Ha ez a film amerikai gyártmány lenne, az erős közepes kategóriájába tartozna. Jobbára a most oly népszerű szinglitörténetek sorába illeszkedve hozza azok alapkliséit, szükséges mellékszálait, és persze a boldog befejezést. Semmi új, semmi meglepő, hacsak az nem, hogy angol sorstársnőjétől eltérően a magyar hősnő nemcsak intelligens, hanem céljai is mások.
A Schell Judit által hitelesen és visszafogottan alakított Dóra úgy érzi, végleg csalódott a férfiakban, így internetes hirdetést ad fel – a jelige a film címe –, és minden célja, hogy teherbe essen. Családra vágyik, azaz csak kisbabára, mert az apát nem akarja, lévén minden férfi alávaló gazfickó, mint a szeretője, kicsit túl béna, mint Ali, a török étterem rajongó pincére, vagy unalmas és csöppet sem szerelmes jófiú, mint a zeneszerző Péter. A negyedik úriember a vidéki, „falu bikája” hírnevű, arrogánsan öntelt színész, akivel az új darabon dolgoznak együtt. Hősnőnk ugyanis dramaturg, ami lehetővé teszi, hogy a szerelmi sokszög alapproblémája mellett a nézők bekukucskáljanak a kulisszák mögötti világba is.
Klasszikus, jól bevált történet tehát, ahogyan a főszereplő végigkeresgéli a filmet megfelelő partner után kutatva, mígnem éppen az a férfi lesz a párja, akire ő maga a legkevésbé számított. Mi, nézők természetesen az első pillanattól fogva számítunk a befejezésre, mégis, az ilyen filmek örömét nem a felfedezés, hanem a hősnővel átélt élmények, örömök, bánatok okozzák. Az egyedülálló nő magánya és társ-, illetve életcélkeresése egyfajta habos-babos formában, Hamupipőke, Hófehérke és egyéb archetipikus előképek, illetve persze a felejthetetlen Elisa Bennett példáival átitatva, korhű köntösbe öltöztetve – ez a szinglifilmek veleje.
A film másik nézőcsalogatója vagy inkább megtartója, hogy a színház világába kalauzol, körülbelül olyan hitelességgel, mint annak idején az Amerika kedvencei, de azért szeretjük, nagyon szeretjük. Szinte minden mellékszereplőhöz kapcsolódik egy olyan történetszál, ami önmagában is szórakoztató, mégis, kellő erővel a fő cselekményhez is kapaszkodik: Dóra fehérmájú barátnője (Dobó Kata), mint híres színésznő ide-oda lépked, előtérből a háttérbe és vissza, míg például a diktátornak bohém (vagy tahó) rendező (Gesztesi Károly) munkastílusa és a Veszedelmes viszonyok próbája szórakoztató alapot nyújt a meséhez. A jól szervezett forgatókönyv előnye, hogy a cselekményt nem érezzük erőltetettnek, éppen olyan egyszerű és gördülékeny, amilyen lenni akar.
Ahogy az elején utaltam rá, Goda Krisztina elsőfilmes rendezőnő munkája éppen olyan, mint a többi műfajtársa. Kiszámítható, szórakoztató, egyszernézős darab. Különleges erejét, illetve értékét viszont éppen az adja, hogy pont olyan, mint a többi és magyar. Az elmúlt évek, sőt évtized magyar filmgyártása elég szerénynek, sőt alkalmanként kifejezetten siralmasnak mondható, ha a populáris filmek sorát nézzük, ezzel ellentétben a Csak szex valóban jó. A filmben ráadásként kapunk egy olyan Budapestet, amilyet legutóbb talán a harmincas évek filmjeiben, egy jól ismert helyszíneivel megnyugtató helyet, amit a cselekmény (a kortárs New York-i, londoni történetekhez hasonlóan) szinte bájjal itat át. Az újgenerációs szerelmes, azaz szinglifilmek között tehát a Csak szex szépen megállja a helyét, és még örülhetünk is, mert a miénk, és egyáltalán nem savanyú.
