Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buzogány Klára

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Soha többé?
Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

A Még egy csók elnyerte idén az Európai Unió legjobb filmjének járó César-díjat, ezen kívül tavaly besepert egy sereg kitüntetést, köztük egy berlinit, és egy Arany Medve jelöléssel is büszkélkedhet. Nos, aki elköveti azt a végzetes hibát, hogy a film megnézése előtt minderről tájékozódik, a vetítési időnek legalább az első egyharmadában meglehetősen csalódottan fogja bámulni a vásznat. Ken Loach filmjének az első fele ugyanis erőtlen, hollywoodi love story-nak tűnik.

„Még egy csók – és soha többé! Isten áldjon mindörökké! Szívből csordult könny sebez meg, örök vágyban eljegyezlek.” (Robert Burns)

Az alaphelyzet borzasztó közhelyes: egy második generációs bevándorló fiú beleszeret egy glasgow-i lányba. Az alapkérdés: van-e jövője a kapcsolatuknak? Összejönnek, szakítanak, és a játék folytatódik mindaddig, amíg a szerelem nem győz. A filmre magára, a képi és hangzásbeli megvalósításokra a rendezőtől megszokott harmonikus egyszerűség és míves tökéletesség jellemző.

Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

A Még egy csók igazi értékét a „különös páros” közhely aktuális árnyalása, illetve az általa közvetített értékek nyújtják. Az alkotás erőteljes (kissé erőltetett?) felütésében egy pakisztáni származású lány, Tahara (a majdani főszereplő húga) a világba kiabálja tiltakozását a diszkrimináció, illetve a muzulmánok örökös egysíkú jellemzése ellen: a New York-i óta a nyugati ember szemében minden muzulmán terrorista. Most már csak az a kérdés, a film erősíteni vagy cáfolni fogja-e ezt a sztereotípiát – nyilván az utóbbi történik, méghozzá érdekes módon, az alkotás százegynéhány perce alatt ugyanis a nemzetiségi konfliktusok halmozásával találkozunk. Egy-kettőre rádöbbenünk arra, hogy a pakisztáni származású, muzulmán vallású, magas, barna bőrű, fekete hajú és szemű, népes családja körében élő Casim és az alacsony, szőke, magányosan élő Roisin között nincs is annyi különbség, mint amennyi első ránézésre látszott. A lányhoz hasonlóan Casim is önerejéből akar érvényesülni, a különös nevű lány pedig maga is kisebbségi származású: ír, és zenetanárnő egy katolikus felekezeti iskolában. Kettejük világa sokszor kegyetlenül hasonlít egymáshoz.

Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

A film előbb Casim életébe nyúlt bepillantást. Úgy tűnik, apja és anyja a muzulmán vallási hagyományokhoz híven, mégis az új idők követelményeinek megfelelően neveli három gyermekét. Tehetős és felvilágosult családnak látszanak: valamennyi gyermeküknek igyekszenek megadni a lehető legmagasabb képesítést, a Khan nevet továbbvivő Casimnak és jövendőbeli feleségének pedig külön szárnyat építenek a családi házhoz. A döbbenetes csak az, hogy Casim nővérének oklevelei testvérei tanulmányi eredményeivel együtt csak az eladó lány egyébként haszontalan hozományának számítanak, amelynek listáját akkor kell megcsillogtatni, amikor Rukhsana először találkozik a szülei által kiszemelt vőlegényjelölttel. Az öregek Casim számára is kijelöltek egy menyasszonyt: egy gyönyörű, de szintén ismeretlen unokatestvért. Casimnak nem fűlik a foga a nősüléshez, de beletörődne a hagyományba, csakhogy Roisinhoz fűződő kapcsolata mindent megváltoztat. A konzervatív pakisztáni közösségben a család elveszti becsületét, amikor Casim a lányhoz költözik.

Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

Mindeddig azt láttuk, hogy a film ráerősít a muzulmánokat nyugaton jellemző sztereotípiákra: ha nem is terroristák, de ésszerűtlenül konzervatívak. Csakhogy mi sem vagyunk jobbak náluk – folytatja a rendező: Roisin elveszti az állását egy konzervatív katolikus pap miatt, mert vadházasságban él egy ráadásul muzulmán férfival. (És hogy a kép teljes legyen: érzékenyen megrajzolt ágyjeleneteket látunk – annak ellenére, hogy Ken Loach filmjeire nem jellemző a testiség ábrázolása –, a házasságon kívüli szexet pedig a katolikus és a muzulmán vallás egyaránt tiltja.)

Tovább árnyalja a képet az, hogy Casim családját korábban is érte vallási diszkrimináció: az apa ikertestvérét vesztette el a pakisztáni–indiai háborúban, miközben a hinduk elől menekültek. Az pedig, hogy a film eredeti címe (Ae Fond Kiss) éppen a skótok nemzeti költőjének, Robert Burnsnek az egyik dalából származik, nagyszerű rendezői játékot fed. (Ráadásul Loach is megjárta ezzel a címmel: sokfelé angol „fordításban”, Just a kiss-ként terjedt el, ami sérti az alkotói szabadságot.)

Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

A tágabb, erős vallási alapokon szerveződő közösség fogalma mellett a filmben megjelenik egy másik, ennél hangsúlyosabban körüljárt kérdéskör: mondhatni minden a család körül forog. A pár közös élete, a modern életforma, a nem tudom megmondani, meddig fogom szeretni a másikat érzése éles ellentétben áll a hagyományos család nyújtotta, szinte szabályszerű biztonsággal. Casim nagy dilemmája egyrészt választani a kettő közül, másrészt pedig tudja, hogy döntése családja széthullásához, kiközösítéséhez fog vezetni. Családjához való hűsége, lelkiismeret-furdalása és szakadatlan tépelődései abban a pillanatban vesztik érvényüket, amikor rájön: a családja nem hűséges őhozzá, nem tartja tiszteletben a döntését, és cselhez folyamodik ahhoz, hogy Roisintól megfossza.

A családhoz kapcsolódik a házasság intézménye is. Úgy tűnik, Casim és Roisin nem „hivatalos” közös élete megoldás a házasság mindkét közösségben egyformán kötelező, és vallástól függetlenül esetleg csődös életformájára: Roisin tizenkilenc évesen ment férjhez menekülésképpen akkori helyzetéből, régóta egyedül él, de nem vált el, Casimot pedig egy idegennel kényszerítik összeházasodni. A forgatókönyvíró Paul Laverty egy interjúban elmondta: „érdekes, ahogy a szülők azt szeretnék, ha gyermekeik olyanokkal házasodnának össze, mint amilyenek a szülők maguk. Ennek a gondolatnak nagyon mélyek a gyökerei. […] Érdekes az a mód, ahogy az embereknek sikerül megszabadulniuk apáik meggyőződéseitől. Ez komoly döntés, amelynek általában bonyolult következményei vannak.”

Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

De nem csak Casim száll szembe szüleivel és a megkövesedett hagyományokkal: Tahara húga is fellázad a számára kijelölt út ellen, és kijelenti, hogy orvos helyett újságíró lesz, majd elutazik Edinburghba, a skót fővárosba, ahol van ilyen képzés az egyetemen.

A szerelem és a fiatalos határozottság tehát győzött. Érdekesek a szereplők is, akik ezt az üzenetet érvényesítik. Bár a mellékszereplők többsége egysíkúan jellemzett, elnagyolt figura, kiemelkedik közülük Tahara finoman árnyalt jelleme, illetve a két központi szereplőt játszó színész figyelemre méltó alakítása. Nem kell tehát elkeseredni a film első részének a kínos lassúsága miatt. Megéri kivárni a ritmus felgyorsulását, az észrevétlenül felgyűlt feszültség kirobbanását, már csak az olyan gyönyörű jelenetek miatt is, mint amelyikben Casim megmondja az anyjának, hogy nem lesz esküvő, vagy az, amelyben az apa ideges lelkesedéssel végigvezeti Casimot annak frissen befejezett lakosztályán.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Még egy csók (Ae Fond Kiss...)

Még egy csók (Ae Fond Kiss...) – belga–brit–német–olasz–spanyol filmdráma, romantikus, 2004. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Ahmad Riaz, Atta Yaqub, David McKay, Eva Birthistle, Gary Lewis, Ghizala Avan, Raymond Mearns, Shabana Akhtar Bakhsh, Shamshad Akhtar.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Egy „politikailag korrekt” szerelem - Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

Egy „politikailag korrekt” szerelem – Ken Loach: Ae Fond Kiss... / Még egy csók

Az etnikai tisztaság legfélelmetesebb ellensége a szexuális vágy. Minden, amit a társadalom szétválaszthat, újra összefonódik a nemi vonzalom egyetlen fuvallatára. Következésképpen elkerülhetetlen, hogy a fajok közti szerelem a multikulturalizmus kitüntetett jelentőségű közvetítője legyen. Emlékezzünk csak vissza a Találd ki, ki jön vacsorára című filmre, amelyben a túlképzett és túlságosan is jólnevelt négert még egy felvilágosult gondolkodású szöszke nagyon toleráns szülei is nehezen fogadnak el. Úgy tűnik, a helyzet évtizedek múlva is változatlan.

Hírek

Nácik Kolozsvárott

Nácik Kolozsvárott

Szabadtéri vetítés keretében mutatják be a TIFF-en a rajongói pénzből készült Iron Sky (Vaségbolt) ...  

4 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea