Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buglya Zsófia

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A legtisztább woodykum
Woody Allen: Annie Hall, 1977

Nem emlékszem, mikor láttam először, ahogy arra sem, azóta hányszor. Azt sem tudom, a barátaim mikor, de kapásból senki nem jut eszembe, aki ne ismerné. Alvy vagy Annie mondatai, kettősük egy-egy jelenete, az egész film számunkra hivatkozási alap lett. Mégsem humoros aforizmagyűjtemény csupán: szerelmi történetbe oltott lélektani anamnézis, melyet a személyesség aurája, pontosabban a szerzői személyiséggel való játék tesz különlegessé.

A film nyitójelenete akár egy operanyitány: megismerjük a témát, ráhangolódunk az előadásra, mielőtt még felgördülne a függöny. A képen szűkszekondban, semleges háttér előtt Woody Allent látjuk, akit színészként, rendezőként más filmekből is ismerünk – ismerhettek a nézők már 1977-ben is. Elmondja, bele a kamerába, hogy 40 múlt, s hogy kissé kopaszodik. Előad egy viccet, amely híven tükrözi életszemléletét – az élet tele van szenvedéssel, ráadásul még rövid is –, illetve a nőkkel összefüggésben felidézi Groucho Marx egy mondását: „Sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik engem elfogadna tagnak.” Idáig szerző és szerepe egységet alkot, ketté nem választható. Majd hősünk elindítja a történetet: elpanaszolja, hogy ő és a barátnője, Annie szakítottak. Pedig nagy szerelem volt, teszi hozzá, akkor mégis hol romolhatott el? Ezen a ponton felgördül a képzeletbeli függöny: a film flashbackek során feleleveníti az elsöprő fellángolás történetét, valamint a hős, Alvy Singer életének meghatározó emlékeit: gyermekkori, kapcsolati traumáit.

Minden jelenet egy-egy párbeszéd. A kamera (Gordon Willis irányítása alatt) nyugodtan figyel, gyakran egyetlen beállításban tartva a beszélőket, akik közül az egyik mindig Alvy. Alvy-Woody omniprezens, jelen van gyerekként, felnőttként, rajzolt figuraként, hol képben, hol csak hangban, de olykor megkettőzve: gyerekként és felnőttként, testi valójában és elkalandozó gondolataiban is (halljuk, amit mond, miközben feliratozva látjuk gondolatait). Nem egyszer váratlanul, képben vált szerepet: kiszól a nézőkhöz, megszólít látszólag gyanútlan járókelőket, az egyik emlékezetes jelenetben pedig – egy mozi előterében – magát Marshall McLuhant rántja elő egy paraván mögül, hogy leforrázzon egy, a tudósra hivatkozó okostojást.

Nem más történik, mint hogy Allen, a rendező eljátszatja Allennel, a színésszel Alvy Singer szerepét, amelybe Allen, a forgatókönyvíró rengeteg önéletrajzi elemet, személyes vonást beépített, megalkotva ezzel azt a figurát, akit a közönség nagyjából ekkortól kezdődően automatikusan azonosít Woody Allennel, mint alkotó- és magánemberrel. A szorongó, nyeszlett, paranoid, hipochonder hősszerelmest, a neurotikus városlakót, mindannyiunk közös ismerősét, akit immár Allen puszta látványa is bármikor előhív emlékeinkből. Egy végletekig eltúlzott karaktert, akit – mivel Allen újra meg újra készséggel ölti magára szerepét – mégis hitelesnek fogadunk el. Filmjeit ennek köszönhetően a személyesség kivételes aurája veszi körül. Ezekben a művészileg megalkotott én-történetekben, melyeknek sorát lényegében az Annie Hall nyitja meg, szemtanúi leszünk, ahogy egy férfi – felrúgva a neméhez kötődő majd' összes sztereotípiát – pőrére vetkezteti a lelkét, feltárva előttünk gyengeségeit. Hogy bármelyik nő előtt képes hülyét csinálni magából. Hogy feszült és kevésbé feszült helyzetekben is – például ha a partnere kereken két percet késik – könnyen hisztérikussá válik. Vagy hogy nem egyszer – akár egy méretes pók láttán is – pánikba esik.

Valószínűleg nem kell neurotikusnak lennünk ahhoz, hogy együtt tudjunk létezni, lélegezni ezzel a karakterrel, akit az Annie Hall esetében Alvynak hívnak. Nem az azonosulás a tét, nem drámát látunk, hanem komédiát – szerelmi bonyodalommal és a műfajra jellemző szabadossággal. E tekintetben Woodyé az eredeti Szex és New York, Carrie Bradshaw pedig az ő kései, jó 20 évvel későbbi megfelelője-követője: az eredeti egyéniség, aki nehezen fér meg a társadalom szabta keretek között, s aki örökké szerelmes, egyrészt a városba, másrészt annak ellenkező nemű lakóiba, ám – kapcsolati kudarcainak, frusztráltságának következtében – minduntalan diszharmonikus kapcsolatokba sodródik. Habár ettől szenved, ezt sorsaként elfogadja, s mindannyiunk okulására örökös és nyilvános önanalízisbe kezd, mondván: amiről nem lehet beszélni, arról beszélni kell, sőt éppen hogy arról kell beszélni. Ez a beszéd itt is, ott is konkrétan értendő, mint duma, sóder, hadova – avagy filozófia. A gegíró-komikus Alvy a színpadon kívül is ontja a szavakat, olykor egyfajta intellektuális Pepin bácsiként ostorozva környezetét.

Az akadémia tagjai az 50. Oscar-gálán 4 díjat ítéltek oda az Annie Hallnak: a legjobb filmért, a legjobb rendezésért, a legjobb női főszerepért és a legjobb eredeti forgatókönyvért járó szobrocskát. Az eltelt bő három évtized igazolta döntésüket. A film nem volt érdemtelen az elismerésre, még ha Star Wars-rajongók ebben kételkednek is (a Csillagok háborúja ugyan 6 Oscar-díjjal zárta a gálát, ám a legjobb film és a legjobb rendezés kategóriájában is alulmaradt Allen földhözragadt történetével szemben). Az Annie Hall részben a díjaknak köszönhetően Woody Allen máig legnépszerűbb rendezésének számít, melyet többnyire azok is értékelnek, akik szerint a rendező csillaga jó pár éve leáldozott, vagy – a filmből vett képpel élve – akik a táguló univerzumban időközben fényévekre kerültek a Woody-galaxistól.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

sarastro · 2 éve

Köszi! Most már sokkal tisztább a pék... :D

Kapcsolódó film

Annie Hall

Annie Hall – amerikai filmdráma, romantikus, vígjáték, 1977. Rendező: Woody Allen. Szereplők: Carol Kane, Christopher Walken, Colleen Dewhurst, Diane Keaton, Donald Symington, Helen Ludlam, Janet Margolin, Mordecai Lawner, Paul Simon, Shelley Duvall, Tony Roberts, Woody Allen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Egy nem túl eredeti történet: az élet - Claude Lelouch: Un homme et une femme / Egy férfi és egy nő, 1966

Egy nem túl eredeti történet: az élet – Claude Lelouch: Un homme et une femme / Egy férfi és egy nő, 1966

Ha van ellentmondásosan megítélt figurája a francia filmes újhullám sodrában induló generációnak, akkor az Claude Lelouch. A nouvelle vague stíluselemeit szívesen alkalmazza, tematikai szempontból viszont eltávolodik a hatvanas évek újító törekvéseitől, és egyfajta „új szentimentalizmust” indít el a kortárs francia filmben. Első igazi sikerfilmje, az Egy férfi és egy nő a cannes-i Arany Pálmát és – Hollywood hódolatának jeléül – a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat egyaránt elnyerte.

Kapcsolódó hírek

Amerikában forgatja következő filmjét Woody Allen

Amerikában forgatja következő filmjét Woody Allen

Az Egyesült Államokban forgatja következő nagyjátékfilmjét Woody Allen. Az elsődleges helyszín San Francisco, de néhány jelenetet New Yorkban vesznek majd fel – ismertette terveit a rendező Rómában, a To Rome With Love című filmjének világpremierjét követő sajtótájékoztatóján.

1 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

42 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea