32 éves, jóképű és van valami huncut csillogás a szemében. Gyűrött póló lötyög vékony testén, amit a nagy hatású Hungerért fogyasztott le, melyben Oscar-kaliberű alakítást nyújtott (ám nem jelölték a díjra). Öt perccel az interjú előtt rángatták ki az ágyból, még nincs egészen magánál, de máris fülig ér a szája. Víz vagy narancslé helyett rögtön Bloody Maryt rendel. Jól kezdi a napot. Csak nem Hollywood következő féktelen rosszfiújával állunk szemben?
A 300 és az Angel sztárja most Tarantino filmjében, a Becsetelen brigantykban villog európa mozijaiban. A San Sebastian-i Filmfesztiválon beszélgettünk. Másnap felült a gépre, és Tarantinohoz repült, hogy elkezdjék a közös munkát. Csekély 8 hónap múlva már Cannes-ban ültek a film premierjén.
Heidelbergben születtél. Mennyi idős voltál, amikor Írországba költöztetek?
Két éves. Úgyhogy sok kellemes német emlékem van. [Nevet.] Nem gondolkodom azon, hogy ír vagyok-e, vagy német. Bő 13 éve Londonban élek. Európainak tartom magam. A világ túl kicsi manapság.
Mi járt a fejedben, amikor elolvastad Tarantino forgatókönyvét?
Hogy fantasztikus! Amikor találkoztam vele, meggyőződhettem róla, hogy tényleg igazi filmőrült! Bármilyen filmet lehet neki említeni – nemhogy ismeri, de egész jeleneteket képes idézni belőle! A Brigantyk eredeti olasz verzióját nem láttam. De akármiben is hasonlít rá, Tarantino forgatókönyve első olvasásra az ő saját stílusát idézte nekem. A dialóg ütős, gyors válaszok szikráznak benne.
Hajlamos vagy rá, hogy további mondatokat költs a szövegedhez?
Színészként az a feladatom, hogy elmeséljek egy történetet. Felelősségem idáig terjed. Nem az a dolgom, hogy megpróbáljam jobban kiemelni magam. Nagyon fegyelmezett alkat vagyok, ha arról van szó, hogy ragaszkodni kell a forgatókönyvhöz. Sokat gyakoroltam, hogy a németem penge legyen, tanár segített ebben. Az angolhoz is akcentust kellett felvennem. Nagyon érdekesnek találtam, hogy a 30-as években máshogy beszéltek, máshogy mozogtak a filmsztárok. Ehhez a régi játékstílushoz kellett hasonulnom. Quentin George Sanderst tanácsolta inspirációként a karakterhez. Legalább 20-szor hangosan felmondtam az egész szövegem. Amint betéve tudok mindent, végre ellazulok, és kezdődhet a játék!
A forgatókönyv olvasásakor rögtön megérzed, hogy ígéretes alapanyag van a kezedben?
Tarantinonál természetesen nem kell sokat töprengeni ezen. De a Hungert például igencsak nem tudtam hova tenni. Az első felvonásban alig szólalnak meg, a második része egy szózuhatag, a harmadikban pedig szépen halálra éhezem magam. Ki a rosseb lesz erre kíváncsi? Nemet akartam mondani rá, de az ügynököm rábeszélt, hogy találkozzak a rendezővel. Na jó, egy fene, elmegyek, megnézem azt az idiótát, aki ezt a könyvet küldte. Ott találtam egy nagydarab fekete pasast. Ez akar filmet készíteni egy ír szimbólumról? Tiszta humánum sugárzott belőle. Elmagyarázta, hogy 1981-ben Bobby Sands éhségsztrájkja nyitotta fel a szemét a társadalmi problémákra. Egyből éreztem, hogy ettől a fickótól sokat fogok tanulni. A film politikai témájú, de a nézők rájöttek, hogy alapjában véve mégiscsak emberi dráma.
Milyen élmény volt lefogyni a szerepért?
Alázatra tanító, már-már spirituális folyamat. 10 hétig tartott. Naponta 1000 kalóriát ehettem, az utolsó hónapban már csak 600-at. Ekkor jön rá az ember, hogy életmódunk milyen erősen a fogyasztáson alapul. Ha megszomjazol, iszol, ha megéhezel, eszel. 59 kilóra fogytam le. Tovább nem ment. A szigorú diéta segített a szerepen tartani az eszem. Nem is akartam együtt lötyögni a barátaimmal.
A Hunger politikai témájú, a Brigantyk (kvázi) történelmi, persze nem egyértelműen a politikáról és a történelemről szólnak. Érdekelnek a társadalomi kérdések?
Elmentem az iraki háború elleni tüntetésre. Nem mintha sokat értem volna vele… De az embernek hallatnia kell a hangját. Hiszem, hogy felelősségünk egyetemes. Erre tanított Steve McQueen. Képzőművészként bélyeget tervezett az iraki csatamezőn elesett brit katonákról, ami felkerült a borítékokra. Eltökélte, hogy beviszi az iraki háborút az emberek otthonába. És az ajtóikon lévő levélszekrény-nyílásokon keresztül el is érte őket. Minden társadalmi konfliktus a kommunikáció befagyásával kezdődik. Amikor a felek többé nem állnak szóba egymással, akkor nagy gáz van, mert ezután jönnek a világháborúk, a robbantások, a terrorizmus.
Éveken át majdnem kizárólagosan a televíziónak dolgoztál. Nehéz kitörni onnan?
Azt szokták kérdezni tőlem, hogyan választok. Nem én választok, hanem engem választanak. Én mindössze megpróbálok munkát szerezni magamnak. Rengeteg tévés meló van, filmből már jóval kevesebb akad. Nehéz bekerülni a mozifilmekbe. Irtó szerencsés voltam, hogy François Ozon rám bízta az Angel férfi főszerepét. Kapott volna Amerikából pénzt a filmre, de amikor azt mondta, hogy Michael Fassbender játssza a férfit a címszereplő mellett, a finanszírozók azt kérdezték: „Az meg ki a fene?” És vitték magukkal a pénzüket. Nem adtak neki egy centet sem.
Vagyis nem mernek kipróbálni új tehetségeket?
Nem erről van szó. A mozitermekben fenekeket kell lerakni azokra a székekre. Bruce Willis egy csomó feneket fog behozni a mozikba. Michael Fassbender meg nem. Ez puszta matematika.
Tarantino gyakran a világhírnévbe repíti filmje főszereplőit. Készen állsz rá, hogy ismert sztár legyél?
Nincs nekem ahhoz kedvem. Változatos szerepeket akarok játszani, a lehető legkülönfélébb karaktereket, és érdekes rendezőkkel akarok dolgozni. Mindössze az a vágyam, hogy továbbra is jó felkéréseket kapjak. Amikor a Hunger sikert aratott, arra gondoltam, most kéne gyorsan valami jó munkát kapnom, amíg érek valamit. Erre rögtön beesett a Tarantino-film. Addig kell lovagolni a hullámon, amíg itt van. Most ebédekre járok meghallgatások helyett. 10 évet töltöttem azzal, hogy bejussak a szobába. A golyóimat is beletörtem, hogy lehetőséget kapjak. Aztán hirtelen azt látom, hogy mindenki dörgölőzik hozzám, mert a Hunger és a Tarantino-film lévén most azt beszélik rólam, jó vagyok. Ezt persze irtó jó érzés hallani úton-útfélen. Most mindenki része akar lenni a Michael Fassbender Produktumnak, ami talán pénzt hajthat nekik is a jövő évben, vagy ki tudja meddig… Jó érzés, hogy végre súlyom van a szakmában. Persze az is igaz, hogy a mai üzleti viszonyok között semmi sem fix. Három olyan filmprojekthez is kapcsolódtam, amelyeket szépen elhalasztottak.
*
Cannes-ban már nemhogy 5 perccel interjú előtt kelt ki az ágyból, de egyenesen átaludta őket – vagyis nem jelent meg. Úgy látszik, ázsiója azóta megugrott, és itt már nem merték felébreszteni. Ha ez a sztárság jele, akkor Fassbender egyértelműen beérkezett. Ezért csak egy kolléga révén, másodkézből tudhattuk meg tőle, milyen érzésekkel gondol vissza a Brigantyk készítésére:
„Öt hétig voltam Berlinben a forgatás előtt. Megismerkedtem a kor német filmjeivel, és lenyűgözött, hogy a Pandora szelencéje és a többi régi film ma is milyen modern alkotások. A vendéglői jelenetet két hétig forgattuk. Minden percét élveztem. Csütörtök esténként az egész stáb beült a moziba, hogy megnézzen egy klasszikust, amit Quentin választott. 18 évesen, amikor elindultam ezen a pályán, a Kutyaszorítóban-t játszottuk színpadon néhány barátommal a helyi diszkóban! Hihetetlen, hogy ezek után lehetőségem nyílt dolgozni vele.”
