Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

FelCarolni a karácsonyt
Robert Zemeckis: A Christmas Carol / Karácsonyi ének

November közepétől már mindenkiben izzik a karácsony parazsa, leesik az első hó, téli gumikat kell rakni az autókra, talán már az ajándékok beszerzésére is gondolunk. Ebben az időszakban a tengerentúlon is készülődnek. A 30-as évek óta tradícióvá vált Charles Dickens novellájának filmvászonra vitele; ha nem is évente, de feltűnően gyakran csábítják el új feldolgozásaival az ünneplő szülőket és főleg azok gyermekeit (olyan marketing ez, akár a happy meal).

Persze minden periódusnak megvannak az adaptációs ötletei, ezeken a filmművészet fejlődésének szakaszai is jól kirajzolódnak, más a forma, új a technika. Kezdődött 1938-ban (A Christmas Carol), akkoriban még fekete-fehér képkultúrával. Utána készült több verzió is, 1951-ben már színes nagyjátékfilmet forgattak (Scrooge). Az első rajzfilm a Mickey Mouse-ék karácsonyi énekéről szól (1983), aztán jött a Michael Caine hangjával klasszikussá porosodott The Muppet Christmas Carol (1992). Idén karácsonykor (azaz valamivel hamarabb annál) már 3D-re és Imax 3D-re is tellett a Walt Disney költségvetéséből.

Kép a Christmas Carol / Karácsonyi ének című filmből

Az új produkció nem élőszereplős, mégis élethű animáció. Igaz, ha film közben levesszük a szemüveget – ami viszont nélkülözhetetlen a háromdimenziós mozihoz – akkor bizony homályos képet láthatunk és azokhoz a 30-as évekhez képest csak visszafejlődésről beszélhetünk. Tudniillik az kétségtelen, hogy csak háromdében érdemes megnézni Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe, Forrest Gump) legújabb rendezését. Holott nem biztos, hogy ez a jó út: egy olyan mozis fejlődés, amely a szemüveg eszközét igényli a filmnézéshez, nem olyan jó, mintha szabad szemünk kápráztatása végett találnának ki egyre jobb módszereket. Viszont az biztos, hogy a 2009-es Karácsonyi énekről Dickens is és a Lumière-testvérek is csak álmodhattak.

Kép a Christmas Carol / Karácsonyi ének című filmből

Ebenezer Scrooge (ezúttal Jim Carrey hangján) 7 évvel befektetőtársának elvesztése után szorgalmasan viszi tovább az üzletet. Haszonleső öregember, kapzsisága miatt nem segít senkinek és nem ünnepli a karácsonyt. Azonban amikor szenteste hazamegy, elhunyt társa szelleme jelenik meg előtte (Marley, Gary Oldman hangján). Arra kéri, hogy azonnal változzon meg, különben szörnyű sors vár rá földi élete után. A csodálatos történet további 3 szellem feltűnésével folytatódik. Scrooge-nak szembesülnie kell az elmulasztott ünnepek szellemével, a mostani karácsony kimúló varázsának szellemével és egy harmadik spiritusz az elkövetkezendő karácsony búskomorságába is betekintést nyújt neki. A gonosszal való küzdelme a benne lakozó jó megtalálásához vezeti, és belső küzdelmei árán az idei ünnep megmentésére is alkalma nyílik.

Kép a Christmas Carol / Karácsonyi ének című filmből

Jim Carrey és Gary Oldman ugyanazt teszi, amit Tom Hanks végzett a szintén Zemeckis-féle Polár Expresszben: egyszerre több szereplőnek adják a hangjukat (a szellemeknek és Scrooge-nak más-más életkorában). A Polár Expressz is téliszezonos mese volt, gyönyörű-hóeséses, családbarát-egészestés Disney. Ezenkívül azért is fontos megemlíteni, mert az akkori stábnak több másik résztvevője is újból jelen van, mint pl. Doug Chiang látványfelelős és Jeremiah O’Driscoll vágó – ők a Beowulfon is együtt dolgoztak. De említhetném George Murphyt is (King Kong vizuális effektusok); ők mind olyan vizuális szakemberek, akiken vagy áll a film sikere, vagy bizony rajtuk bukik. A performance capture technológiát alkalmazva rendkívül élethű lett a főszereplő arca, a ráncoktól az elérzékenyült arckifejezésig lenyűgözően kidolgozott minden. Jim Carrey örök, a ráhelyezett mozgásérzékelők Dickens karakterének összes mozdulatát életre keltik, mindezt kellő humorral és jó zenei aláfestéssel megtoldva – de a bibliai értelemben vett karácsonytól eltávolodva, aminek bemutatása azért még meghittebbé tehette volna a rajzfilmet.

Kép a Christmas Carol / Karácsonyi ének című filmből

Az idei ünnepeken, ha esetleg már nem férne bele a családi keretbe a külföldi karácsonyi vásár, akkor itt az alkalom egy ahhoz közeli háromdimenziós élményhez. Eljött az ideje az ünneplő londoni tömegbe való betekintésnek és egy klasszikus megváltástörténet újraélésének. A Karácsonyi ének az elmúlt adaptációk, a jelen őrülete és a jövő Dickens-animációjának hű szelleme egyszerre: az angol író egyedi történetének irigylése ez, vagy csupán a kamera mögül tisztelettel felnéző szemek?

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Karácsonyi ének (A Christmas Carol)

Karácsonyi ének (A Christmas Carol) – amerikai animációs film, családi, fantasy, filmdráma, 2009. Rendező: Robert Zemeckis. Szereplők: Bob Hoskins, Bobbi Page, Cary Elwes, Colin Firth, Daryl Sabara, Fionnula Flanagan, Gary Oldman, Jim Carrey, Julian Holloway, Robin Wright Penn, Ron Bottitta, Ryan Ochoa, Sage Ryan, Steve Valentine.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 31 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Houston! Itt Bzzzzzzzz! - Ben Stassen: Fly Me To The Moon / Légy a Holdon

Houston! Itt Bzzzzzzzz! – Ben Stassen: Fly Me To The Moon / Légy a Holdon

David Hand 1937-es Hófehérkéje óta az animációs film egy új kulturális hódítás főszereplőjévé vált, mely alapjaiban változtatta meg Hollywood és az egész világ mozikultúráját. A hét évtized alatt a karakterek animálása, a képek minősége, a cselekménykezelés, a motívumvilág óriási változásokon ment át. Kb. akkorán, mint a repüléstörténet a Wright-fivérek repülőjétől az első űrhajóig.

Kapcsolódó hírek

Ingyen mozizás a gyereknapon

Ingyen mozizás a gyereknapon

Május 27-én, vasárnap Budapesten 8 helyszínen, Magyarország-szerte pedig másik 28 városban (többek között Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Szombathely és Zalaegerszeg) és 42 helyszínen rendezik meg másodszor az Aegon-Kedd Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet.

2 napja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

32 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea