1984-ben születtem Kolozsváron, ugyanitt ismerkedtem a filmtörténettel, filmesztétikával, és kóstoltam bele a filmkészítésbe a Sapientia EMTE filmszakán. Ezután a marosvásárhelyi Erdély FM rádiónál szerkesztettem és vezettem elsősorban kulturális műsorokat, közben a BBTE újságírás szakán mesteriztem. Jelenleg a Maszol.ro kultúra rovata mellett a Filmtett híreit szerkesztem, illetve kritikáim, riportjaim és beszámolóim is megjelennek a portálon.

Zsizsmann Erika írásai
(25)

Chippendale-show Kolozsváron, Hajdu Szabolcs módra – A Treasure City forgatásán jártunk

Amikor elalszik a város, „garázdálkodni” kezdenek a filmesek: két hete forgatják Kolozsváron Hajdu Szabolcs új filmjét. A rendező szerint a Bibliothèque Pascal és az Ernelláék Farkaséknál kombinációja lesz az egyetlen éjszaka többszálú történetét elmesélő Treasure City, amelyen több erdélyi fiatal színész és filmszakos diák dolgozik.

2018. június 25.

„Akarok hinni az emberben” – Beszélgetés Bogdán Árpáddal, a Genezis rendezőjével

A rendező Genezis című filmjét kísérte el Kolozsvárra, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra. A 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságokra reflektáló alkotásnak a Berlinálé Panorama Special szekciójában volt az ősbemutatója, és elnyerte a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját is. „A tiffes táska sokkal jobban néz ki, mint a berlinálés” – mutatott a meghívottaknak járó hátizsákra Bogdán Árpád, mikor leültünk beszélgetni az egyik kolozsvári kávézóban.

2018. június 06.

Lelkes kezdeményezők, profi stáb – A Márton Áron-film forgatásán jártunk

Szokatlan látványt nyújtott pénteken és szombaton a kolozsvári Szent Mihály-templom: füst gomolygott a gótikus térben, darura rögzített kamera mozgott a boltívek között és fahrtsínek futottak a padsorok mellett. A Zord idők csillaga munkacímen futó, Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilm első két forgatási napja zajlott le, erdélyi színészekkel és rendezővel, nemzetközi stábbal.

2018. április 30.

Kolozsvártól Buchenwaldig – Csibi László: Nussbaum 95736

Bár a címe egyértelműen a holokausztra utal, Csibi László új történelmi témájú riportfilmje nagyobbat merít ennél: egy túlélő élményein keresztül a kolozsvári zsidóság vészkorszak előtti és utáni életérzését is felvillantja, így fontos adalékokkal szolgál Erdély 20. századi történetéhez. Ugyanakkor nem csak a múltbeli események felmutatása foglalkoztatja, hanem az is, hogy ezek hogyan kapcsolódnak a jelenhez.

2017. november 18.

A rögvalóságtól a posztigazságig – Beszámoló a 24. Astra Filmfesztiválról

A szebeni Astra dokumentumfilm-fesztivál egyetlen helyszínnel rendelkező családias fesztiválból 24 év alatt az egyik legfontosabb romániai filmes eseménnyé nőtte ki magát, A-kategóriás fesztiválokra emlékeztető struktúrával, hét helyszínnel, off-programokkal. Október 16. és 22. között 132 külföldi, illetve hazai filmből rakhattak össze saját valóság-puzzle-t a látogatók.

2017. október 25.

Emlékezés és önismeret – A VIII. Kolozsvári Magyar Filmnapokról

A címbeli két szóval jellemezhető a Kolozsvári Magyar Napok alatt hagyományosan megszervezett vetítéssorozat Tranzit Házban zajló része. Talán szerencsésebb volt, amikor a több helyszínen zajló vetítések összesített programját vehettük kézbe, de a lényeg most sem változott: a Tranzit Házban főleg Kolozsvárhoz kapcsolódó riportokat, dokumentumfilmeket, játékfilmeket láthattunk (ezek voltak a Kolozsvári Magyar Filmnapok), a Sapientia EMTE aulájában pedig klasszikus mesefilmeket, illetve friss magyar játékfilmes sikereket. Mindezt Szederkényi Olga Az arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmjének kolozsvári bemutatója egészítette ki a TIFF Házban.

2017. augusztus 22.