Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Nem szól többről
Vági Barbara – Talán Csaba: Maradunk

Nehéz egy olyan filmről írni, amely vállaltan „nem szól többről, mint egy vidékről a fővárosba költözött roma család mindennapjairól, álmairól, és állandó visszavágyódásukról a szülőfalubajukba”.

Olyan dokumentumfilmről van szó, amely a címben is jelzi, egy állapotot mutat be, hiszen a „maradás” a változás megtagadását jelenti, egy döntést, amely az újabb „elindulás” lehetőségét zárja ki. Nem egy folyamatot követünk nyomon, amely során megfelelő dramaturgia kialakításával az alkotók lehetővé tennék a szereplők életében, világlátásában bekövetkező változások megfigyelését. Elmondanak ugyan sok mindent arról, hogyan élik nagyvárosi mindennapjaikat, miképp hatott rájuk a környezetváltozás, ám a „filmszerűség” ki is merül abban, amint mindezt tablószerűen megmutatják nekünk. Ha ezzel az alkotók célja az lett volna, hogy egy szociográfiai állapotrajzot, esettanulmányt készítenek, akkor talán joggal hiányolhatjuk az elemző, értelmező, összefüggéseket feltáró szándékot.

Hiszen a józsefvárosi létről valószínűleg nem elég ismételgetni, milyen deviáns – minden slumnegyedben általános – viselkedésformák léteznek ott. A vidéki élet pedig nem merül ki abban, hogy a szegény családok összetartóak, s gyermekeik a nélkülözés ellenére is boldogak. A kettő ütköztetése távol áll a kidolgozottságtól, így sajnos felületes is marad (Idézzük fel például a hazalátogatás jelenetsorát. A meglehetősen hosszú vonatút után a nagycsaládi összejövetel bemutatását azzal „intézik el”, hogy látjuk, amint apraja-nagyja együtt ropja a kis szobában.)

A film – úgy gondolom egyetlen – vitathatatlan erénye az a minden pátoszt és leereszkedést nélkülöző hozzáállás, tárgyilagos ábrázolásmód amellyel készítői az átlagos mozinéző számára ismeretlen, gyakori nélkülözést igyekeznek bemutatni. Ez a tudás azonban aligha sajátítható el a bensőséges élmények nélkül. A klasszikus Sára Sándor-alkotásnak (Cigányok) talán szándékos megidézése a „vágysoroló” kisfiúhang formájában még inkább fokozza hiányérzetünket, nagy szükség lenne ma is az ilyen szokatlan, merész hangvételű, témaválasztású lírai dokumentumfilmekre, mint amilyen az a maga idejében volt.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Maradunk

Maradunk – magyar dokumentumfilm, 2007. Rendező: Vági Barbara, Talán Csaba. Szereplők: Bódi Jenő, Bódi Jenőné, Bódi Máté, Bódi Jenci, Báder Iván.

  • A látogatók szerint
    8/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Kapcsolódó cikkek

Megpróbálni a lehetetlent - Dokumentumfilmek a Szemlén

Megpróbálni a lehetetlent – Dokumentumfilmek a Szemlén

A Szemle dokumentumfilmjei között idén feltűntek olyan, egyébként nagyon különböző alkotások, amelyek direkt vagy indirekt módon ábrázolnak szinte emberfeletti erőfeszítéseket, kitöréseket, nagy akarásokat. Aztán sorba veszik a körülményeket, amelyek akadályoznak, visszarántanak vagy csak folyamatosan a „könnyebb megoldás” ígéretével kísértenek. E filmek egyetlen közös pontja – cigányság és szegénység.

Kapcsolódó hírek

Dokumentumfilmek a TIFF-en

Dokumentumfilmek a TIFF-en

16 provokatív, érzékeny és megrázó dokumentumfilmet foglal magába a TIFF What’s Up Doc? válogatása – ígérik a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezői.

17 napja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

26 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea