Nem árt először a fogalmakat tisztázni, hiszen több, hasonlóan csengő fogalom is felbukkan, amikor a fantasyről beszélünk. A fantasy művészeti ágakon átívelő fogalom. Az izommal megpakolt legények legfontosabb tenyészőhelye nyilván az irodalom, a képregény és a film, de van fantasy-festészet (Boris Vallejo lélegzetelállítóan anatomikus képei), -szobrászat (H. R. Giger formatervezései) és -zene (Rhapsody, olasz metálzenekar) is.
Ess meg ess
A sword-and-sorcery (kard-és-varázslat, a továbbiakban s&s) kifejezés is egy műnemeken és művészeteken átívelő fogalom, fantasy-alzsánerként nagyjából azokat a termékeket fedi, amelyekben izmos és elszánt kalandor-hősök izgalmas és erőszakos konfliktusokba keverednek. Általában a természetfeletti is jelen van, ahogyan a romantikus szál is. A kifejezést először 1961-ben használta egy brit szerző, Michael Moorcock, aki egy fanzinban közölt levelében követelte, hogy adjanak külön nevet a fantasy-kalandsztoriknak. Először az „epic fantasy” terminust ajánlotta, aztán a „sword-and-sorcery” címzettel rukkolt elő, amit azzal magyarázott, hogy egyrészt jól körülírná az ilyen sztorik alapvető vonásait, másrészt meg jól rímelne néhány, akkor már meghonosodott kifejezésre, mint a „cloak-and-sword” (köpeny-és-kard, történelmi kalandregények) vagy a „cloak-and-dagger” (palást-és-tőr, kémtörténetek). A kifejezés végül megmaradt, és ráragadt minden olcsó fantasy-termékre, amelyek például a Dungeons and Dragons-sorozatot vagy más szerepjátékokat (RPG, vagyis role playing game, melynek könyves és számítógépes változatai is vannak) ihlettek meg. Maguk a fantasy-írók és olvasók is pejoratívabb értelemben használták.
Filmekre először a nyolcvanas évek elején vonatkoztatták, amikor John Milius (aki az Apokalipszis mostot is írta) és Oliver Stone forgatókönyvével De Laurentiis producer (újra) berobbantotta a köztudatba a Conan, a barbárt. Az eredeti Conan-történetek még a harmincas években jelentek meg, amikor nem létezett a sword-and-sorcery kifejezés, aztán miután a Conan szerzőjét, Robert E. Howard-et utólagosan s&s-szerzőnek titulálták, könnyű volt a filmet is beskatulyázni ugyanannak. Amúgy a fantasy film alapművéről van szó, amely feltámasztotta az s&s műfajt.
Conannal és az s&s-sel kapcsolatban azonban sok félreértés is létezik, hiszen nagyon sokan egy másik műfajba is besorolják, amit sokszor ugyanazzal a két betűvel rövidítenek, ráadásul nagyon sok átfedést is mutat az eredeti s&s-sel.
Szandálok
A sword-and-sandal, azaz kard-és-szandál kifejezés egyrészt valamilyen szinten a sword-and-sorcery terminus paródiája, másrészt viszont nagyon sokat elárul az így címkézett filmek látványvilágáról. Nagyjából ugyanaz a történet, mint a sword-and-sorceryvel, viszont a szandálos filmek egyfajta érdekes átmenetet képeznek a fantasy és a mitológia/történelem között, valahogy úgy, ahogy a sci-fi a fikció (fantasztikum) és a tudomány között. Persze, ahogy a sci-fiben is a „fi” felé dől a mérleg nyelve, azaz a tudomány legtöbbször félreértelmezve, lebutítva vagy gyenge szüzsésarokpontként szerepel, így a szandálos filmeknél is a történelem és mitológia inkább csak ürügy, és a készítők munkáját könnyíti meg azzal, hogy már ismert történelmi/mitológiai korokra és hősökre utalnak. E filmek fénykora az ötvenes évek végén-hatvanas évek elején volt, mind Amerikában, mind Európában.
A lényeges különbség tehát az, hogy miközben a Gyűrűk Ura sorozat „csak” sword-and-sorcery, addig például a Herkulesről szóló filmek sword-and-sandal filmek is egyben.
Persze, a sword-and-sandal nem jelent feltétlenül gyenge vagy low-budget filmeket, hiszen ha a terminus legtágabb értelmezését vesszük, legtöbben ide sorolják a Ben-Hurt, a Spartacust, A bagdadi tolvajt, Iaszón és az Argonautákat, vagy a sok évtizedes hiátus után újjáéledő műfaj legújabb darabjait, a Gladiátort, a Tróját, a Nagy Sándort, vagy a borzalmas Xena-, Herkules-tévésorozatokat. Míg a sword-and-sorcery tehát mindenféle epikus fantasy-hőstörténetre vonatkozik, minden művészeti ágban, addig a sword-and-sandal tipikusan filmes kifejezés.
Szűkebb értelmezésében az ’58-tól ’64-ig terjedő periódus filmjeit illetik ezzel a kifejezéssel. Ami filmtörténeti érdekesség: a hatvanas évek közepéig ilyen jellegű filmek uralták az olasz tömegfilmipari piacot, amikor is ezt a szerepet átvette a spagetti-western. A két műfaj között néha fura összecsengések vannak: mindkettő az amerikai nagy költségvetésű produkciókból ihletődött és noha Olaszországban, olasz rendezők által készültek és elsődlegesen olasz nyelven forgalmazták őket, a főszereplők nagy része amerikai body builder volt (Steve Reeves, Gordon Scott, Mark Forest). Amikor csak az olasz szandálos filmekről beszélünk, akkor rendszerint peplumnak hívjuk őket, ami egy latin szó a kosztümös részleg által igencsak favorizált ruhaszerűségre, amit ezen filmekben az ügyeletes tenyészbikák viseltek.
Peplum és wuxia
A peplum körülbelül a hasonló jellegű amerikai filmekkel egyidőben kezdte el „világhódító” útját, mindenféle mitológiai, bibliai vagy történelmi hősről készült film, de legtöbbször egész sorozat formájában. Volt Herkules/Héraklész, Sámson, Góliát, Akhillész, Ulisszész/Odüsszeusz, különböző gladiátorok, barbárok, egyszóval mindenféle csillogó felsőtestű fickó, akiket minél kevesebb ruhába kellett öltöztetni (így lesz ironikus módon a díszletből műfajnév). A Sandokant is, meg jó néhány kalóztörténetet is idesorolnának, ami azért nem téves, mivel ezen marcona harcosok közül is néhányan szandálban szaladgáltak. Noha Artúr király korában már a pléhtopánkák és a teljes testvértezet voltak divatban, egyes ebben a korban játszódó filmeket is ide sorolnak, talán a renyhe történelmi hűség miatt, amivel az adott korszakot kezelik.
A peplumok kora gyorsan lejárt, Herkules ’57–’65 között, Maciste ’60–’65 között, Ursus ’61–’64 között, Sámson ’61–’64 között, Góliát ’60 –’64 között tarolt. A Conan, a barbár sikere után az olaszok újból készítettek néhány ilyen filmet a nyolcvanas években (Ator, Herkules, Vasharcos, A hét gladiátor), de ez a fellángolás hálaistennek csak pár évet tartott. Az amerikai szandálfilmet Xena sikere keltette életre, azóta 6 – 7 éve készülnek újból ilyen jellegű filmek (lásd fent). Persze, mint minden műfaj, a peplum/szandálos film gyökerei is a filmtörténet kezdeteihez nyúlnak vissza: az eredeti Ben-Hur 1907-es produkció, a legendás Cabiria pedig az első történelmi jellegű film, izompacsirta főszereplővel.
Ha a peplum tipikusan olasz termék, akkor a wuxia annak a távol-keleti, pontosabban taiwani/hong-kongi megfelelője. A wuxiák is irodalmi feldolgozások, szintén nagy hősök kalandjairól szól, azonban a környezet, az etika, és a harcmodor az ősi Kínát kínálja, körülbelül azzal az igényességgel, amellyel a szandálos filmek Jézus korát. Viszont a vizuális stílus sokkal markánsabb, kidolgozottabb és – európai-amerikai szemnek – egzotikus mivolta miatt izgalmasabb. A wuxiák legrégebbi darabjait a húszas évekre datálják, viszont a mai értelemben vett igazi wuxia a szandálos filmekhez hasonlóan a hatvanas években lett népszerű – odaát.
Ami a sword-and-sandal filmeknek nem adatott meg (azaz hogy bekerüljenek az elitkultúra véráramába, és/vagy kultikus státust nyerhessenek), az egzotikussága miatt az utóbbi időben valamennyire megadatott a wuxiáknak. A nyolcvanas évektől kezdve európai, de inkább hollywoodi alkotók rendre újrafelfedezik maguknak a wuxiákat, és egyes elemeit beépítik a filmjeikbe. Egyesek szerint Lucas ihletődött meg nagyon a Csillagok háborúja-univerzum kitalálásakor, de a Mátrix-szériában is találunk wuxiaelemeket. Az érdeklődést látva a keleti filmművészek kezdtek amerikai piacra is gyártani, ilyenek a Tigris és sárkány, A hős, a Repülő tőrök háza stb. A piacra betöréshez a végső lökést, nyílt tisztelgésként és paródiaként, Tarantino Kill Billjei adták meg, melyek nem csak a wuxia, hanem japán, szamurájos filmek, és még sok minden más előtt is „tisztelegnek”. A wuxia leghamarabb onnan ismerhető fel, hogy a szereplők nem szandálban csoszogva ütlegelik egymást, mint a s&s filmekben, hanem természetellenesen magasra/sokáig ugorva/repülve hihetetlenül gyorsan püfölik a másikat, sokszor szintén karddal.
Conan – a leltár
Térjünk vissza egy kicsit Conanra! Nem csoda, hogy sokan mitológiai hősként fogják fel Conan figuráját, így a szandálos műfajba és az s&s-ek közé egyaránt besorolják a két Conan-filmet is, hiszen Robert E. Howard legelső, 1932-es leírásában például így jelenik meg a hős: „Errefele jött Conan, a kimériai, fekete-hajú, dacos szemű, karddal a kezében, tolvaj, rabló, gyilkos, hatalmas komorsággal és hatalmas vígsággal, hogy szandálas lábaival tiporja le a Föld ékköves trónjait.”
Ez a dacos szemű az ilyen műfajok egyik legfontosabb képviselője. Howard, szemtelen módon, többféle mitológia- és mesevilágot gyúrt eggyé. Conan története a Földön játszódik, de a mitikus ún. „hiboriai” (Hyborian Age) korszakban, amikoris „...az óceánok elnyelték Atlantiszt és az árják fiainak faja felemelkedett”. A barbár jelen esetben kimériai származásút jelent (azaz Cimmerian, de semmi köze nincs a Hérodotosz által leírt kaukázusi lovas néphez).
Howard először a Weird Tales (Fura mesék) kiadványban jelentette meg a Conan-történeteket (1932 decemberétől 1936-ig, öngyilkosságáig). Utána még sokan álltak neki a Conan-mitológiának, folytatva és kiegészítve az eredeti 17 részes sztorifolyamot. Howard halála után először az ötvenes években, majd a hatvanas évek végétől jelentek meg könyv formájában az eredeti és hozzáírt történetek. Jelenleg is folynak a történetek különböző kiadásai, antológiái, stb.
Képregénye először a Marvel Comicsnál jelent meg 1970-ben, azóta folyamatosan kiadják, 2003-ban a Dark Horse Comics is kiadja Conant. Számítógépes játékban is rengetegféle inkarnációja van, nem számítva azt a szekérderéknyi írást, képregényt, paródiát, stb. amelyeknek nem szereplője, hanem ihletője volt. Egy német badibilderrel készült tévésorozat is volt 1997-ben (adták nálunk is), de érthető módon hamar abbahagyták.
Filmen Conan először a már előbb említett Milius-rendezésben bukkan fel 1982-ben, amit egy gyengébb folytatás követ 1984-ben, Conan the Destroyer (Conan, a pusztító) címmel. Az eredetileg hatrészesre tervezett filmfolyamból csak ez a két rész készült el. Hollywoodi pletykák szerint Boaz Yakin írja az új, 2008-ra tervezett Conan forgatókönyvét. Ezenkívül animációs film is készülőfélben van, Conan: Red Nails címmel. A kilencvenes években két próbálkozás is volt gyenge Conan-rajzfilmsorozattal.
Az 1982-es filmváltozat nemcsak a műfaj újraindítója és alappillére, hanem önmagában is hatásos alkotás. A főszereplő az azóta kormányzóvá lett Arnold Schwarzenegger, akinek ez volt az első nemzetközi sikere. A szerep tökéletesen illett rá: (rettenetes akcentusa miatt) mindössze pár mondatot mond a film egésze alatt, ám néhány jelenetet éppenséggel ez a szótlan, szinte némafilmes jelleg tesz gyönyörűvé vagy izgalmassá. Itt Conan egy igazi macsó, aki szolgaként nevelkedik fel, ezáltal páratlan izomzatra és ellenálló-képességre tesz szert. Szüleit lemészárolják, ezért elindul ezt megbosszulni. Ráakad egy atlantiszi kardra, amely nagy segítségére lesz. Az alkohol és a csajozás rabja, egészen addig, amíg össze nem jön Valériával (Sandahl Bergman), a tolvajjal, akivel gyengéd szerelmes viszonyt alakít ki. A nő segít neki felkutatni Thulsa Doomot (James Earl Jones), a kígyószekta varázslóját, aki annak idején megölte a szüleit. Így áll bosszút Conan a szüleiért, beteljesítve végzetét.
A film egyik legnagyobb ereje a Basil Poledouris által szerzett és vezényelt zene. A Carmina Buranára utaló erőteljesen mitikus hangulat nagyot segít a néhol lyukas szüzsén és a csiszolatlan (gyémánt, persze, de csiszolatlan) színészi játékon. A hangulatot és a sikert nem tudták megismételni egy évvel később. Hátha a 2008-ra tervezett Conannak a remake-je, folytatásban sikerül.
Néhány lehetséges toplista
Top 5 sword-and-sorcery (kard-és-varázs)
- Conan, a barbár (John Milius, 1982)
- Excalibur (John Boorman, 1981)
- Sárkányölő (Matthew Robbins, 1981)
- Legend (Legenda) (Ridley Scott, 1985)
- Fűzfa (Ron Howard, 1988)
- + 1: és persze a Monty Python Gyalog galoppja
Top 5 sword-and-sandal (kard-és-szandál)
- Ben-Hur (William Wyler, 1959) – római kor, zsidók
- Spartacus (Stanley Kubrick, 1960) – római kor, gladiátorok
- Titánok harca (Desmond Davis, 1981) – Perszeusz, görög mitológia
- Iaszón és az argonauták (Don Chaffrey, 1963) – görög mitológia
- Gladiátor (Ridley Scott, 2000) – római gladiátorok
- + 1: és persze a Monty Python Brian élete)
Top 5 peplum (olasz szandál)
- Maciste, a világ legnagyobb hőse (Michele Lupo, 1963) – Mark Forest mint Marcellus
- A rodoszi kolosszus (Sergio Leone, 1961) – Rory Calhoun mint Dáriusz.
- Herkules kínjai (Pietro Francisci, 1958) – Steve Reeves mint Herkules
- Herkules (Luigi Cozzi, 1983) – Lou Ferrigno
- Herkules, Sámson, Maciste és Ursus, a legyőzhetetlenek (Giorgio Capitani, 1964) – Howard Ross mint Maciste
