Nyolc nap a csiklandós rekeszizmok világában
Beszámoló a Comedy Cluj Nemzetközi Filmfesztiválról – Kolozsvár, 2009. október 10–18.)
Csoma Emőke / 2009.10.22. 09:00
Egy kisváros lakói megszeppenve vették tudomásul, hogy a már meglevő, grandiózus bevásárlóközpontjuk mellé újabb monstrum épül, mely azonos célokat szolgál. Kell-e ez nekik? A Comedy Clujzsal is hasonló a helyzet: Kolozsvárnak már van egy jól működő TIFF-je, vajon szükséges-e egy mostohatestvér megfogantatása? Az elmúlt 8 nap után a válasz meglehetősen pozitív: filmfesztiválokból és nevetésből sosem lehet elég…
Kolozsvár első vígjáték-filmfesztiváljának előkészületei roppant csendesen zajlottak, és alig az utolsó percekben derült ki, hogy mégis mit láthat majd a nagyérdemű. A filmes szekciók igen változatosra sikerültek, és a világ minden tájáról érkező friss vígjátékok mellett klasszikus román és magyar produkciók is belefértek a programba. Sorin Dan fesztiváligazgató elmondása szerint a szervezők egyik nem titkolt célja az volt, hogy 8 napon keresztül a vígjátékok ízléses oldalát mutassák meg a kolozsvári közönségnek – fiataloknak és időseknek egyaránt.
Az egyik legnagyobb attrakciót a nagy francia nevettető, Jacques Tati négy filmjének (Kisvárosi ünnep, Hulot úr nyaral, Playtime, Nagybácsim) levetítése jelentette. A filmekkel együtt érkező Gilles Duval és Severine Wemaere többek között egy workshop keretén belül is beszélt projektjéről, mely igazi klasszikusok restaurálásából áll. A romániai közönség most először láthatta a Tati-filmek felújított változatát, melyek több mint 50 év után is képesek voltak mosolygásra, akár harsány hahotázásra késztetni a felszabadult publikumot. A fesztiválmegnyítón levetített Hulot úr nyaral közben igazi TIFF-hangulat alakult ki: a tömeg felszabadultan szívta pórusaiba a francia humor leleményeit és az új fesztiválban rejlő filmes élmények lehetőségeit. Nagy volt a lelkesedés, ám a fesztivál végére láthatóan szertefoszlottak a kezdeti remények: filmek voltak, élmények kevésbé.
Bizonyára nem ildomos egy első alkalommal megszervezett fesztivál szemére vetni a hibákat és hiányosságokat, de úgy gondolom, hogy lehetetlen csak úgy elsiklani felettük. Egy minden porcikájából TIFF-szagot árasztó fesztiváltól elvárná az odalátogató mozibarát, hogy minőségileg is próbáljon felzárkózni: több filmet is DVD-ről és/vagy Betáról vetítettek, így például az Egyetemisták Művelődési Házában (a Studházban) nemcsak a vászon, hanem a filmek minősége is csapnivaló volt, a hangminőségről nem is beszélve. Ilyen kép- és hangélményért nem kell kimozdulni otthonról, saját szobánkban is élménydúsabb mozis körülményeket tudunk teremteni, arról nem is beszélve, hogy azért nem is kell 8 lejt fizetnünk. A szüntelenül szajkózott támogató cégek és „fizikai személyek” nevei hallatán talán elvárná az ember, hogy valamivel professzionálisabb körülményeket biztosítsanak. A három helyi moziban tartott vetítések a bevált módon rendben voltak, csupán azt a rettenetesen beszorult hideget nem sikerült kiküszöbölniük…
A versenyfilmekkel kapcsolatosan talán az számított a legnagyobb baklövésnek, hogy közülük több is már 4-5 éves régiséggel rendelkezett, ami már testvérek között sem számít frissnek, arról nem is beszélve, hogy nem mindegyikük volt vígjáték (lásd éppen a fődíjas Te, aki élszt, ami az utóbbi évek egyik legnyomasztóbb svéd filmjei közé tartozik) – persze ettől még lehet versenyképes, csak nem kellene őket „új” és „víg” filmekként beharangozni. A figyelmetlenség is sok probléma okozója volt, így a közleményekben a filmalkotók nevét és a filmek címeit is sikerült hibásan terjeszteniük, valamint a díjkiosztó gálán is kisebb káosz kavarodott a szétszórtság miatt – de a lényeg az, hogy a szervezők és a közönség is képes volt kacagni a problémákon, hiszen ez az ember dolga egy vígjátékfesztiválon, nem?
Most, hogy a hibákat is felleltároztam, ideje a lényegről – a filmekről – is beszámolni. Elméletileg maguk a filmek a legfontosabbak egy ilyen rendezvényen, és ha csak ez alapján kellene osztályozni a fesztivált, akkor bizonyára nagyszerű osztályzatot kapna. A már korábban említett Jacques Tati-alkotásokat leszámítva több régi csemegét is tartogattak a klasszikusok kedvelőinek. A Retro Románia szekció 8 vérbeli román vígjátékkal lepte meg a látogatókat, többek között Geo Saizescu, Haralambie Boroş és Manole Marcus rendezésében, míg a Fókuszban Magyarország Keleti Márton A tizedes meg a többiek című keserűen fergeteges vígjátékát mutatta be.
Külön szekciója volt a francia filmeknek, amely keretén belül olyan kiemelkedő rendezők alkotásait térképezték fel, mint Jean Renoir, Jean Vigo, Jacques Demy, Alain Resnais, Claude Miller, Marguerite Duras, Patrice Leconte vagy Guillaume Canet. Az „igazi” vígjátékoknak is külön szekciót szántak a szervezők, ide valóban olyan alkotások kerültek be, melyek visszhangzó hahotázásra késztették a nézősereget. Ilyen volt például Sebastien Gutierrez legfrissebb alkotása, a Women in Trouble, mely 10 teljesen különböző nő egyetlen napját mutatja be, vagy Andrew Currie 2006-os zseniális vígjátéka, a Fido, melyben egy olyan világ elevenedik meg, ahol az emberek manipulált zombikat tarthatnak háziállatként és szolgálóként. Robinsonék is követik a trendet, és beszerezik Fidót, aki a család legkisebb tagjának legjobb barátja lesz. A gondok akkor kezdődnek, amikor a zombi mivoltát teljesen letagadni képtelen Fido felfalja a szomszédokat… Ez a szekció sem volt mentes a francia vígjátékoktól, a mozikban nemrég bemutatott Pánikfalva című animáció is itt kapott helyet.
Végül pedig néhány szó a versenyfilmekről. Az Európa különböző részeiről összeválogatott 12 film a romantikus komédia (Csak szex és más semmi) műfajától kezdve egészen a koromfekete groteszkig (Louise-Michel) mindenféle meglepetést tartogatott. A legnagyobb meglepetés viszont éppen Roy Andersson Te, aki élsz című, vígjátéknak jóindulattal sem nevezhető alkotása volt, ami ráadásul a fesztivál fődíját is elvitte (a nyertesek teljes listája itt olvasható). Andersson zsenialitása talán éppen abban mutatkozik meg, hogy kínjában is nevetésre kényszeríti a nézőt, noha filmjének műfaja nagyon távol áll bármilyen komédiás vonatkoztatástól. De úgy tűnik, hogy ez a kínos nevetés volt idén a legnépszerűbb.
A szervezők elmondása szerint a kolozsváriak jövőre is nyugodtan készíthetik rekeszizmaikat, ugyanis mindenképp számítanak a folytatásra… Remélhetőleg ezúttal kevesebb francia, és mondjuk több olasz humorral.
