Nagypálya, kispálya

Oliver Stone: Any Given Sunday / Minden héten háború

A téma új, az anyagkezelés viszont a régi: Olivér Stone legfrissebb fabulája egy rögbicsapat tündöklését és bukását énekli meg.

Oliver Stone azon kevés kortárs amerikai rendező közé tartozik, akinek neve márkajelzés és védjegy. Még ha nem is a minőségé vagy stílusé: Stone főállásban slágertémák után kajtató konjunktúralovag, üzletembernek kiváló, rendezőnek már kevésbé az. Hosszú időn át kijött neki a lépés, filmjeit az vitte kasszasikerig, hogy amikor tehette, az amerikaiak részéről tabuként kezelt témát – legyen az a vietnami háború (A szakasz, Született június negyedikén), a Kennedy-gyilkosság (JFK) vagy a média közvetítette erőszak (Született gyilkosok) – rángatott elő malaclopó köpönyege alól.

Honfitársai haraptak ezekre – a filmek indulatokat szítottak fel, sőt két alkalommal (JFK, Született gyilkosok) országos vitát generáltak, az meg nem zavart senkit, hogy a rendező szorgalmasan pépessé rágta a falatot, mielőtt tálalta volna a közönségnek. Ám Stone mostanában egyre fáradtabb. A „művészi” kimerülés jelei abban mutatkoznak nála, hogy mellényúl a témaválasztásnál, s semmit nem talál ki, mely úgy igazán meglódítaná a tömegek fantáziáját. Legutóbbi két munkája, a Nixon és a U-Turn fiaskó volt, akkora bukták, hogy egy ideig úgy tetszett, nem engedik többé kamera közelébe a rendezőt.

Tán mindenki jobban jár, ha így történik. De másképp alakult, emberünk – az ég tudja, hogyan – meggyőzött néhány producert egy újabb, általa készítendő nagyköltségvetésű projekt szükségességéről. Ezúttal sportfilmbe fogott, karrierje során az elsőbe. A téma tehát új, az anyagkezelés viszont a régi: egy rögbicsapat tündöklését és bukását megéneklő legfrissebb fabulájában a soványka történetet sokkolónak szánt vizuális megoldásokkal próbálta eredetivé varázsolni a rendező. Hiába, amióta – a Született gyilkosok öszszekalapálása idején – rálelt az, úgymond, „klipszerű" képvilágra és vágástechnikára, nem tágít mellőle, olyan ő, mint Móricka a viccben, mindenről ugyanaz jut az eszébe.

Nem magyarázom tovább, hisz minek: sémaparádét látunk, vizuális petárdák tűzijátékát. Mintha Stone minden forgatási nap reggelén asztal alá itatta volna operatőrét, a kamera dülöngél, állóképet alig vesz, a kapatos stílus olcsó hatást vadászó gyorsmontázzsal erősített közelikkel és szuperközelikkel, továbbá vadul hadonászó kézikamerázással rögzített eszelős szekvenciákkal igyekszik emelni a léha cirkuszi látványossághoz hasonlatos előadás fényét. A közel háromórás képorgia alaposan összekuszálja a néző tekintetét, de ennyi nem elég a direktornak, ezért a dobhártyára is extra adag terhelést mér: a meccsjelenetekben a játékosok közti bodicsekek nyomán születő lármától oly érzés kerülgeti a publikumot, mintha folyamatosan napalmmal szórnák a nézőteret.

Persze, értem én, a sport, az egymásnak feszülés mint az élet metaforája, a társadalom tükre, valami ilyesmiről lenne itt szó. „Ami a Római Birodalomban a gladiátorjáték volt, az a foci Amerikában – hablatyolt a rendező, akiről köztudott, hogy szereti elemezni saját műveit, ha kérdezik, ha nem. – A futball egyfajta pogány rítus, amely közben kiűzhetőek a rossz szellemek. Az ember a pályán újra barbárrá válhat, és – úgy gondolom – ez a játék varázsa. A focisták olyan értelemben hősök, hogy ezt a barbár szertartást saját kárukra képesek gyakorolni."

Mit lehet ehhez hozzátenni? Nem sokat. Stone egy szakajtónyi sztárt trombitált össze a projekthez, ám hiába sziporkáznak ők, a filmet nem menthetik meg. Nemcsak a történet maníros elővezetése zavaró, hanem a kifejezetten amatőrnek mondható hibák is bosszantóak: a film egyik epizódjában például az Al Pacino alakította karakter lakásában járunk, ahol a háttérben a Ben-Hur legendás kocsijelenete fut videoprojektoron – majd a következő beállításban Charlton Hestont mint gályarabot látjuk viszont (William Wyler klasszikusában utóbbi jelenet a kocsizás előtt szerepel). Kínos. Miként az egész film. A Minden héten háború javát nagypályán forgatták, mégis kispályás az opus, minden harsánysága ellenére bizony kong ejt a mozi. Üres a vég telenségigjfakárcsak rendezője feje.

image_print


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.