Néha szükség van bizonyos komolyanvehetetlen mennyiségű vérre és trancsírra ahhoz, hogy az ember belássa: szép és pótolhatatlan dolog a filmművészet, de alapvetően mégiscsak a szórakoztatásról szól. Akiben megvan a képesség ennek mérlegelésére, nos, még annak sem biztos, hogy ajánlanám a Bárányok harapnak című filmet.
Mivel az elmúlt években azért volt pár próbálkozás a „csináljunk direkt szart” kategóriában (ezen éra legemlékezetesebb darabja valószínűleg a Kígyók a fedélzeten), nagyon váratlanul biztosan nem éri az egyszeri mozilátogatót, hogy a kínálatban néha található egy-egy szándékoltan B-kategóriás film is. Persze az megint más, ha a vonatkozó film Új-Zélandról érkezett, ami ugye már önmagában unikumnak számít, illetve ha a már említett trancsírozás fő elkövetői pihe-puha báránykák. A Bárányok harapnak kapcsán kihagyhatatlan tény: Új-Zélandon a birkák sokszoros túlerőben vannak az emberi lakossághoz képest. Nyomasztó lehet. Vagy Önnek ez még nem jutott eszébe? Nos, szerencsére vannak, akiknek igen, így létrejöhetett ez a nagyszerű film, melynek cselekményleírása azért nem igényel túl sok flekket: adott két testvér: a báty gazdálkodó/vállalkozó, az öcs pedig irtózik az új-zélandi élettől (és főleg a birkáktól). Báty titkos kísérleteket folytat az ártatlan gyapjasokon, aminek eredményeképpen azok vérszomjas ragadozókká válnak, és természetesen kire másra, mint a kistestvérre és váratlanul hozzászegődő segítőire vár a feladat, hogy elébe menjen a véres birka-zombi hadjáratnak. Innentől kezdve pedig mindenkinek a fantáziájára lehetne bízni, mit hozna ki ebből a morbid helyzetből, csak nem érdemes: a film készítői ugyanis eléggé becsületes munkát végeztek ezügyben.
Érdekes dolog ez a félelemmel: a horror-zsánernek hatalmas fegyvertára van olyan panelekből, amik ezredszer is gombnyomásra pánikoltatják be (nem csak) az ijedősebb közönséget. De elég egy kicsit is karikírozni ezeket az elemeket, máris sokkal inkább röhejesnek fogjuk tartani, mint ijesztőnek. A Bárányok harapnak pedig nem is kicsit karikíroz, sőt. Láthatóan az író-rendező Jonathan King nagyon vigyázott arra, nehogy filmjét bárki is egyszerű paródiaként értelmezze, nagy az igyekezet, hogy egyes jeleneteknél minél tovább lebegjen a kérdés: EZT MOST KOMOLYAN GONDOLJÁK??? Ami persze jó, meg szép, főleg, mert egy ilyen filmtől ezt várjuk. Csak valahogy ez nem mindig elég. Mintha az alkotók annyira megörültek volna ennek a tényleg teljesen abszurd alaphelyzetnek, hogy ennek örömére el is engedték magukat: a poénok azért nem annyira pontosak, nem annyira élesek, nem annyira viccesek, mint pusztán a témát ismerve gondolhatnánk.
Mindez egyébként szinte csak szőrszálhasogatás, hiszen feltételezem, hogy aki jegyet vált egy filmre, ilyen címmel, az tudja, hogy mire számíthat. És, hát, csalódni nem fog.
