Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Éneklő producerek
Susan Stroman: The Producers / Producerek

Mel Brooks A producerek című darabja (amelyből 1968-ben Oscar-díjas film is készült) úgy tűnik, reneszánszát éli. A Broadwayen nagy sikere volt, de eljutott a budapesti Madách Színházba is. Nem késlekedhetett tehát filmre való átültetése sem. Mel Brooks a rendezést ezúttal Susan Stromanra bízta, aki a színpadi változat koreográfusa is egyben.

Susan Stroman: The Producers / Producerek

A 2005-ben elkészült film ennek ellenére a kevésbé sikerült remake-ek közé tartozik: meg sem próbál valamiféle hozzáállást kiépíteni az eredetihez, mindent egyszerűen átemel, hogy végül egy teljesen hagyományos műfajfilm legyen a végeredmény. Stroman nem a technikai korszerűsítést tartotta szem előtt, nem próbálta megtömni a filmet digitális effektusokkal, klipszerű vágásokkal – szerencsére, vagy sajnos, hiszen videoklipekhez szokott szemünknek a középszerű plánozású és vágású film színpadiasnak hat. Annál is inkább, hogy a színészek (Nathan Lane és Matthew Broderick – a színpadon is ők alakítják a két producert) mindent túljátszanak, bár ez egy musicalbarát néző számára talán nem annyira zavaró.

Susan Stroman: The Producers / Producerek

A két broadwayi „ellenproducer” biztos csőddel, a Springtime for Hitler című darabbal akar pénzhez jutni. A csak egy napot futó darabok költségvetését úgysem ellenőrzi senki… Mindent megtesznek a bukás érdekében: a neonáci darabhoz egy tehetségtelen, homoszexuális rendezőt kérnek fel, aki kompániájával a Keep it Gay című kétértelmű dalt énekli, Hitler szerepére pedig magát az elvakult forgatókönyvírót, aki az árja fajhoz méltóan, győzedelmesen énekli a náci dalokat. Az időpont az 50-es évek, ennek megfelelően a korabeli Hollywood motívumaival találkozunk: gyermekkori frusztrációk, Freud tanait idéző szexuális aberrációk (az egyik producer pl. öreg nénikék szexuális kielégítésével szerzi a pénzt darabjaihoz…).

Susan Stroman: The Producers / Producerek

A film koreográfiája megpróbál alkalmazkodni a visszájára fordított történethez: az öreg hölgyikék például járókereteikkel táncolnak, de túl sok eredeti elemet nem tudunk felfedezni benne, a jelenetek egyáltalán nem sikerültek frenetikusra. A színészek sem kápráztatnak el tánctudományukkal, megmaradnak a karaktereik megrajzolásához szükséges mozdulatoknál. Az egyetlen megragadó rész a könyvelők dala: egy teremnyi napellenzős, szemüveges kishivatalnok pötyög mechanikus számológépén, miközben a ritmus beépül a dalba.

Susan Stroman: The Producers / Producerek

A többé-kevésbé élvonalbeli hollywoodi sztárok közül Uma Thurman jelenik meg egy svéd szépség szerepében, kétségtelenül légiesebben, mint a színpadi változat Ullája, Cady Huffman. A szőke szépség egyoldalú szerepköre azonban némi hiányérzetet hagyhat a nézőben a Kill Bill után.

A Producerek színpadon valószínűleg nagyobb élményt fog nyújtani továbbra is, filmként ugyanis megmarad kissé poros és középszerű komédiának.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Producerek (The Producers)

Producerek (The Producers) – amerikai vígjáték, zenés, 2005. Rendező: Susan Stroman. Szereplők: Andrea Martin, David Huddleston, Eileen Essell, Gary Beach, Matthew Broderick, Michael McKean, Nathan Lane, Roger Barton, Uma Thurman, Will Ferrell.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Döntésképtelen agresszió - Laurence Olivier: Hamlet, 1948

Döntésképtelen agresszió – Laurence Olivier: Hamlet, 1948

A sajátos értelmezést adó Shakespeare-adaptációk egyik legmerészebbje, legvitatottabbja, ugyanakkor egyik legérvényesebbje az 1948-as Laurence Olivier-féle változat, amely épp idén 60 éve nyerte el a 21. Oscar-gálán a legjobb filmnek járó aranyszobrocskát.

Kapcsolódó hírek

Remake készül Hollywoodban Hitchcock Rebeccájából

Remake készül Hollywoodban Hitchcock Rebeccájából

Alfred Hitchcock Rebecca című klasszikusából forgat remake-et a DreamWorks és a Working Title Films; a forgatókönyvíró Steven Knight – számolt be a Variety.

3 hónapja

Hírek

Nácik Kolozsvárott

Nácik Kolozsvárott

Szabadtéri vetítés keretében mutatják be a TIFF-en a rajongói pénzből készült Iron Sky (Vaségbolt) ...  

4 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea