Végre egy film, melyben az omlós ízek és ínycsiklandó illatok iránti szerelem kerül középpontba, míg a férfigyomor csupán mellékszerephez jut. Főhősnőink kiapadhatatlan türelemforrásként tündökölnek, eszük pedig nem a hétköznapi női frivolságokon, hanem újabbnál újabb gasztrono-orgiákon jár.
Julia Child (1912 – 2004): híres amerikai szakácsnő, aki a televízió képernyőjén, valamint szakácskönyveinek lapjain keresztül megtanította (legalábbis próbálta megtanítani) az amerikaiakat arra, hogyan és mit érdemes főzni és megenni. Legismertebb szakácskönyve a Mastering the Art of French Cooking (1961). Julie Powell (1973 – ): amerikai írónő, aki inspirációt merített Child szakácsművészetéből és 356 nap alatt elkészítette a Mastering the Art of French Cooking mind az 524 receptjét, közben pedig mindenről részletesen beszámolt blogjában, mely később könyv formájában is napvilágot látott. A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában és a Földre szállt boszorkány című filmek rendezőjeként ismert Nora Ephron e két nő életét gyúrta jó alaposan össze, amiből a pihentetés és kelesztés után egy elbűvölő massza kerekedett.
A 68 éves rendezőnő pályafutása során először készített olyan romantikus vígjátékot, melyben nemfikciós szereplői a romantikát nem a hálószobában, hanem a konyhában élik meg, a szerelmi háromszög pedig nem feltétlenül két férfit és egy nőt vagy két nőt és egy férfit, hanem egy nőt, egy férfit és mondjuk egy fej hagymát jelent – mindezt pedig harmonikus és zavartalan szimbiózisban. Ephron filmje egy vérbeli női film, melyet csak az érthet igazán, aki már hámozott úgy krumplit életében, mintha nem létezne annál nagyobb boldogság a Földön. Noha teljesen különböző térben és időben éltek, Julia Child és Julie Powell több közös vonással is rendelkezik, mint azt elsőre gondolnánk – a főzés és férjük iránt érzett hódolat láthatatlan kötele szorosan összefonja történetüket, mely a filmben párhuzamosan váltakozva bontakozik ki.
Kotkodácsoló hanglejtésével az Oscar-díjas Meryl Streep által megformált Julia Child elsőre roppant irritálónak tűnhet, ám szakácstudományának gyarapodásával párhuzamosan akarva-akaratlanul is megszeretjük ezt a hatalmas növésű (közel 190 cm magas!) nőszemélyt, aki olyannyira imádja Párizst, hogy még farzsebébe is becsúsztatná, hogy mindenhová magával vihesse. Férje, az egy fejjel alacsonyabb Paul (Stanley Tucci) imádja feleségét, és példásan kiáll mellette jóban-rosszban – ennyi finomság elfogyasztása után ez csak természetes. Meryl Streep valójában jóval alacsonyabb a szakácslegendánál (csupán 170 cm körül), így a filmben végig hatalmas, ám roppant divatos magassarkú cipőkben flangál, valamint a konyhabútorát is úgy alakították ki, hogy magasabbnak tűnjön csirkekopasztás közben.
50 évvel később a jövőben, a másik cselekményszálon, Julie Powell (Amy Adams) és férje, Eric (Chris Messina) mindennapi, szánalmas amerikai életüket tengetik egyik-napról a másikra. Egy pizzázó felett laknak egy kis lakásban, és nagyon úgy tűnik, hogy ami az anyagiakat és megvalósításaikat illeti nem jutnak egyről a kettőre. A harmincas éveit taposó Julie-ban csak úgy pezseg a vágy, hogy pénzes és sikeres barátaihoz hasonlóan ő is felmutathasson valamit. Mivel imád főzni, Eric pedig imád enni, közösen határozzák el, hogy Julie 365 nap alatt elkészíti a Child-szakácskönyvben található összes receptet, összesen 524 darabot, minderről pedig blogjában fog beszámolni – így legalább lesz egy célja az életben, és gyomruk sem fog különösképpen ellenkezni.
Julia könyvében a francia konyha legzamatosabb receptjei lapulnak, melyekből néhány a szemünk láttára készül el Julie kis konyhájában. A kellemes kis történet tehát nemcsak a női lelket ápolja, hanem a kíváncsi szemnek és az éhes gyomornak is kegyetlenül feladja a feladatot. Mivel a legtöbb recept igen extravagáns hozzávalókat és rengeteg elkészítési időt igényel, ráadásul a könyv eredetileg „szolgálótlan” nőknek készült, felmerül bennem a kérdés: hogyan vihette mindezt végig Julie Powell? Hisz oly kevés pénze volt, ráadásul reggeltől estig gürcölt egy hatalmas telefonközpont egyik kis dobozában… És ha az 524 receptet elosztjuk 365 felé, az majdnem másfél recept naponta, ami anyagilag és szabadidő szempontjából is igen utópisztikus…
Bizonyára bohóság fennakadni az ilyen részleteken, amikor a valóság ilyen mesésen elevenedik meg a mozivásznon. Ephron filmje egyszerre ünnepli a főzés és az evés örömét, finom humora és imádnivaló karakterei pedig olyannyira beavatnak a gasztronómiai édenbe, hogy a film végén már-már nehezünkre esik visszatérni a szagtalan-íztelen világba. Persze azért nem kell elkeseredni, a szemfüles néző is könnyedén elleshet néhány praktikus tippet egy finomabb világ érdekében! Na, de most rohannom kell a konyhába, úgyhogy sajnos nincs időm a részletekbe merülni. Majd a blogomban…
