Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Iszlai József

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Sok az egyben
Christian Alvart: Pandorum

Pandorum. Hetek, hónapok óta borsódzik a hátam ettől a szótól. Akármennyire is letagadjuk, otthon nem a Moon, nem a District 9, nem a Kaptár filmcímek tömege szaladgál szerteszét a fejünkben, hanem a „pandorum”. Egyelőre a cím üt, ez már valamennyire siker (?), hiszen ha nem is a „fejek telekábelezve”-moziplakátokkal, de ezzel engem máris megvásároltak a film marketingesei.

Később megtudom, hogy ez egy sci-fi. Majd azt, hogy Ben Foster lesz főszerepben (Alpha Dog, 3:10 to Yuma). Majd, hogy Christian Alvart nevéhez fűződik (legalábbis rendezésben), akitől esetleg ismerhetjük az Antikörpert, ami szerintem jó volt. Ezek mind ilyen kis „cinehippi”-örömök, épp elegek ahhoz, hogy felcsigázzanak és habzó szájjal szaladjak be a vetítésre.

Mi kell ahhoz, hogy lógó orral sétáljak ki a vetítésről? (Mert végső soron, olyan volt ez az egész filmnézés, mint vásárolni valamit a falusi jó boltban. Bementem, mindent elémkínáltak a filmtörténelemből, nekem mindegyikből van már egy otthon, így üres kézzel vonultam ki.) Igazából hiszek abban, hogy az emberek nem űrhajós püfölésekért, szacskába vágott képsorokért, káprázatos effektekért, visibáló szörnyekért járnak moziba, hanem egy jó – esetleg eredeti – történetért.

Tehát: egy emberi kolóniát küldenek ki egy életképes bolygóra, azt benépesíteni, egy életképtelen történetben. A lerobbanófélben levő hajón megébred az életben maradt legénység két tagja (Dennis Quaid, Ben Foster), hosszas hiperalvás után – Majmok bolygója. Másnaposak. Nem emlékeznek semmire és úgy néz ki, be vannak zárva az Elysium fedélzetén – A barlang. Lassan eszükbe jut, hogy miben állt a küldetésük, kezdenek kutatni, kiderül, hogy valami ismeretlen életforma uralkodik a hajón – Nyolcadik utas: a Halál. Plussz, létezik ez a „pandorum” nevű zavart állapot, ami súlyosan rendet bont Payton (Dennis Quaid) tudatában – Solaris. Jön egy dögös csaj, aki iszonyú tapasztalt a szörnyek gyilkolászásában – A kaptár. Végül a dolgok jóra fordulnak, az emberiség megmenekül – kb. minden.

Christian Alvart nyomást gyakorol rám és át akarja lépni a türelmi küszöböm (de már megszoktam, hehe) az alig követhető vágással, a félelmetes sötétséggel, az ide-oda pszihologizálással és (figyelem) egy – tudatosan vagy sem – összelopkodott történettel. Rövidre fogva, a filmet már mindannyian láttuk, viszont új kabátba öltöztetve szebbnek mutat, így végignézzük.

Mi kell ahhoz, hogy lógó orral, de mosolyogva sétáljak ki a vetítésről? Legalább egy Ben Foster-alakítás, aki általában mindenkit lejátszik a vászonról, ezt Dennis Quaid sem úszhatta meg, másokat meg sem említve. Számomra ő képviseli a történet egyetlen hiteles fonalát, tényleg úgy érzem, hogy a közeljövőben erősebb és fontosabb főszerepekben fog kényeztetni bennünket. Hangulatban meg látványban tovább boldogít a film. Az állandó sötétség és a nyomatékos hangutómunka szépen megmutatkozik benne, ezek a behemót terek és kedves díszletek tökéletes helyszínt jelentettek volna egy eredeti történethez.

Űramazonostól, szörnyvadászatostól, ütős főcímestől, mindenestől én is a magam módján „pandórumot” kaptam. Elszédültem, kicsit rosszul vagyok, lehet az ítélőképességem alábbhagyott, viszont kérem a legénység hátramaradott részét, hogy nézze meg: 2001 – Űrodüsszeia, Solaris, Alien, Majmok bolygója, Tron stb.

… és szurkolunk a Moon-nak.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Diopapa · 1 hónapja

"Plussz, létezik ez a „pandorum” nevű zavart állapot, ami súlyosan rendet bont Payton (Dennis Quaid) tudatában – Solaris. "

A Solaris teljesen másról szól. Amit te keresel, az az Event Horizon. Nem értem, több kritikát elolvastam, de alig említik, pedig ugye a filmnek sem véletlen Pandorum a címe :)

MrBubu · 1 éve

Korrekt volt a kritika. Aki a fent említett filmeket nem látta, vagy nem emlékszik rá, nem csoda, hogy "jónak" találta a filmet. Engem így negyvenhez közel kiborított a film, mert szerintem elcsépelt volt, és a végén a csavar is csak egy kötelező momentum volt, amit a filmmarketingesek manapság kötelezőnek tarthatnak-csak úgy oda volt biggyesztve a végére. De aki kedveli a szkifit, és pl. olvassa is annak ez egy kínszenvedésnek ígérkezik... És kicsit csodálkozom, hogy ilyen jó imdb-s pontot kapott... Meg lehet vajon buherálni a kapott voksokat? Mert szerintem a négyet is csak súrolja szerintem...

nandi · 2 éve

ehh, nem volt olyan rossz ez!

teeeb0r · 2 éve

Megértem, hogy nem tetszett a film, megértem, hogy frusztrált is lettél a feldolgozott ötletekért, de azért ekkora spoilert elejteni egy filmkritikákkal foglalkozó oldalon, az már kapitális hiba. Szerencsére megnéztem a filmet, s utána olvastam el a kritikádat. Hazavágtad volna az estémet. De így csak kissé felháborítottál.

És jah, tudod mi a Moon vége?SPOLIERKlón a csávó ;)

Kapcsolódó film

Pandorum

Pandorum – amerikai–német horror, sci-fi, thriller, 2009. Rendező: Christian Alvart. Szereplők: André Hennicke, Antje Traue, Ben Foster, Cam Gigandet, Cung Le, Dennis Quaid, Eddie Rouse, Friederike Kempter, Niels-Bruno Schmidt, Norman Reedus.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 20 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Klaatu nikto - Scott Derrickson: The Day The Earth Stood Still / Amikor megállt a Föld

Klaatu nikto – Scott Derrickson: The Day The Earth Stood Still / Amikor megállt a Föld

Hollywood újfent Manhattan pusztulásának látványában gyönyörködik. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért rendezője egy klassszikus inváziós sci-fit újított fel, ám A nap, mikor megállt a Föld remake-je látványos katasztrófafilmként és húsba vágó kérdéseket feszegető science-fiction moziként egyaránt csalódást kelt.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

8 napja

Hírek

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Szakmai vitafórummá alakult át a ma délelőttre meghirdetett konferencia a Szemlén. Az Ulrich Gregor német...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Csempészek (Contraband)

Csempészek (Contraband) – amerikai–brit–francia akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2012. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Mark Wahlberg, Giovanni Ribisi, Kate Beckinsale, Ben Foster, Caleb Landry Jones, Ólafur Darri Ólafsson, J.K. Simmons.

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról,...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) – amerikai akciófilm, fantasy, horror, 88 perc, 2012. Rendező: Måns Mårlind, Björn Stein. Szereplők: Kate Beckinsale, Michael Ealy, India Eisley, Charles Dance, Theo James, Stephen Rea.

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A hatalom árnyékában (The Ides of March) – amerikai filmdráma, 101 perc, 2011. Rendező: George Clooney. Szereplők: Paul Giamatti, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Jeffrey Wright, Max Minghella.

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Transzfer – román–magyar kisjátékfilm, 6 perc, 2011. Rendező: Nagy Borbála. Szereplők: Kófity Annamária, Jakab-Benke Nándor, Goitein Gergely, Bálint Arthur, Dénes Gergely, Debreczeni Zoltán, Farkas Ádám, Pápai Zsolt.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea