Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

James Cameron szerint a világ
James Cameron: Avatar

Azt hiszem, ha van amerikai álom, akkor James Cameron végigálmodta azt. A kamionsofőrt Roger Corman fogadta maga mellé asszisztensként, hogy első önálló filmjével (Piranha 2) le is tudja minden idők legjobb repülő halas horrorját. A sci-fi állóvizét megmozgató Terminátor után újra meg újra megreformálta a képi effektusok világát, hogy végül a legsikeresebb film Oscarjával a kezében kiabálhassa bele a világba: „Én vagyok a világ ura!"

Nagyképűség volt, vagy túlzás? Nem hinném, hogy bármelyik is, Cameron csak konstatálta a tényt, hogy megvalósította azt, amit akart, és úgy, ahogy ő akarta. Rajta kívül talán csak Spielberg az, aki a hollywoodi taposómalomban, a százmilliós filmek világában is megőrizte egyéniségét és rendezői tekintélyét. Emellett már csak hab a tortán, hogy kettejük filmjei azok, amelyeket többször is meg lehet nézni.

Kép az Avatar című filmből

Cameron az ominózus felkiáltás után egy időre elfordult a játékfilmek világától. Dokumentumfilmet forgatott és várt a megfelelő pillanatra, hogy a technikai fejlődés elérje legújabb álmának szintjét. Amikor ez megtörtént, hosszú évek alatt, több száz millió zöldhasúval megkönnyebbülve elkészült az Avatar. Amilyen nagy volt a várakozás, annyira vegyesek voltak az első reakciók. A trailerek láttán a nézők egy része elalélt, másik részük fintorgott. A kék lények műanyagnak tűnnek, a sztorit úgy lopkodták össze, egyáltalán nem olyan forradalmi a látvány, mint amilyennek ígérték – ilyesmiket lehetett hallani, és ezek ellenkezőjét, szerte az interneten és a nyomtatott sajtóban egyaránt. Végül eljött a bemutató, ott ültünk a gigantikus vászon előtt, szemünkön a 3D-szemüveg és beléptünk James Cameron világába...

Kép az Avatar című filmből

A Földet már teljesen lelakta az emberiség, kiszipolyozta minden erőforrását. De az ember ember maradt, így azt tette, amihez legjobban ért: új helyeket keresett, amin tovább élősködhet. Így jutottak el egy távoli holdra, Pandorára. A kis égitest környezete élhető, nyersanyagkészlete bőséges és drága. A baj csak annyi, hogy egy idegen, antropomorf nép lakik ott, a természettel szimbiózisban élő, az emberi kategóriával nomádnak nevezhető Na'vik. Miközben folyik a kitermelés, az emberek mesterséges na'vi testeket hoztak létre, hogy ezzel összekapcsolódva lépjenek kapcsolatba a helyi őslakosokkal. Azonban hamarosan kiderül, hogy nem mindenki vágyik békés kapcsolatra, amihez kapóra jön egy lebénult tengerészgyalogos, vagyis az első katona, aki avatar-testbe bújik.

Kép az Avatar című filmből

Ennyi lenne az alapszituáció, amit kapcsolatba hoztak már a Pocahontasszal, a Farkasokkal táncolóval, a Rettenthetetlennel és sok minden mással. Én eltekintenék ettől, teljesen felesleges ezen rágódni, Cameron régi toposzokat használ és kész. Vesz egy erős hódító népet és ráuszítja egy gyengébbre, hogy aztán megmutassa, hogy a hódítók között is vannak jó emberek. Ennél sokkal fontosabb a film üzenete, elsősorban Amerika számára. Cameron nem kertel, szinte egy az egyben kimondja: vannak, akik mindenféle ürüggyel konfliktust szítanak, hogy megkapják, amit akarnak. Erre az üzenetre építi fel a filmjét, illetve – majdhogynem – ez az üzenet maga a film; és itt kezdődnek a bajok.

Kép az Avatar című filmből

Itt van egy rendező, aki ha klisét használt, azt mindig jól használta. Itt van egy rendező, aki mindig törődött a karaktereivel, még a gépekből is hús-vér figurát faragott. Itt van egy rendező, akinél a látvány mindig a történet része volt, a kettő mindig együtt működött. De most mintha nem ezt a rendezőt látnánk. A közhelyek sokszor egyszerű közhelyek maradnak, a szereplők maximum annyit változnak, mint egy közepes romantikus regényben, és a látvány sem feltétlenül illeszkedik úgy a filmhez, mint ahogy azt megszokhattuk.

A mondanivaló-klisé arányait már feljebb kifejtettem, felesleges tovább fejtegetni. Az író/rendező ahelyett, hogy a szereplőkön keresztül mutatná be azok természetét, archetípusokat gyárt le. Van jó és van rossz, valamint vannak rossznak tűnő jók, de a jónak tűnő gonoszok elmaradnak. Minden fekete és fehér és lapos, mint az Alföld. Pedig tud ő jobbat is, és a színészei is többre képesek. Igaz, Sam Worthington és Giovanni Ribisi kihozza a soványka karakterekből a maximumot, de még ez is édeskevés, ha egyszer nem ők vannak a középpontban. Ott Cameron igazolni kívánt tétele áll, mint egy fabula. Csakhogy amit Ezópusz 10 sorban letudott, az itt majd' 170 percen keresztül hömpölyög.

Kép az Avatar című filmből

Cameronnak csak az az egy szerencséje, hogy a nézőnek ez nem nagyon tűnik fel, a közel három óra gyorsan elrepül. Mert látnivaló akad bőven, talán még sok is a jóból, ami a szemünk elé tárul. A filmbe ölt rengeteg pénz minden egyes centje meglátszik a vásznon. Pandora csodálatos: a növényzete, az állatvilága, a lebegő hegyei káprázatosak, mint ahogyan az őslakosok megjelenítése is. Tökéletes mimika, életet tükröző szemek, az apró ráncok mind mind azt bizonyítják, hogy Pandora él és lélegzik. Ennél már csak az lett volna szemet gyönyörködtetőbb, ha Cameron maradéktalanul ki is használja ezt. Igaz, fontos szerepet kap a hold flórája és faunája, de egy „poén" kedvéért túl soknak tűnik a bő lére eresztett, National Geographic-oktatófilmbe illő rácsodálkozás, ami csak szítja a fülembe duruzsoló kisördögöt: erőfitogtatás, erőfitogtatás, erőfitogtatás. Aztán amikor jönnek a fantasztikus akciójelenetek, a kisördög elhallgat, és néhány percre elfelejtjük a film hibáit, mert Cameron ehhez még mindig piszkosul ért.

Kép az Avatar című filmből

A „világ urának” legújabb terve félig sikerült. Technikailag alkotott valami teljesen újszerűt és lenyűgözőt, de a büdzséből csak két dologra nem futotta: még több üres papírra és tollra. Kár érte, így csak egy (bőven) átlagon felüli látványú film a végeredmény.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandi · 2 éve

Giccsfalván tisztújító gyűlést tartottak, James Cameron nyert egy újabb polgármesteri mandátumot. De legalább jól néz ki a település főtere :D

Kapcsolódó film

Avatar

Avatar – amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 2009. Rendező: James Cameron. Szereplők: CCH Pounder, Dileep Rao, Giovanni Ribisi, Joel Moore, Laz Alonso, Matt Gerald, Michelle Rodriguez, Sam Worthington, Sean Anthony Moran, Sigourney Weaver, Stephen Lang, Wes Studi, Zoe Saldana.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 143 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A technika bűvkörében - James Cameron-portré 2.

A technika bűvkörében – James Cameron-portré 2.

Cameron igazi terepe a sok akcióval megfűszerezett sci-fi kalandfilm. A mindössze 8 játékfilmet számláló rendezői életmű minden darabja (a Titanic és a True Lies kivételével) a fantasztikum világába kalauzolt el bennünket, miközben a Terminátortól az Avatarig újra meg újra forradalmasította a képi effektusok világát, kiaknázva a fejlődő digitális technika, majd a térhatású IMAX-mozi adta lehetőségeket.

Kapcsolódó hírek

Az Avatar csak 2015-ben folytatódik

Az Avatar csak 2015-ben folytatódik

James Cameron Avatar című világsikerének folytatása csak 2015-ben kerül a mozikba – jelentette be John Landau, a film producere.

1 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

52 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea