Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Magyar relativitás
Orosz Dénes: Poligamy

Lassan megszokjuk, hogy a totálisan gagyi és a nehezen befogadható, kísérletező fesztiválfilmek közé nem képes beékelődni egy stabil magyar közönségfilmes középút. Évről-évre feltűnnek olyan alkotások (Csinibaba, Kontroll, A nyomozó), amelyek többé-kevésbé fel tudják rúgni a magyar film status quo-ját, forradalmat azonban nem tudnak elindítani. Hasonlóra tör Orosz Dénes filmje is, de azért ne várjunk csodát.

A fenti helyzetből fakadóan megjelent a magyarországi filmgyártásban egyfajta sajátos relativitás, és óhatatlanul is az úttörők (Moszkva tér, Kontroll) vagy éppen katasztrófák (Álom.net, Szuperbojz) viszonyában tekintünk a legújabb filmekre. Ez a jelenség azért is összetettebb, mert mintha már maguk a gyártók is így gondolkodnának. Nehéz ezért megfogni a Poligamy-t, mert valószínű, hogy önmagában is megállná a helyét, ha el tudnánk vonatkoztatni a magyar műfaji film jobbára kritikán aluli teljesítményétől.

Kép a Poligamy című filmből

Nem könnyít a helyzeten a forgalmazók hozzáállása sem, amely úgy promoválja Orosz filmjét (amely egyébként sokszor emlékeztet a Felforgatókönyvre), mintha az a következő Terézanyu lenne. Az abszolút ötlettelen, és a filmről semmit sem mondó plakáton túl a filmmel nagyjából egy időben útjára indították annak valószínűleg teljesen fölösleges könyvváltozatát is. Ráadásul a filmet belekényszerítik a bevett romantikus komédia-műfajba, ami határozottan nem tesz jót neki. Merthogy a Poligamy ennél jobb alkotás lehetne, csakhogy iszonyatos balszerencséjére a producerei nagyon el akarják adni.

Ennek megfelelően a szóban forgó produkció is ugyanazokban a betegségekben szenved, amelyekkel az elmúlt 20 év többi közönségfilmes törekvése. Mindezek ellenére azonban nagy előnye Orosz filmjének, hogy képes végig szórakoztatni. Míg a legtöbb mostanában elkészült mű szinte szándékosan, mintegy brechti elidegenítő elemekként használja ezeket a hibákat, a Poligamy forgatókönyvén legalább látszik a törekvés, hogy levetkőzze őket.

Kép a Poligamy című filmből

A legnagyobb hiba, illetve inkább hiányosság talán, hogy nincsenek igazi filmszínészeink. A színházakból exportált színészek pedig a legritkább esetben képesek filmen is jól játszani – függetlenül attól, hogy valójában milyen színészi kvalitásokkal rendelkeznek. Csányi Sándor ugyanazzal a merev arccal és technikával játssza el a metróellenőr és forradalmár vízipólós után a főszereplő Andrást. Pedig András karaktere egyáltalán nem rossz, kellőképpen összetett, de sokkal jobban beleillett volna Csányi játéka a filmbe, ha egy kicsit engedékenyebb a játszott karakter felé. Az eredeti Lillából nagyon keveset látunk ugyan, de Tompos Kátya bájos színfoltja lesz a történetnek. Péterfy Borinak viszont határozottan nem kellett volna erőltetnie ezt a filmet. Miközben maga a pszichiáter-MILF karakter nagyon nagy telitalálat lehetne, Péterfy borzasztó játéka teljesen elrontja, közhelyessé teszi.

Kép a Poligamy című filmből

Az másik zavaró típushiba, amit a Poligamy sem tudott teljesen elkerülni, hogy néha olyan életidegen szavak, fordulatok, mondatok keverednek elő, amiket tényleg talán csak a magyar filmekben hallani. Teljességgel érthetetlen és dühítő, hogy a forgatókönyvírók, dramaturgok az ilyesmit hogy nem veszik észre, vagy ha észreveszik, miért nem irtják ki gyökerestül – merthogy borzasztó hatékonyan lehet vele gyilkolni a filmélményt. A filmen különben határozottan érződik, hogy a forgatókönyv ezúttal nem csak ürügy, pályázati anyag volt ahhoz, hogy a produkció elkészüljön (miközben lassan az is csoda, hogy van még magyar film, amelynek többé-kevésbé összeszedett forgatókönyve van – lásd ezt a Litkai Gergely-interjút).

Kép a Poligamy című filmből

A főszereplő András ráadásul éppen forgatókönyvíróként dolgozik, stabil magánélettel, biztos megélhetéssel. Unalmas (?) életét viszont dekonstruálni kezdi egy bizarr jelenség: barátnője, Lilla „szerepét” időről-időre más nők kezdik el betölteni. Miközben a lányok neve, és Andrással való közös múltjuk, sőt a barátaik is változatlanok maradnak, személyiségük mindig teljesen más lesz, mint az eredeti Lilláé. András pedig lassan képtelenné válik arra, hogy egységben tartsa szétesőben lévő világát, amit körülötte senki nem érzékel szétesőnek. A forgatókönyv nagy előnye, hogy általában eltalálja, hogy mikor kell visszalépnie, hagyni a történetet magától kibontakozni, viszont elég sok pontján hiányoznak az indokok.

Előszöris nem teljesen világos, hogy egyáltalán miért kell Andrásnak részt vennie ezen a bizarr utazáson, mivel az előéletéből nem úgy tűnik, hogy hiányozna valamilyen súlyos belátás vagy konklúzió. Hacsak nem az elkötelezettségtől való, egyébként nem túl súlyos félelme. Ez persze nem feltétlenül hiány, elképzelhető, hogy Orosz Dénes egyszerűen nem akarta túl didaktikusra írni a történetet. És végül is akárkire ráférhet egy kevés tanulság. De ugyanígy zavaros az események végkicsengése: miért épp akkor és miért úgy jön a konklúzió? És egyáltalán nevezhetjük-e konklúziónak? Ha igen, akkor mit tanult ebből a főszereplő? Mindezekkel együtt a Poligamy egyébként relatíve egységes filmnek mondható.

Kép a Poligamy című filmből

A film kvázi kulcsmondata egy (elsőre komikusnak ható) Popper Péter-előadásban hangzik el: egyszerre több mindenhez nem lehet hűséges az ember, csak egyvalamihez. Nagyjából ezt a problémát járja körül a film András sajátos „hűséges megcsalásaival”, szerencsére azonban azt nem vállalja magára, hogy valamilyen nehéz filozófiát akarjon átadni. Mindent számba véve, a Poligamy valószínűleg hosszú távon nem bizonyul majd a magyar műfaji film építőkövének, de legalább a jó irányba néz. És ha a produceri nyomás is az oka, hogy a végül nem üdvözölhetjük igazán jó filmként, egy kis bátorsággal talán többet is elbírt volna.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Poligamy

Poligamy – magyar romantikus, vígjáték, 2009. Rendező: Orosz Dénes. Szereplők: Csányi Sándor, Mészáros Béla, Tompos Kátya, Péterfy Bori.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

És boldogan éltek, míg... - Nicholas Stoller: The Five-Year Engagement  / Ötéves jegyesség

És boldogan éltek, míg... – Nicholas Stoller: The Five-Year Engagement / Ötéves jegyesség

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött” tervváltoztatás spontaneitását, hogy mit sem sejtő kedvesét még jobban meglepje a pontosan kigondolt és káprázatosra fabrikált leánykéréssel. Megható mondatok a kivilágított erkélyen; igen! – rebegi az ifjú ara. Csillogó szempárok, felemelő zene, révbe ért életek. Vége. Így, vagy a téma hasonló variációjával mutatja be a szerelem mindent elsöprő győzelmét az átlag romkom. Csakhogy a kihívás valójában ezután kezdődik. Az Ötéves jegyesség a mézeshetek hormondömpingje utáni hétköznapok izgalmáról, az együttmaradás útvesztőiről, és a szerelem fenntartásáról szóló keserédes komédia.

Kapcsolódó hírek

Film készül Márai Sándor művéből

Film készül Márai Sándor művéből

Film készül Márai Sándor Kaland című művéből Sipos József rendezésében; a főszerepeket Marozsán Erika és Csányi Sándor játssza az alkotásban, amely a tervek szerint ősszel kerülhet a mozikba. A stáb a húsznapos forgatás felénél tart.

1 éve

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

49 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea