Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Plájás Erzsébet

Filmtett / Cikkek /

· írta

// interjú

Elkezdődött a 9. Filmtettfeszt
Közönségtalálkozó Bálint Ibolyával és Székely Róberttel

Tegnap, október 29-én rajtolt a 9. Filmtettfeszt. Első nap erdélyi dokumentumfilmeket láthattunk: Bálint Ibolya, Domokos János és Székely Róbert műveit. Az érdeklődés meglehetősen nagy volt, a vetítést követő közönségtalálkozón pedig Csoma Emőke kérdezett a két jelen lévő rendezőtől, Bálint Ibolyától és Székely Róberttől.

Ibolya, ez a második dokumentumfilmed. Miben más es a film, az elsőhöz képest?

Az első filmem a családomról szólt, szűk körben készült. Ez ahhoz képest egy tágabb környezetet mutat meg. Az Apró örömöket udvarhelyi ismerősökkel, barátokkal forgattam.

Apró örömök

Mennyire esetlegesek a történések, véletlenül alakultak így az események a szereplőkkel?

Mivel többnyire ismerősökkel forgattam és folyamatosan tartottam velük a kapcsolatot, általában ki lehetett számítani, hogy mi lesz egy-egy következő lépésük. Persze az események teljesen maguktól alakultak filmben, de többnyire sikerült ezek elé kerülni.

Hogyan fogadták a filmed Udvarhelyen? – kérdezett rá valaki a közönség soraiból.

A vetítésre nagyon sokan eljöttek, és örültek neki. Gondolom hogy szerették a nézők a filmet.

Van-e filmterved előkészületben?

Igen, azokkal a fickókkal fogok együtt dolgozni, akik a kocsmában az újságot olvassák. Vagyis a baráti körömről. Úgy gondolom jövő őszre készen is lesz. (Bálint Ibolya rendező és Tóth Orsolya beszélgetését az „apró filmes örömökről” itt lehet olvasni)

Misike

Robi, hogyan találtál rá Misikére, akiről a filmed szól?

Sétáltam a város szélén, és ráakadtam az apjára. Az tűnt fel először, hogy milyen intelligens. Megismerkedtem vele és kisfiával, Misikével, aki ugyanolyan – kicsiben.

Hogyan fogadtak be körnezetükbe a szereplőid?

Egyből befogadtak, nagyon barátságosak voltak velem. Misike egyből a barátjának tekintett, talán túlságosan is.

Előre eltervezted-e azt, hogy minden évben meglátogatod őket?

Egy ideig vártam, és nem történt semmi, ezért újból és újból elmentem hozzájuk. A nagy nihilt, ami ott van, próbáltam a filmemben is érzékeltetni. El kezdtem kérdezősködni az iskoláról, ami végül úgy gondolom, hogy hatott az apára.

Misike

Te eddig főként operatőrként dologztál. Milyen rendezni?

Nehéz. Sok üresjárat keletkezett, amihez így utólag csak úgy lehet hozzáállni, hogy „majd kivágom”.

Melyek a jövőbeli terveid a filmrendezéssel kapcsolatosan?

Majd kiderül...

Ma a Filmtettfeszten

Dokumentumfilmek
15.00 Szalay Péter: Nomád pláza – Három vándor
S. Takács András: A gyakornok – 20 évesen a BBC-nél és a CNN-nél
16.30 Szolnoki József: Hun volt, hun nem volt
Konecsny Emőke: Gogo & George

18.30 Kisjátékfilmek
Horváth Lili: Napszúrás
Hájos Zsolt: Panel
Esztergályos Krisztina: Variációk
Madarász István: superDIGITAL

Nagyjátékfilmek
20.00 Gigor Attila: A nyomozó
22.00 Herendi Gábor: Valami Amerika 2.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

Apró örömök (Apró örömök)

Apró örömök (Apró örömök) – magyar–román dokumentumfilm, 2008. Rendező: Bálint Ibolya. Szereplők: Balás Dániel, Balás Éva, Balázs Gyöngyi, Balog Erika-Hilda, Bíró Dániel Árpád, Bíró Tamás Csaba, Bodnár Arthur, Czira Margareta, Fehér Levente, Fehér Sándor Levente, Gozefini, György Milán, Joo Alexandru, Laca Margareta, Lakatos István, Mester Zsolt, Öllerer András, Öllerer Áron Viktor, Takács Zoltán, Vass Csaba.

  • A látogatók szerint
    10/10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

"Nem vagy egyedül..." – kampány a Hargitán

"Nem vagy egyedül..." – kampány a Hargitán – dokumentumfilm, 2008. Rendező: Domokos János. Szereplők: Szász Jenő, Borboly Csaba.

  • A látogatók szerint
    8/10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Egy cinehippi beszámolója a Filmtettfesztről - Kolozsvár, október 29 – november 1.

Egy cinehippi beszámolója a Filmtettfesztről – Kolozsvár, október 29 – november 1.

Józsi dobta be a kérdést: mit lehettett tanulni? Ez volt vasárnap este a kocsmában a zárófilm után, ahol mindannyiunk barátnője az elmondhatatlanságig unta magát, és mi tudtuk ezt, de szakbarbár kizárólagossággal tovább osztottuk rendületlenül hazánk kortárs filmtermését.

Kapcsolódó hírek

Dokumentumfilmek a TIFF-en

Dokumentumfilmek a TIFF-en

16 provokatív, érzékeny és megrázó dokumentumfilmet foglal magába a TIFF What’s Up Doc? válogatása – ígérik a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezői.

17 napja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

25 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea