Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A nagy tökölés
Lynn Shelton: Humpday / A legmelegebb nap

Kevin Smith Zack és Miri pornót forgat című filmje után máris itt egy újabb mozi, aminek cselekménye egy felnőtteknek szóló film forgatása köré szerveződik. Ezúttal Ben és Andrew csap bele a lecsóba, ráadásul ők melegre veszik a figurát. A dokumentarista stílusban leforgatott A legmelegebb nap nézése közben ezen felül olyan érzésünk lehet, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk.

Ben (Mark Duplass) élete a normális kerékvágásban halad. Van egy tisztességes munkája, egy kedves felesége, Anna (Alycia Demore), aki mindig meleg vacsorával várja őt haza, így nem csoda, hogy a fiatal pár már a fészekrakást és a gyerekvállalást tervezgeti. Az idillbe váratlanul belecsöppen a bohém Andrew (Joshua Leonard), aki eddig céltalanul járta a nagyvilágot és most hazaérve szállást kér pár napra régi cimborájánál. A mindennapokba lassan beleszürkülő Ben megörül szakállas barátjának és a feleség is szívesen látja őt otthonukban. Közben felidéződnek a régi sztorik, majd Andrew elcsalja Bent egy szabados új-hippi művésztársaság bulijába, ahol bőven van alkohol és fű is, majd szóba kerül az amatőrpornó-filmfesztivál. A fiúk kitalálják, hogy heteroszexuális létükre leforgatnak egy melegpornó filmet, és ezzel az „etűddel” indulnak a versenyen. Hogy mi értelme mindennek? Pontosan erről szól a Humpday.

Kép a Humpday/A legmelegebb nap című filmből

A film cselekménye tökéletes alap lenne egy féktelen vígjátékhoz, a Sundance fesztivál zsűrijének különdíját kiérdemlő darab azonban inkább a jópofa lelkizés irányába viszi el a cselekményt. A film arról szól, hogy meddig megy el két ember, ha bizonyítani akar magának. Ben és Andrew nagyjából azt csinálja, amit az Amerikai pite 2 hősei, amikor kénytelen átesni a leszbikus pár „próbatételén”, ha cserébe valami forrót akarnak látni. Hőseinket persze nem holmi kamaszos kíváncsiság motiválja, mindketten önmaguknak szeretnének bizonyítani: Andrew azt, hogy képes véghez vinni valamit, amit komolyan eltervezett, Ben pedig azt, hogy ő bizony nem szürke kisegér a tradicionális családmodellre épülő társadalom akváriumában, hanem belevaló gyerek, aki fellázad, ha úgy tartja kedve. Persze ehhez feleségének is van néhány keresetlen szava, akit természetesen kizárnak a játékból, így nem csoda, hogy hidegzuhanyként éri őt a hír. Később mégis rábólint a dologra és hagyja a furcsa párt „érvényesülni”.

Kép a Humpday/A legmelegebb nap című filmből

A legmelegebb nap dokumentarista stílusban lett leforgatva, kézikamerával, így nézése közben olyan érzésünk van, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk. Érdekes adalék, hogy az egyik főszerepet játszó Joshua Leonard volt a Blair Witch Project operatőre, így nem csoda, hogy ebben az alkotói közösségben a kézikamerára voksoltak a legtöbben. Maga a film szórakoztató darab, a két pocakos gay wannabe játéka hiteles, a dialógusok spontánul hatnak, jók az improvizációk is, a történet pedig könnyen követhető. Sokkal jobb lett volna, ha a sok kimerítő lélekbúvárkodás és önmegfejtés helyébe karakteres humor került volna – szerintem senki sem bánta volna, ha egy-két vallomás végighallgatása helyett könnyesre röhögi magát. Elvégre a történetben jókora poén-potenciál van, de ez sajnos abszolút nem lett kiaknázva.

Kép a Humpday/A legmelegebb nap című filmből

A Humpday témája a másság, így elkerülhetetlen, hogy a szimpatizánsok és az ellenzők is véleményt ne nyilvánítsanak. Lynn Shelton azonban nagyon okos, hogy nem foglal állást és nem csinál sem protest-filmet, sem negatív tanmesét a történetből, csak bemutat két srácot, akik még utoljára be akarnak bizonyítani valamit az életben, mielőtt végleg leeresztenék a horgonyt valamelyik életforma fenekére. Így a film sem akar több lenni annál, mint ami és ez a szerénység ebben az esetben abszolút értékelendő.

És hogy hogyan sikerül az amatőr csávók melegpornója? A film végén ez is kiderül, de addigra annyi magyarázatot kapunk, hogy már nem is érezzük olyan fontosnak.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

A legmelegebb nap (Humpday)

A legmelegebb nap (Humpday) – amerikai vígjáték, 2009. Rendező: Lynn Shelton. Szereplők: Alycia Delmore, Joshua Leonard, Lynn Shelton, Mark Duplass, Trina Willard.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Az ötlettelen divatdiktátor - Larry Charles: Brüno

Az ötlettelen divatdiktátor – Larry Charles: Brüno

Sacha Baron Cohen sajátossága és ereje abban rejlik, hogy különös érzékenységgel nagyítja fel a populáris kultúra kliséit, szemet gyönyörködtető könnyedséggel és fapofával relativizálja a nyugati világ esszenciájaként értelmezett amerikai társadalom értékeit, szokásait, sztereotípiáit vagy kulturális kódjait.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea