Kevin Smith Zack és Miri pornót forgat című filmje után máris itt egy újabb mozi, aminek cselekménye egy felnőtteknek szóló film forgatása köré szerveződik. Ezúttal Ben és Andrew csap bele a lecsóba, ráadásul ők melegre veszik a figurát. A dokumentarista stílusban leforgatott A legmelegebb nap nézése közben ezen felül olyan érzésünk lehet, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk.
Ben (Mark Duplass) élete a normális kerékvágásban halad. Van egy tisztességes munkája, egy kedves felesége, Anna (Alycia Demore), aki mindig meleg vacsorával várja őt haza, így nem csoda, hogy a fiatal pár már a fészekrakást és a gyerekvállalást tervezgeti. Az idillbe váratlanul belecsöppen a bohém Andrew (Joshua Leonard), aki eddig céltalanul járta a nagyvilágot és most hazaérve szállást kér pár napra régi cimborájánál. A mindennapokba lassan beleszürkülő Ben megörül szakállas barátjának és a feleség is szívesen látja őt otthonukban. Közben felidéződnek a régi sztorik, majd Andrew elcsalja Bent egy szabados új-hippi művésztársaság bulijába, ahol bőven van alkohol és fű is, majd szóba kerül az amatőrpornó-filmfesztivál. A fiúk kitalálják, hogy heteroszexuális létükre leforgatnak egy melegpornó filmet, és ezzel az „etűddel” indulnak a versenyen. Hogy mi értelme mindennek? Pontosan erről szól a Humpday.
A film cselekménye tökéletes alap lenne egy féktelen vígjátékhoz, a Sundance fesztivál zsűrijének különdíját kiérdemlő darab azonban inkább a jópofa lelkizés irányába viszi el a cselekményt. A film arról szól, hogy meddig megy el két ember, ha bizonyítani akar magának. Ben és Andrew nagyjából azt csinálja, amit az Amerikai pite 2 hősei, amikor kénytelen átesni a leszbikus pár „próbatételén”, ha cserébe valami forrót akarnak látni. Hőseinket persze nem holmi kamaszos kíváncsiság motiválja, mindketten önmaguknak szeretnének bizonyítani: Andrew azt, hogy képes véghez vinni valamit, amit komolyan eltervezett, Ben pedig azt, hogy ő bizony nem szürke kisegér a tradicionális családmodellre épülő társadalom akváriumában, hanem belevaló gyerek, aki fellázad, ha úgy tartja kedve. Persze ehhez feleségének is van néhány keresetlen szava, akit természetesen kizárnak a játékból, így nem csoda, hogy hidegzuhanyként éri őt a hír. Később mégis rábólint a dologra és hagyja a furcsa párt „érvényesülni”.
A legmelegebb nap dokumentarista stílusban lett leforgatva, kézikamerával, így nézése közben olyan érzésünk van, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk. Érdekes adalék, hogy az egyik főszerepet játszó Joshua Leonard volt a Blair Witch Project operatőre, így nem csoda, hogy ebben az alkotói közösségben a kézikamerára voksoltak a legtöbben. Maga a film szórakoztató darab, a két pocakos gay wannabe játéka hiteles, a dialógusok spontánul hatnak, jók az improvizációk is, a történet pedig könnyen követhető. Sokkal jobb lett volna, ha a sok kimerítő lélekbúvárkodás és önmegfejtés helyébe karakteres humor került volna – szerintem senki sem bánta volna, ha egy-két vallomás végighallgatása helyett könnyesre röhögi magát. Elvégre a történetben jókora poén-potenciál van, de ez sajnos abszolút nem lett kiaknázva.
A Humpday témája a másság, így elkerülhetetlen, hogy a szimpatizánsok és az ellenzők is véleményt ne nyilvánítsanak. Lynn Shelton azonban nagyon okos, hogy nem foglal állást és nem csinál sem protest-filmet, sem negatív tanmesét a történetből, csak bemutat két srácot, akik még utoljára be akarnak bizonyítani valamit az életben, mielőtt végleg leeresztenék a horgonyt valamelyik életforma fenekére. Így a film sem akar több lenni annál, mint ami és ez a szerénység ebben az esetben abszolút értékelendő.
És hogy hogyan sikerül az amatőr csávók melegpornója? A film végén ez is kiderül, de addigra annyi magyarázatot kapunk, hogy már nem is érezzük olyan fontosnak.
