkban, a divat bizonyos szintjeitől kezdve a könnyűzenén át egészen a filmművészettel bezárólag. Legyen bár szó a távol-keletről átszüremkedő spirituális horrorműfajról, vagy éppenséggel a Jafar Panahi és Abbas Kiarostami fémjelezte iráni újhullámról, a kilencvenes évek második felétől ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés irántuk.

2006. augusztus 15.

Mesebeszéd – Tímár Péter: A Herceg haladéka

Mi tagadás, a Le a fejjel! rendezése és a Na végre itt a nyár!-ban való közreműködése óta nehéz előítéletek nélkül beülni Tímár Péter filmjére. Jelen esetben ezektől könnyű elszakadni, A Herceg haladéka ugyanis egészen más film, mint ez utóbbiak. Más, de nem jobb. Pontosabban fogalmazva, mint játékfilm nem jobb.

2006. április 20.

Almodóvar tegnap és ma – Pedro Almodóvar: La ley del deseo / A vágy törvénye

A filmforgalmazók jóvoltából az utóbbi időben érdekes játékban vehet részt minden arra vállalkozó Almodóvar-rajongó. Ki talál több előképet a rendező korai alkotásaiban? – így hangzik a frappáns kérdés, természetesen csak elméletben. A dolognak persze van apropója is, egy éven belül ugyanis már a második nyolcvanas években készült művét láthatjuk mozivásznon, egyet azok közül, amelyek a késő-kádári érában még csak nem is álmodhattak hazai bemutatóról. A hasonlat bár több mint szentségtörő (Almodóvar vonzza az ilyesmit): de mégis valahogy olyan ez, mint visszafelé olvasni a bibliát. Előbb a kész mű, utána az előképek, okozat és ok, időrendben felcserélve.

2005. június 15.

A kisember nagy bosszúja – Park Chan-wook: Oldboy

Miközben idehaza a filmszemlén és legutóbb Berlinben is mindenfelől kritikusok kórusai zengedeztek az európai film ötlettelenségéről, addig a távol-keleten egyre burjánzóbb a filmipar. Nem is csoda, hogy sokan ebből az irányból várják a vérátömlesztést, amelyre mind az európai, mind az amerikai film rászorulna. Lejárt az az idő, amikor a japán, kínai, koreai filmek csupán egy-egy kikacsingatós filmparódiára elegendő inspirációt nyújtottak a nyugati filmnagyhatalmaknak. Nem véletlen, hogy Tarantino (többek között) leforgatta Kínában a Kill Billt, és az sem, hogy éppen az őáltala vezetett cannes-i zsűri szavazta meg a Park Chan-wook által rendezett Oldboynak a zsűri nagydíját.

2005. május 15.

Sorstalan játékfilmpaletta – 36. Magyar Filmszemle – Budapest, 2005. február 1–8. – Játékfilmek

Az idei filmszemle rengeteg meglepetéssel fogadta nézőit. A humor és – a játékfilmes zsűri szavaival élve – az alkotói düh mindenképpen értékelendő a bemutatott alkotásokban. Úgy tűnik azonban, a magyar filmgyártás hadilábon állt a történetmeséléssel az elmúlt évben. A forgatókönyveket a rendezők írják – talán ezen csúszhatnak el a filmek. A zsűrik mégis kiosztották minden díjukat, úgyhogy akad értékelendő a magyar filmben.

2005. március 15.

Bő levű Rómeó – Oláh J. Gábor: Rap, Revű, Rómeó

Az, hogy a magyar populáris film fellendülőben van, lassan kezd közhellyé válni. Az már korántsem ilyen egyértelmű, hogy a mostanában elkészülő úgymond kommerszfilmek közül mindegyik beletartozik-e ebbe a felfelé ívelő irányba. Ilyen határeset az említett kategóriában Oláh J. Gábor Rap, Revü, Rómeó című műve is, amely érdekes és több szempontból szokatlan jelenség a magyar filmpalettán.

2004. augusztus 15.

Kockázatok nélkül – John Hamburg: Along Came Polly / Derült égből Polly

John Hamburg forgatókönyvíró és rendező unottan lapozgatott a mappái között. Nézzük csak, dünnyögte magában, melyik sztorit nem forgattam még le Bennel. A CIA-s papás, esküvős már volt, az a divatbalfácános már szintén megvolt, aztán itt van a kockázatelemzős szerelembeesős. Na, ez még nem volt. „Valami csinos szőke, akin egyből nevetnek a nézők" – rémlettek fel emlékezetében a producer, Danny DeVito szavai. Hmm, legyen, mondjuk Jennifer Aniston, tőle mindenki elmosolyodik, morfondírozott, ami nem is baj, tekintve, hogy úgyse tudtam a női főszereplőnek épkézláb szerepet írni...

2004. június 15.

Az évszázad legforróbb nyara – Gabriele Salvatores: Io non ho paura / Nem félek

1978 nyara. Olaszországban tombol a politikai terrorizmus. A 70-es évek második felében több mint 4000 terrortámadás, több száz túsz és 135 milliárd líra kifizetett váltságdíj írható a szélsőséges szervezetek számlájára. Tavasszal rabolták el és végezték ki Aldo Moro volt miniszterelnököt és az olasz kereszténydemokraták elnökét.

2004. május 15.

Mexikói minimál – Carlos Reygadas: Japón / Japán

Miután az állatbarátok még a főcím előtt elhagyják a vetítőtermet, az elszántakra még közel két órányi filmnézés vár, amely során a mű rendezője reményei szerint mindenki mélyen magába fordul, és meditatív hangulatba kerül. A későbbi csalódások elkerülése végett ajánlatos még az elején leszögeznünk, hogy a filmnek, amely alapvetően mexikói-spanyol koprodukcióban készült, némi holland és német segítséggel, semmi köze nincsen Japánhoz. Japánok még csak az említés szintjén sem jelennek meg az alkotásban, de még csak japán autóra vagy mikrohullámú sütőre se számítson senki.

2004. április 15.