Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Farkasok órája
Chris Weitz: The Twilight Saga: New Moon / Alkonyat – Újhold

A Weitz-tesók idei éve a vámpírok bűvöletében telt el. Míg Paul a Rémségek cirkuszával próbálta megfogni a tiniket, addig Chris lehetőséget kapott a Twilight következő felvonásának rendezésére. Nem kis feladat – több millió vérszomjas rajongónak kell megfelelni.

Mielőtt akár egy mondatot is leírnánk az Újholdról, valamit ki kell jelentenünk: az Alkonyat nem pusztán egy sikerfilm, hanem jelenség. És mint minden jelenséget, először ezt is meg kell értenünk, hogy magukról a nagy őrületet generáló filmekről is érdemben nyilatkozhassunk. A szóban forgó mozi elsődleges célközönsége a 2000-es évek második felében felnőtt, kultúrára teljes mértékben immunis (de)generáció. Azok tartoznak ide, akik kisebb csoportokban céltalanul vándorolnak a plázák népes utcáin, akik bevásárlóközpontok foteljeiben szocializálódnak és a kamaszodásukkal járó dühöt erőteljes nihilizmussal juttatják a világ tudtára. Persze, nem csak ők alkotják a rajongói bázist, de ahogy az előbb is említettem, ők az elsődleges célközönség.

Kép az Alkonyat - Újhold című filmből

Ha pedig a nemeket vesszük figyelembe, egyértelmű, hogy a nőkre épít, regény és film egyaránt. Ha szeretnék bevonni a férfiakat is a játékba, akkor a sok ivarérett legény mellett legalább egy jó nő is feltűnne a vásznon, de ez nem így van. A mánia kialakulásában még egy fontos tényező játszik nagy szerepet, nevezetesen az ellentábor, aki véleménynyilvánításával mindenkinél többet tesz a film népszerűsítéséért – pedig egyébként teljesen ártalmatlan hóbortról van szó. Összegezve, az Alkonyat a nagy szabadságra látványos közönnyel reagáló fiatalok lelki világába talált be, akik Bella és Edward személyében új eszményképeiket fedezték fel és harcias attitűddel ugornak neki a gaz kritikaíróknak, ha esetleg nem úgy tekintenek a mozgóképre, mint filmtörténeti alapvetésre. Ennek tükrében fussunk neki az Újholdnak, ami nehezen élvezhető, szinte követhetetlen darab annak, aki nem rajongó, vagy legalább picit is nem vonzódik Meyer világához.

Kép az Alkonyat - Újhold című filmből

Cullenék kénytelenek elköltözni Forksból, és Edward (Robert Pattinson) is jobbnak látja nem találkozni többé Bellával (Kristen Stewart), mert úgy gondolja, ezzel többet segít, mint árt neki. A vámpírfiú így kivonul a cselekményből, daliásan átadva a helyét az indián Jacobnak (Taylor Lautner), aki segít némi színt csempészni a lelki ronccsá vált lány életébe: közben beleszeret Bellába, és a lány érzései is összezavarodnak. De most jön a fekete leves, ugyanis a srác nem mellesleg farkasember, így Bellának megint sikerült rossz lóra tennie (a harmadik részben valószínűleg egy zombival fog összejönni, mert úgy fest, hogy a nagy horrorlexikon alapján válogat magának partnereket). Közben visszatérnek a rossz vámpírok is, akik bizony még mindig nem vegák, így az ifjú állat-embernek és néhány body builder-cimborájának kell megvédeni a vágy titokzatos tárgyát. Nem kell megijedni, természetesen Edward is visszatér, hogy csavarjon egyet a dramaturgia fonalán.

Kép az Alkonyat - Újhold című filmből

Az első rész erényei közül a legfontosabb a visszafogottság volt. Az Alkonyatban adott egy korához képest komoly, környezetében idegenül mozgó lány, aki nem talál kapaszkodókat az életben. Ekkor jön Edward, a különc, jóképű vámpír, aki még inkább szenved, mivel mind a vámpírok, mind az emberek között számkivetett. Az öröklét súlya alatt megroppanni készülő lény beleszeret Bellába, kettejük szerelme így válik az „otthontalanság otthonává”, a két világ közti szakadék fölött ívelő híddá és egyben a történetet mozgató feszültség kiapadhatatlan forrásává. Vagyis az Alkonyat az Anna Rice-i Interjú a vámpírral lét-drámájának új verziója és egy klasszikus Rómeó és Júlia-történet is egyben (az utóbbi vonal most még nagyobb hangsúlyt kap a filmben).

Kép az Alkonyat - Újhold című filmből

Nos, ez a visszafogottság nem jellemzi az Újholdat, aminek kifejezetten rosszat tett a folytatásoknál kötelező „még több, még gyorsabb, még látványosabb”-elv, ahogy a bevált motívumok (lásd visszafogott érzelmek, elfojtott szexualitás) túlhangsúlyozása is. Edward figurája például zavaróan egyoldalú: olyan, mint egy rébuszokban beszélő megmozdult szobor, akinek minden mondata magába foglalja önnön szenvedésének tényét, és a világ minden fájdalmát. Értjük mi, hogy kínlódik, de egy filmben nem lehet egy karaktert csak erre az érzelemre építeni. Bella alakja már picit érdekesebb és Stewart kisasszony is valamivel hitelesebben hozza a figurát. Azt a kérdést például, hogy „Te most akkor vérfarkas vagy?” olyan magától értetődő természetességgel teszi fel, ahogy más egy Nemzeti Sportot kér a sarki újságárusnál. Taylor Lautnernek viszont nagyon jót tett volna, ha a konditerem helyett színiiskolába küldi el a direktor.

Kép az Alkonyat - Újhold című filmből

Az Újhold védelmére legyen mondva, hogy szépen van fényképezve, több megkapó képet sikerült összehozni Javier Aguirresarobe operatőrnek. Vannak belassított, szinte a film védjegyévé vált galoppok az erdőben, stilizált színvilágú álomjelenet, ami majd megelevenedik a valóságban is, a popkultúrában érdekelt nézőknek a soundtrack okoz nagy örömet, és némi önirónia is felfedezhető a film elején, ami megint csak becsülendő. Ugyanakkor az Amerikai pitét és a Narnia krónikáit jegyző Chris Weitz rendező a legtöbb esetben nagyon bután használja a CGI-technikát, ami már-már nevetésre készteti a nézőt, ahogy a meztelen felsőtestek erőszakos villogtatása is, továbbá van egy fontos elvarratlan szál (Victoria, a bosszúálló vampirella valahol a film háromnegyedénél elveszik), a színészvezetésről pedig már volt szó.

Kép az Alkonyat - Újhold című filmből

Az Újhold legnagyobb baja mégis az, hogy minden igyekezet ellenére lehetetlen komolyan venni! Ennek a mitológiának nincs meg a mélysége, van egy fanatikus rajongótábora, aki tűzbe menne érte, de mindenki más kimarad a mókából, és míg ők cinkosan kacsingatnak egymásra, a többieknek nem marad más, csak nagyokat nevetni azokon a jeleneteken, amiket az eltántoríthatatlan hívek véresen komolyan vesznek.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

johngold · 2 éve

apróra :)

afgi · 2 éve

-)

emőke · 2 éve

http://i4.photobucket.com/albums/y124/angry_lunchbox/blade.jpg

Kapcsolódó film

Alkonyat - Újhold (The Twilight Saga: New Moon)

Alkonyat - Újhold (The Twilight Saga: New Moon) – amerikai fantasy, filmdráma, horror, romantikus, 2009. Rendező: Chris Weitz. Szereplők: Anna Kendrick, Ashley Greene, Billy Burke, Christian Serratos, Christina Jastrzembska, Dakota Fanning, Graham Greene, Jackson Rathbone, Justin Chon, Kristen Stewart, Michael Welch, Robert Pattinson, Taylor Lautner.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 75 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Vérplazma-mozi - A bealkonyult vámpírfilm

Vérplazma-mozi – A bealkonyult vámpírfilm

A Harry Potter-generáció olvasókörének második kultuszeposza, az Alkonyat-tetralógia nemcsak a roxforti varázsló hasadt lelkének továbbgondolására, de a vámpírmítosz irodalmi és filmbeli megújítására is törekszik. A generációs közérzet-sztori nihilizmust, szerelmet és a választás kényszerét mozgosítja, de az ősrégi klisék médiabarát vérátömlesztése inkább divathullámot eredményez, mint a zsáner reinkarnációját.

Kapcsolódó hírek

Több mint 500 milliót keresett már világszerte az új Alkonyat-film

Több mint 500 milliót keresett már világszerte az új Alkonyat-film

A Summit Entertainment kedden bejelentette: az Alkonyat: Hajnalhasadás – 1. rész 508 millió dollár bevételnél tart, mindössze 12 nap után átlépte a bűvös 500 milliós határt. A rekorder még mindig a Harry Potter-széria utolsó darabja, a Harry Potter és a Halál ereklyéi – 2. rész, amely mindössze 6 nap alatt tett szert ugyanennyi bevételre. (EW)

6 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

39 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea