November közepétől már mindenkiben izzik a karácsony parazsa, leesik az első hó, téli gumikat kell rakni az autókra, talán már az ajándékok beszerzésére is gondolunk. Ebben az időszakban a tengerentúlon is készülődnek. A 30-as évek óta tradícióvá vált Charles Dickens novellájának filmvászonra vitele; ha nem is évente, de feltűnően gyakran csábítják el új feldolgozásaival az ünneplő szülőket és főleg azok gyermekeit (olyan marketing ez, akár a happy meal).
Persze minden periódusnak megvannak az adaptációs ötletei, ezeken a filmművészet fejlődésének szakaszai is jól kirajzolódnak, más a forma, új a technika. Kezdődött 1938-ban (A Christmas Carol), akkoriban még fekete-fehér képkultúrával. Utána készült több verzió is, 1951-ben már színes nagyjátékfilmet forgattak (Scrooge). Az első rajzfilm a Mickey Mouse-ék karácsonyi énekéről szól (1983), aztán jött a Michael Caine hangjával klasszikussá porosodott The Muppet Christmas Carol (1992). Idén karácsonykor (azaz valamivel hamarabb annál) már 3D-re és Imax 3D-re is tellett a Walt Disney költségvetéséből.
Az új produkció nem élőszereplős, mégis élethű animáció. Igaz, ha film közben levesszük a szemüveget – ami viszont nélkülözhetetlen a háromdimenziós mozihoz – akkor bizony homályos képet láthatunk és azokhoz a 30-as évekhez képest csak visszafejlődésről beszélhetünk. Tudniillik az kétségtelen, hogy csak háromdében érdemes megnézni Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe, Forrest Gump) legújabb rendezését. Holott nem biztos, hogy ez a jó út: egy olyan mozis fejlődés, amely a szemüveg eszközét igényli a filmnézéshez, nem olyan jó, mintha szabad szemünk kápráztatása végett találnának ki egyre jobb módszereket. Viszont az biztos, hogy a 2009-es Karácsonyi énekről Dickens is és a Lumière-testvérek is csak álmodhattak.
Ebenezer Scrooge (ezúttal Jim Carrey hangján) 7 évvel befektetőtársának elvesztése után szorgalmasan viszi tovább az üzletet. Haszonleső öregember, kapzsisága miatt nem segít senkinek és nem ünnepli a karácsonyt. Azonban amikor szenteste hazamegy, elhunyt társa szelleme jelenik meg előtte (Marley, Gary Oldman hangján). Arra kéri, hogy azonnal változzon meg, különben szörnyű sors vár rá földi élete után. A csodálatos történet további 3 szellem feltűnésével folytatódik. Scrooge-nak szembesülnie kell az elmulasztott ünnepek szellemével, a mostani karácsony kimúló varázsának szellemével és egy harmadik spiritusz az elkövetkezendő karácsony búskomorságába is betekintést nyújt neki. A gonosszal való küzdelme a benne lakozó jó megtalálásához vezeti, és belső küzdelmei árán az idei ünnep megmentésére is alkalma nyílik.
Jim Carrey és Gary Oldman ugyanazt teszi, amit Tom Hanks végzett a szintén Zemeckis-féle Polár Expresszben: egyszerre több szereplőnek adják a hangjukat (a szellemeknek és Scrooge-nak más-más életkorában). A Polár Expressz is téliszezonos mese volt, gyönyörű-hóeséses, családbarát-egészestés Disney. Ezenkívül azért is fontos megemlíteni, mert az akkori stábnak több másik résztvevője is újból jelen van, mint pl. Doug Chiang látványfelelős és Jeremiah O’Driscoll vágó – ők a Beowulfon is együtt dolgoztak. De említhetném George Murphyt is (King Kong vizuális effektusok); ők mind olyan vizuális szakemberek, akiken vagy áll a film sikere, vagy bizony rajtuk bukik. A performance capture technológiát alkalmazva rendkívül élethű lett a főszereplő arca, a ráncoktól az elérzékenyült arckifejezésig lenyűgözően kidolgozott minden. Jim Carrey örök, a ráhelyezett mozgásérzékelők Dickens karakterének összes mozdulatát életre keltik, mindezt kellő humorral és jó zenei aláfestéssel megtoldva – de a bibliai értelemben vett karácsonytól eltávolodva, aminek bemutatása azért még meghittebbé tehette volna a rajzfilmet.
Az idei ünnepeken, ha esetleg már nem férne bele a családi keretbe a külföldi karácsonyi vásár, akkor itt az alkalom egy ahhoz közeli háromdimenziós élményhez. Eljött az ideje az ünneplő londoni tömegbe való betekintésnek és egy klasszikus megváltástörténet újraélésének. A Karácsonyi ének az elmúlt adaptációk, a jelen őrülete és a jövő Dickens-animációjának hű szelleme egyszerre: az angol író egyedi történetének irigylése ez, vagy csupán a kamera mögül tisztelettel felnéző szemek?
