Egészséges erotika, Csapd le csacsi!, Csinibaba, 6:3, Zimmer Feri, Le a fejjel – a közös bennük: az egyedi stílusú Tímár Péter rendező. A sort a Csinibaba sikerreceptjére levezényelt új filmje egészítheti ki; szex, szerelem, gyengédség, de csak megfelelő mennyiségben, tingli-tangli zenével – így fogalmazhatnánk meg a Casting minden receptjét.
Kétségtelen, hogy a filmet a tehetségkutató versenyek inspirálták, és bár a TV2 támogatásával készült, valamint van benne Oláh Ibolya és Puskás Peti is, a film alkotói tagadják, hogy a Casting a Megasztárról szólna. Nem is szólhat arról, hiszen a Sztárhangár jobban hasonlít egy helyi adó sztárcsináló „bóvli” versenyére, mint egy kereskedelmi csatorna országos tehetségkutatójára – talán nem véletlen, hogy éppen a „hangár” szó jelenik meg a névben. A film tulajdonképpen olyan, mint egy Megasztár-összefoglaló, annyi különbséggel, hogy ha ezt a tévében nézi az ember, legalább van lehetősége csatornát váltani.
A filmbeli Plussz TV országos kereskedelmi csatorna zenés tehetségkutatót hirdet. Számos, különböző hátterű fiatal jelentkezik rá, köztük pizzafutár, bolti elárusító, országgyűlési képviselő-fióka és közéjük keveredik – véletlenül – egy nevelőotthoni szegény lány is. Népmesei fordulatokhoz illő módon elsőre elnyeri a producer tetszését, létszámon felül beveszik az elődöntőbe és természetesen megnyeri a zenei vetélkedőt. Mindebben egy mogorva, lecsúszott egykori zeneszerző segíti – sokadik unszolásra, akinek tehetsége már csak bárzongorázásra futja. A hányatott sorsú árvaházi szegény lány, akit végül mindenki megszeret, semmiféle jellemfejlődésen nem megy át. A film nem ábrázol mélységeket, csak felvillantja a problémákat, de nem dolgozza ki őket, végig a felszínen marad.
Az egész filmet a sematizmus jellemzi. Az orosz montázsiskola kísérletezéseire emlékeztető formanyelvi játékok sem válnak előnyére, csak elkapkodott, rosszul időzített emlékképek, párhuzamos jelenetek villóznak szemünk előtt. De a „sikeres” 21. századi magyar film kötelező elemei megvannak benne: a feltörekvő szegény gyerek, aki megmutatja a nagyvilágnak, hogy mit tud, a meleg koreográfus, a konok öreg, akit a „türelmetlen, agresszív fiatal lány” megtör, a „buta liba” sztereotípiája – most éppen nem a „buta szőke”, annak ellenére, hogy ismét Oroszlán Szonja játssza ezt a hálátlan, de hozzánőtt szerepet, csakhogy ezúttal barna hajjal. A magyar közönség gondolhatja is, hogy hát igen, hozza a formáját… Hiába készítettünk elő mindent, amit a recept előír, s amiből elméletileg egy jó dolgot lehetne kisütni: a hozzávalók összekeveréséből még nem lesz habostorta.
Beszarás, hogy a magyar közönség még vevő az ilyen filmekre.
