A Tideland gerincét egy kislány fantáziájának szüleményei alkotják, mégsem mesefilm, hanem nagyon komoly történet egy hányattatott sorsú lánykáról, akiért titokban szorongunk, mégsem sajnáljuk, mert felhőtlen játékkedve átsegíti mindenen.
Jeliza Rose zsigerekből eredő túlélőösztönnel reagál mindenre, amivel környezete eseményei megtörhetnék. Mai gyerekek nem találkoznak a halál élményével, ezért nem tudják feldolgozni, ha közelállóik elhunynak. Nem így Jeliza Rose… Először elhanyagolt külsejű édesanyja, majd a felelősség elől a pusztába, szülőházába menekülő imádott édesapja távozik örökre kábítószer-túladagolás miatt. Az anya ellenszenves figura, gyermekének megtiltja, hogy egyen a csokoládéjából, hülyeségekkel dumálja tele a fejét. Az apa sem pozitív hős, hiszen kislányára nem figyel kellőképpen, de Jutlandba utazási hobbyjával és álmodozásával közelebb áll gyermekéhez, mint a feslett anya, sőt, imádott hőssé növekedik. A kislány odaadó szeretettel készíti el minden este a papa számára szükséges adagot, és miután az mesterséges álomvilágba utazó felnőtt keze lehanyatlik, eloltja az égő cigarettát…
Minden szereplőt a kislány szemével látunk, az egész történeten ő és négy megszemélyesített babafeje vezet végig. A bábozás motívuma egyrészt az élettelen tárgyak megelevenítésének varázslatához kapcsolható, a mitikus életre keltés elementáris erejével segítenek a kislánynak leküzdeni a haláltól, a pusztulástól való félelmet (a mókus is ezért szólalhat meg), másrészt a játékban felszabaduló optimizmus és derű vértezi fel a magány és az elszigeteltség ellen. Olvasmányélményei, elsősorban az Alice Csodaországban, de kalóztörténetek és kalandregények elemei változtatják át a kislány világát. Különös szomszédai, a búvárfelszerelésben a búza között „úszó” fogyatékos, epilepsziás Dickens és a méhek ellen különleges ruhákba öltöző, félszemű állatpreparátor nővére is újabb meg újabb hős szerepében jelenik meg a kislány képzeletében. Mindkettőjükhöz hasonlóságok kapcsolják: Dickens is álomvilágban él, egy fa tövében berendezett „tengeralattjáró” kapitánya, és a félelmetes cápaszörnyre (a vonatra) vadászik naphosszat. Hamar megtalálják a közös hangot, és barátságuk a kiskamasz képzeletében romantikus szerelemmé változik. Dellhez a szeretett lény fizikai megőrzésére tett kísérlet kapcsolja: a szomszéd nő édesanyját preparálja és tartja életben azáltal, hogy felolvas neki, ennivalót készít számára is, míg Jeliza Rose édesapját sminkeli ki és eteti meg időnként mogyoróvajjal, beszél hozzá és amíg nem kezd elviselhetetlenül bűzleni, ölében alszik.
Az Alice Csodaországban néhány mondata már a kezdőképekben elhangzik, nem véletlenül: a film főhőse, Jeliza Rose nagyon sok tekintetben hasonlít Lewis Carroll hőséhez, de az ő fantáziájában megelevenedő szereplők nem abszurd állatalakok, hanem a környezetéből, a valóságból vett helyzetek és emberek mutációi.
A mesevilágból (talán) éppen egy képzeletben szőtt cápaszörny-vadászat valóra válása vezeti ki visszavonhatatlanul Jeliza Rose-t: Dickens dinamittal robbantja fel a vonatot, a katasztrófa helyszínén uralkodó káoszban pedig a kislány pártfogóra, ölelő meleg karokra talál (Dell korábban elutasítja a szerető közeledését és a potenciális pótmama szerepét).
Telitalálat volt Jodelle Ferlandre osztani Jeliza Rose szerepét. A nagy szemű, szerepeket és szerepen belüli szerepeket (filmekből tanult melodrámákat utánoz a tűkör előtt) könnyűszerrel váltogató kis színésznő teszi hitelessé Terry Gilliam alkotását.
