Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buzogány Klára

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Szögesdróton innen, szögesdróton túl
Böszörményi Zsuzsa, Kai Salminen: Hosszú utazás

Az országok között „utazó", 60 évig szögesdróttal kettéválasztott Kis- és Nagyszelmenc története nem új: 2004-ben már a média egyik főszereplője volt. A problémák azonban továbbra sem oldódtak meg, máig dokumentumfilmes forrásanyagként szolgálhatnak.

A film finom iróniába oltja az Ukrajna és Szlovákia által kettészakított kis magyar falu drámáját. Az európai uniós magasabb életszínvonal és az ukrajnai nyomorúság, a kettészakított családok számára elborzasztó határjelző az egykori főutcán keresztülhúzódó szögesdrót kerítés, a katonák megfigyelőállásai, néhány színes betonoszlop és „Mariska néni budija". Az ukrajnai Kisszelmenc lakosai katonák és szovjet hősszobrok árnyékában élnek, a határ túloldalára került rokonaik, barátaik pedig az Európai Unió új viszonyait ízlelgetik. A bevett kommunikációs eszköz postagalamb helyett a kacsa: leveleiket a madarak szárnya alá kötözik – ezeknek legalább szabad az átjárás az árkon, estére pedig – postafordultával – hazatérnek. Az emberek ökumenikus istentiszteletek ürügyén találkoznak, átkiabálnak egymásnak, érdeklődnek rég nem látott rokonaik iránt – és közben mindegyre felcsendül a figyelmeztetés: „ne fogd meg a drótot".

E 2004-ig kísértő, meglehetősen nyomasztó helyzet egy évvel később változni látszik: az ukránok váratlanul, a szlovák fél tudomása nélkül, lebontják a drótkerítést, és építkezésbe kezdenek. Ahogy a lakosok, ugyanúgy a néző sem érti egy darabig, hogy mi történik: határállomás épül. A film feltárja a kisszelmenciek zavarát: nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, el sem tudják képzelni, mi várhat rájuk az elmúlt 60 éves zárlat után.

A nagy későre megnyíló határállomás azonban cseberből vederbe helyzetet eredményez: Mariska néni nem mehet át Szlovákiába a közelmúltban elhunyt testvére sírjához, hiszen nincs vízuma. A vízumkényszer láthatatlan szögesdrótként működik sokak számára, a szlovák oldalon viszont a megnyílt határon át beáramló gonosztevőktől tartanak. Nemcsak a régi ismerősök találnak egymásra, de fellendül a határszéli kereskedelem is, és a bűnözés új formái jelennek meg.

A Hosszú utazás félúton áll a mozivászonra való film és a televíziós dokumentumműfaj között. Nagy értéke a Rajhona Ádám-féle narrátori kíséret: meseszerű stílusával, keretes szerkezetével tragikomikus ízt ad a történetnek. A keretszerűen használt, elmosódott képek szintén a "hol volt, hol nem volt" távlataiba helyezik a természetesen önmagában abszurdként értelmezett történetet.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Hosszú utazás (Last Bus Stop)

Hosszú utazás (Last Bus Stop) – magyar–finn dokumentumfilm, 2007. Rendező: Böszörményi Zsuzsa, Kai Salminen. Szereplők: Illár József, Tóth Lajos, Munkácsi Lívia, Gilányi János, Kisszelmenc és Nagyszelmenc lakosai.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Kapcsolódó hírek

Dokumentumfilmek a TIFF-en

Dokumentumfilmek a TIFF-en

16 provokatív, érzékeny és megrázó dokumentumfilmet foglal magába a TIFF What’s Up Doc? válogatása – ígérik a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezői.

17 napja

Hírek

Nácik Kolozsvárott

Nácik Kolozsvárott

Szabadtéri vetítés keretében mutatják be a TIFF-en a rajongói pénzből készült Iron Sky (Vaségbolt) ...  

4 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea