Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buzogány Klára

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Kultúrák találkozásában
Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

„Az Életvonat jobb volt…” – sugdosták a nézők a Párizsban élő román filmrendező új filmjének júniusi, kolozsvári díszvetítése után. A Transilvania Filmfesztivál nyitófilmjeként bemutatott Va, vis et deviens-ben – az egyébként zsidó családból származó – Radu Mihăileanu ismét zsidótémát dolgozott fel, csakhogy most nem sikerül olyan maradandó nyomokat hagynia nézői lelkében, mint a sajátos hangulatú, kuncogtató, ugyanakkor sokkoló zárlatú holokauszt-vígjátékával, a Train de vie-vel. Az Élj és boldogulj! mégis figyelemre méltó film, cselekménye leköt, izgalmas, hangulata különleges, majdnem a végéig.

A film az ún. Mózes-akció történetéből indul ki: a 80-as évek elején afrikai zsidókat telepítenek Izraelbe. Etiópia az éhínség földje; nyomorúságos szudáni menekülttáborokban gyülekeznek azok, akik azt várják, hogy a világ megkönyörüljön rajtuk. Itt bizonytalan a jövő, főleg a betegeké és a gyerekeké, ezzel szemben Izrael az ígéret földje, a biztonság és a jólét ígéretéé. A film már itt, az első percekben kibontakozó legérdekesebb kérdése a különböző kultúrák találkozása, hogy van-e konfliktus, amikor ezek érintkeznek. A menekülttáborban ugyanis kegyetlen, de kényszerű diszkrimináció történik: csak a zsidó családok utazhatnak Izraelbe. A kulturális konfliktust itt azonban áthidalja az elemien emberi megértés és empátia: egy keresztény anya például egy halott zsidó gyermek helyére, annak utazni készülő, addig talán sosem látott anyjához csempészi saját kilencéves kisfiát. Szép pillanata a filmnek a halott gyermeke miatt, valamint a talán örökre eltávozó fia miatt gyászoló két anya csöndes megegyezése, a két egybefonódó, néma pillantás, ami minden szónál több érzelmet és méltóságot árul el.

Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

Mihăileanu amatőr színészekkel dolgozik, de remekül válogatott: a két asszony alakítása megrázóan hiteles, ugyanakkor a főszereplő gyerek is meggyőzően játszik. Az érzékenyen filmezett filmnek különös vonzóereje a már említett kulturális sokrétűség mellett az – ehhez kapcsolódó – nyelvi sokszínűség. A franciával és a héberrel mondhatni egyenrangúan, bár a cselekményből következően rövidebb ideig, feltűnik az amhári nyelv, amelyet az etiópok beszélnek. (És ha a nézőnek szerencséje van, a saját nyelvén való feliratozás, nem a szinkron, amely eltompítaná az eredeti nyelvek csengését.)

Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

A hosszú, történelmi-politikai hátteret illusztráló bevezető után a filmet Schlomo, az Izraelbe érkezett, ott „fogadott” anyját elvesztett, és egy Tel Avivban élő francia család által örökbe fogadott néger gyerek alakja uralja. Valóságos pszichológiai terrort jelent számára megőrizni a titkát, zsidó nevekből álló családfát hazudni, és egyáltalán, a túlélés kedvéért, beilleszkedni a zsidó közösségbe. Teljesen azonosul azzal a társadalommal, amelyikbe bekerült, ugyanakkor egyetlen vágya az, hogy valaha még találkozzon hátrahagyott anyjával. Ebből a végig ott lappangó titokból és folyton kísértő vágyból származik a film alapfeszültsége, amely igazán izgalmassá teszi a cselekményt.

Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

Az első sokk a szegény, száraz és forró afrikai ország körülményeihez szokott gyerek számára Izrael teljesen más éghajlatú (látszólagos) gazdagsága, másfajta kultúrája: a zuhany alatt a lefolyóba csurgó vizet próbálja megtakarítani, ruhát vennie és az ágyban aludnia szinte lehetetlen dolognak tűnik. Ráadásul sötét a bőre, ami miatt sokan fura kis állatként tekintenek rá: nem elég zsidó, hiszen nem fehér, ezért az iskolában is meggyűlik a baja. Furcsa, ugyanakkor szeretnivaló pillanat, amikor Schlomo szünetben mezítláb tapos végig az udvar füvén, de szinte kiközösítik, amikor kamaszkori pattanások borítják el az arcát – és itt következik a film egyik leghíresebb és hitelessége miatt legvitatottabb jelenete, amelyben nevelőanyja végignyalja Schlomo arcát, bizonyítandó, hogy semmiféle ragályos betegséget nem hordoz. Az anyát alakító Meskie Shibru Sivan szenvedélyesen és meggyőzően játszik, akárcsak a kis jövevényt nehezebben megértő apa.

Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

Schlomo lassacskán megtanul együtt élni titkával. Élen jár a zsidó hagyományok elsajátításában, tökéletesen beilleszkedik abba a közösségbe, amely egykor oly idegen volt neki – az idők is változnak, a társadalom maga is elnézőbb, befogadóbb és szabadabb lesz –, de még mindig ott áll előtte a nagy próbatétel: Schlomonak előbb-utóbb csak be kell vallania a titkát. Kiderül, hogy a pap, aki igazi anyjának továbbította a leveleit, már rég rájött a rejtélyre, ám csak Schlomo lagzija után érkezik el az igazán nyomasztó, döntő pillanat, a vallomásé, ami miatt újdonsült felesége, az ortodox zsidó hagyományok szerint nevelt Sarah szinte el is hagyja. Tulajdonképpen ekkor, a film végén követi el a rendező és a forgatókönyvírók azt a végzetes hibát, ami átértékeli az egész alkotást. Schlomo nyilván jobb sorsra érdemes, de ennek a jobb sorsnak nem kellene feltétlenül szirupos „amerikai álommá” lennie: azon kapjuk magunkat, hogy a hosszú ideig bravúrosan fenntartott feszültség hirtelen hollywoodias happy enddé folyik szét: Schlomo vidám ceremónia közepette megnősül, a felesége elfogadja, hogy kereszténynek született (fel sem merül annak a kérdése, hogy esetleg visszatérne eredeti vallásához, most, hogy felnőttként és toleránsabb társadalmi viszonyok között már megtehetné), sikeres orvosként visszamegy segíteni Afrikába, és mit ad isten, éppen anyjával fut szembe az egyik menekülttáborban. A váratlanul belénk gyomrozott, ránk erőltetett, mesterséges katarzis képi szinten is tovább hangsúlyozódik: a film végén a nézőpont a magasba emelkedik, a tábor fölé, ezáltal távolodunk el végleg a történettől.

Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

Talán igazuk van tehát azoknak, akik szerint az Életvonat hangulatában, dramaturgiájával és megdöbbentő zárlatával sokkal jobb, mint Radu Mihăileanu nemrég a magyar mozikba került filmje, az Élj és boldogulj! azonban szintén nézhető és élvezhető, apró részleteiben különleges, színészi alakításokban értékes alkotás.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Élj és boldogulj! (Va, vis et deviens)

Élj és boldogulj! (Va, vis et deviens) – brazil–francia–izraeli–olasz filmdráma, 2005. Rendező: Radu Mihăileanu. Szereplők: Meskie Shibru Sivan, Moshe Agazai, Rami Danon, Roni Hadar, Roschdy Zem, Sirak M. Sabahat, Yaël Abecassis, Yitzhak Edgar.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A sors meg a hanglemez - Joel & Ethan Coen: A Serious Man / Egy komoly ember

A sors meg a hanglemez – Joel & Ethan Coen: A Serious Man / Egy komoly ember

A bár-micva előtt álló srác bakelitlemezt hallgatva készül a tóraolvasásra egy tipikus amerikai kertvárosi nappaliban, valamikor a hatvanas években. A tóra, mint minden kanonizált, szent szöveg, megváltoztathatatlan előre megírtságából meríti erejét, és ez biztosítja a közösségen belül elfoglalt helyét. Előre rögzített, minden alkalommal ugyanúgy visszaadott szavak – nem csak a szent szövegek, de a (hang)felvételek definíciója is ez.

Kapcsolódó hírek

Antirasszista Filmhetet tartanak Budapesten

Antirasszista Filmhetet tartanak Budapesten

Ingyenesen látogatható filmhetet szervez az Antirasszista Világnap alkalmából az Ebony Afrikai Egyesület március 21–27. között a Savannah Afrikai Étterem különtermében.

2 hónapja

Hírek

Nácik Kolozsvárott

Nácik Kolozsvárott

Szabadtéri vetítés keretében mutatják be a TIFF-en a rajongói pénzből készült Iron Sky (Vaségbolt) ...  

4 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea