Oscarütközés(ek)

Paul Haggis: Crash / Ütközések

A dán filozófus-teológus, Søren Kierkegaard a Vagy-vagy című művében ír arról a művészetben jelen levő sorsszerűségről, mely bizonyos témákat eljuttat egyes alkotókhoz, jelentős műalkotásokat „szülve” ezáltal.

Paul Haggis: Crash / Ütközések

Ilyen véletlen folytán találkozott például Goethe a Faust-legendával vagy Mozart Don Juan mítoszával. Filmes vizekre evezve, Paul Haggis rendező életében is egy ilyen sorsszerűséggel találkozunk – pár éve Los Angelesben elrabolták az autóját –, mely a Crash megírására, illetve megrendezésére késztette. E nélkül a sorsszerűség nélkül, az Oscar-díjas film témája önmagában elkallódott volna, s ezáltal bizony – mondjuk ki nyíltan – a négykilós szobrocska meg nem érdemelt tulajdon tárgyát képezné Ang Lee kezében.

Paul Haggis: Crash / Ütközések

Az Ütközések / Crash címet a(z alapos filmes műveltséggel rendelkező) befogadó a véletlen, vagy pedig a perverz vágy metaforájaként értelmezi, ami nem csoda, mert Gadamer Igazság és módszere óta tudjuk, hogy előítéleteink – mint gondolkodás- és viselkedésbeli sztereotípiák – az emberi együttélés nélkülözhetetlen kellékei. A kezdeti képsorok után azonban az, Iñárritu- (21 gramm) illetve Cronenberg- (Karambol) alkotásokon művelődött rétegnek csalódnia kell előítéleteiben, ugyanis jelen filmben az ütközés nem más, mint az emberi közeledés egyetlen lehetséges módja. Ebben a filmben autók helyett emberi sorsok ütköznek, szélvédők helyett lelkek törnek, a bőrkárpit helyett pedig hús-vér szívek szakadnak meg. Az alapgondolat igen egyszerű: a „poszt-modernkori” rohanás – és az ebből fakadó elidegenedés – következtében nem ismerjük egymást, és ezen tulajdonságunk fel nem ismerése szüli legkülönbözőbb előítéleteinket, koccanásainkat.

Paul Haggis: Crash / Ütközések

A vázolt gondolat ábrázolására a rendező, a nem csak Los Angelesben dívó rasszizmus jelenségét választotta, olyan konfliktusokra mutatva rá, melyeket az embertárs nem ismerése, illetve a tőle való félelem táplálta sztereotípiák hoznak létre. A mindennapi életünk részét képező autók, az elszigeteltség filmbéli szimbólumaiként foghatók fel, a rasszizmus pedig ennek az izolációnak a legszélsőségesebb megjelenési formája.

Paul Haggis: Crash / Ütközések

Az Ütközések cselekménye egyszerre nyolc szálon fut, és ilyen értelemben nagyvárosi életképek kollázsaként is felfogható, és bár a történetet egyszerűen lehetetlen szavakkal érzékeltetni, mégsem kérhetünk számon a filmen – a fent kijelentettek fényében – semmiféle összeszedettséget. Ebben a „kollázsadagban”, metonimikus szinten, utalást találunk egy olyan társadalomra, melyben a félelem és a belőle fakadó gyűlölet jelenti az élet két végpontját. És emellett, burkoltan ugyan, de Fritz Lang Metropoliszának disztópiája is említést nyer, kimondva, hogy ha az amerikai társadalom továbbra is a kitaposott ösvényen halad, akkor a Szabadság-szobor fémjelezte „tartomány” hamarosan már csak álmainkban köszön vissza.

Paul Haggis: Crash / Ütközések

A film sem megnyugtató erkölcsi igazsággal, sem pedig „hepienddel” szolgál. A vége főcím előtti, lassú, szentimentális hatású képsorok kapcsolatainkról való töprengésre késztetnek, ráébresztve arra, hogy (faji) előítéleteinket pillanatnyi érzelmeink szülik – melyek mögött a mindennapok gondjai, frusztrációi állnak. E felismerés mellett még a Los Angeles-i hóhullás is eltörpül valamelyest.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó