Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jankovics Márton

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Zöldfülű a pokolban
Oliver Stone: Platoon / A szakasz, 1986

Oliver Stone régóta dédelgetett filmtervét váltotta valóra A szakasszal, mely négy díjat zsebelt be az 59. Oscar-gálán (köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót). A vörös szőnyegig azonban hosszú és rögös út vezetett: először túl kellett élni a vietnami háborút, majd a számtalan produceri visszautasítást – és végül a 2 hónapos forgatást a dzsungelben.

A szakasz Oliver Stone pályafutásának legszemélyesebb hangvételű filmje. A rendező ugyan egy egész trilógiát szentelt az életét sok tekintetben meghatározó vietnami konfliktusnak, melynek darabjai különböző aspektusból világítják meg a háború embertelenségét, de egyedül A szakaszban vitte kendőzetlenül vászonra saját tapasztalatait. Nem véletlen, hogy a 3 film közül csakis ez készült eredeti forgatókönyv alapján, a másik kettő könyvadaptáció: a Született július negyedikén egy tolókocsiba kényszerült tengerészgyalogos-veterán, az Ég és Föld pedig egy hányattatott sorsú vietnami nő memoárjait vette alapul. Előbbi a társadalomba való visszailleszkedés nehézségeire koncentrál, míg az utóbbi a helyiek szemszögéből mutatja be a háború borzalmait. A Szakaszt viszont saját élményeiből párolta le Stone, ezért a film pontosan azzal a helyzettel indít, amellyel számára is elkezdődött hosszúra (másfél év) nyúlt szolgálata az Indokínai-félszigeten: csapatszállító repülőgép ajtaja nyílik, melyen keresztül az egyetemről frissen szabadult zöldfülű egy határozatlan mozdulattal belép a pokol tornácára.

Kép a Platoon / Szakasz című filmből

Ezt a nagy horderejű lépést Stone majdnem két évtizeddel a film főhőse előtt, 1967-ben tette meg. A módos családból származó fiatal értelmiségi ugyanis olyannyira nem találta a helyét a 60-as évek amerikai társadalmában, hogy miután másodszor is kicsapatta magát az egyetemről – melyet az „üres intellektuális locsogás melegágyának” tartott – belépett a seregbe, és önkéntesként lehúzott másfél évet Vietnamban. Ez az időszak kitörölhetetlen nyomot hagyott Stone világlátásán, állítólag magával a filmezéssel is azért kezdett el foglalkozni, mert úgy érezte, hogy a csatatéren szerzett tapasztalatait csakis a legintenzívebb médium, vagyis a film képes adekvátan kifejezni. A háborúból hazatérve rögtön papírra is vetette Break című forgatókönyvét, mely később a Platoon (A szakasz) nevet kapta, azonban még 20 évet kellett várnia arra, hogy valaki megfilmesítésre érdemesnek találja a történetet. Ezalatt Stone önreflektív horrorfilmek rendezésével próbált betörni a filmvilágba (Seizure, The Hand), de ezek az alkotások nagyot hasaltak a mozipénztáraknál. A forgatókönyvírás már több sikert hozott a számára, és az Éjféli expressz, A sebhelyesarcú vagy a Conan, a barbár szkriptje által kivívott szakmai reputáció, valamint a vietnami tematika hollywoodi legitimizációja végül meghozta számára a nagy lehetőséget: 1986 elején nekiláthatott A szakasz forgatásának.

Kép a Platoon / Szakasz című filmből

Stone tehát egy újonc szemén keresztül mutatja be a vietnami konfliktust, és egy pillanatra sem hagy kétséget számunkra a felől, hogy a háború maga a földre szállt pokol. Már a nyitókép is előrevetíti a helyzet reménytelenségét, hiszen az első dolog, amit idealizmustól hajtott főhősünk megpillant a saigoni reptéren: egy kupac hullazsák. A szakasz ugyanazt a tételt tűzi zászlajára, mint az előző évtized két nagy vietnami tematikájú filmeposza, és próbálja a nézővel megértetni, hogy az igazi háborút soha nem az ellenséggel, hanem saját magunkkal vívjuk. A Szarvasvadászhoz és az Apokalipszis mosthoz hasonlóan interiorizálja a konfliktust, ezzel kisiklatva a háborús film műfaját a „klasszikus” nyomvonalról, ahol még az ellenség fizikai legyőzése volt a cél. A szakasz főhőse számára a legfőbb fenyegetést nem a Vietkong esetleges offenzívája, hanem a mindenkiben ott élő vadállat szabadon kiszabadulása jelenti. Rendkívül szuggesztíven érzékelteti a film azokat a körülményeket, melyek között pillanatok alatt elpárolog az utolsó csepp emberség is a legényekből. A szűnni nem akaró pokoli hőség, a végletes kimerültség és az állandó fenyegetettség bermuda-háromszögében születik meg az a kritikus idegállapot, mely ártatlan emberek megalázásához vagy akár lemészárlásához vezet.

Kép a Platoon / Szakasz című filmből

Stone azonban a naturalista jelenetek és a hihetetlen részletgazdagság ellenére is elemeli a cselekményt a valóságtól, azzal, hogy mitikussá duzzasztja a főhős – és egyben minden katona – lelkéért küzdő őrmesterek figuráját. Elias és Barnes karaktere persze tökéletesen működik a film realista síkján is, de Stone hamar egyértelművé teszi, hogy ők nem pusztán apró fogaskerekei a nagy hadi gépezetnek, hanem azt a két őselemet képviselik, mely összecsap egymással minden egyes háborúban: a bestiális kegyetlenség és a végsőkig kitartó humanizmus testesül meg tehát a szemünk előtt. Ez a kissé didaktikus vonás elviszi a filmet abba az irányba, hogy az Apokalipszis most Hollywood-kompatibilis verziója legyen, hiszen az a kettősség, amely Coppolánál még őrjítő egységben lépett elénk Kurtz ezredes alakjában, itt álomgyári ízlés szerint két pólusra szakad.

Kép a Platoon / Szakasz című filmből

Nem csak a Jó és a Rossz radikális szétválasztása, hanem az elbeszélői szerkezet és zenehasználat is hollywoodi öntőformában készült. A Charlie Sheen által alakított főhős belső narrációi időről-időre kiemelik számunkra a morális tanulságot, az egész játékidőn végighömpölygő melankolikus zene pedig gondoskodik a megfelelő érzelmi hatás eléréséről. Samuel Barber Adagio vonósokra című darabja számtalanszor ismétlődik a cselekmény folyamán, de csakis Elias őrmester halálának teátrális jelenete miatt forrott össze teljesen a filmmel. A tőrbe csalt, kezeit az ég felé emelő katona földre bukása sommásan fejezi ki Stone olvasatát Amerika vietnami szerepvállalásáról – ahogy a plakát mottója is hirdeti: a háború első áldozata az ártatlanság.

Kép a Platoon / Szakasz című filmből

Az 1987-es Oscar-gálán valószínűleg épp azért diadalmaskodhatott A szakasz, mert a vietnami konfliktus össztársadalmi traumáját feltáró filmek tömény kiábrándultságát végre képes volt a hollywoodi ízléshez adaptálni: a békaperspektívából ábrázolt háborút Stone álomgyári minták alapján fazonírozta, és ezt a bravúrt az Akadémia tagjai nagyra értékelték.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandi · 2 éve

Hát valószínű hogy pont az van, hogy Stone nem lehetett, nem is lehetett volna objektív, neki a "mondanivaló" fontossága minden esztétika fölött állt. A "többiek" pedig "megengedhették" maguknak, hogy a Filmre koncentráljanak a Morál és a Történelmi Igazság helyett.

JM · 2 éve

Egyetértek. Épp az a különös az egészben, hogy az illetékes rendezők közül Stone járta meg egyedül a poklot Vietnámban, és mégis ő készítette a legsablonosabb filmet. Kubrick például ki sem mozdult Angliából, mégis mélyebbre ásott.

nandi · 2 éve

De tiszteletben tartom, hogy Stone az egyetlen, aki tényleg személyes élményből táplálkozott, unlike Kubrick vagy Coppola.

nandi · 2 éve

Másod-, többször megnézésre már nem olyan jó film, mint elsőre, főleg a kendőzetlen didaktikusság és zenehasználat miatt. Az Apokalipszis viszont pl. egyre jobb! :)

Kapcsolódó film

A szakasz (Platoon)

A szakasz (Platoon) – amerikai–brit akciófilm, filmdráma, háborús, 1986. Rendező: Oliver Stone. Szereplők: Charlie Sheen, Corey Glover, Forest Whitaker, Francesco Quinn, John C. McGinley, Johnny Depp, Keith David, Kevin Dillon, Mark Moses, Reggie Johnson, Tom Berenger, Willem Dafoe.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 19 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Hollywoodtól Saigonig - A vietnami háború az amerikai filmben III.

Hollywoodtól Saigonig – A vietnami háború az amerikai filmben III.

Minden korszaknak megvan a maga politikája, minden politikának a maga háborúja – és minden háborúnak a maga filmes világa. Sorozatunk utolsó részében Oliver Stone trilógiájáról, Kubrick alapművéről, és ennek a mára nosztalgikussá vált filmes világnak a lassú kikopásáról lesz szó.

Kapcsolódó hírek

Megvan a következő évi Oscar-díjak menetrendje

Megvan a következő évi Oscar-díjak menetrendje

Az Amerikai Filmakadémia 2013. február 24-ét jelölte meg tegnap a 85. Oscar-díjátadó dátumaként.

2 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

37 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea