Mihály István kötetéről egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz recenziót írni: a szerző a Filmtett köré csoportosuló tollforgatók táborának veterán és kiemelkedő képviselője, az idén Kolozsváron megjelent A képernyő jótékony homálya című kötete pedig egyes olvasóink számára több ismerős írást tartalmaz. A kötet gerincét képező gondolatmenet ellenben mindenkinek újdonságértékkel szolgálhat.
Mihály István 2001 és 2007 között íródott, különféle kiadványokban – Filmkultúra, Filmtett, Korunk – publikált tanulmányait és esszéit fűzte fel közös szálra. Remekül választott címet írásai élére: minden, amit a kötetben találunk a televíziózással kapcsolatos médiaelméleteket, műfaji sajátosságokat és tematikai jellegzetességeket járja körül. Bár nem kezdőszövege, mégis központi eleme a címadó esszé és a benne tárgyalt médiaelméleti „biblia”, Marshall McLuhan elmélete, amely a szerző szerint „négy évtized távlatából elsősorban azért érdemel figyelmet, mert 40 év alatt akkora figyelmet szenteltek neki, amekkorát igazából meg sem érdemelt logikai és tudományos bukfencekben bővelkedő technikai determinista elmélete”. A kritikus hozzáállás ellenére McLuhan és a „the media is the message” mindegyre visszaköszön a kötetből.
A posztmodern médiával kapcsolatos mozaikkockákban a szerző többek közt az képernyő általi manipuláció mai eszközeire és a televíziózás közvetítette „realitásdrog” veszélyére mutat rá, de foglalkozik a hagyományos narratív világkép széthullásának formáival is.
Tematikai szempontból igencsak változatos és izgalmas kötetet vehet kezébe az olvasó: benne a természet „showbohócként” tűnik fel, a két legnépszerűbb román kereskedelmi csatorna esti főműsoridőben sugárzott híradója valóságos hatásvadász Disneyland, de egy összehasonlító jellemzés erejéig találkozhatunk például a ferde szemű Columbóval és Derrickkel, „a táskás szemű detektívvel” is.
Külön figyelmet igényelnek azok az írások, amelyek műfajelméleti vagy -történeti kérdéseket boncolgatnak: könnyebb feladat a megvizsgálni a „műfajok fúzióját és kollázsát” a Twin Peaks című sorozatban, nagyobb és kényesebb kihívás az erotikus film műfajainak a tisztázása akár „Érosz posztmodern filmarcai”, akár „a csók, mint negatív jelenlét” apropóján.
Az utolsó két esszé a filmtől távolabb, a zene világába kalandozik el: megtudhatjuk belőle, hogy találkozik mindennapjaink Mancikájának élete és a „posztrock” fogalma, majd az Omega együttes „space rock” albumainak elemzése következik.
Bár a Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozatában megjelent A képernyő jótékony homálya tagadhatatlanul enyhe nosztalgiát ébresztett jelen sorok írójában az egykor nyomtatásban is megjelent Filmtett iránt, meggyőződésünk, hogy a kötet új olvasói is rengeteg érdekes gondolatra fognak felfigyelni a tanulmányok és esszék böngészése közben. Tartalmas szórakozást kívánunk hozzá!
Mihály István: A képernyő jótékony homálya. Világhírnév Kiadó, Kolozsvár, 2009.
