Ismeri valaki Andy Kaufmant? Valószínűleg kevesen, de a róla készült „portréfilm" után sem érezhetjük, hogy bármivel is közelebb kerültünk ehhez a fickóhoz.
Milos Forman osztálytablóján újabb talány ő, elődeihez (McMurphy, Mozart, Larry Flynt) hasonlóan erős jellem, ennek ellenére ugyanúgy kudarcra ítéltetett, mint „osztálytársai". Az 1949. január 17-én New Yorkban született Andrew Geoffreys Kaufman a 70-es évekre Amerika hírhedt komikusa, botrányhőse és kísérletező showmanje egy személy ben.
Forman filmje végigköveti a különc figura életútját, Long Island-i gyermekkorától (ekkor még „láthatatlan" közönség előtt lépett fel) egészen sokat vitatott korai haláláig. Eközben megnézhetjük Kaufman pályafutásainak kudarcait is, azt az időszakot, amikor egészen hajmeresztő dolgokkal próbálkozott: hirtelen támadt, ám annál hevesebb lelkesedése a pankráció iránt még leghűségesebb rajongóinak is sok volt. Forman igyekszik végig objektív maradni, filmjéből véletlenül sem lesz a méltatlanul elfelejtett legenda előtti tisztelgés. Szeretné megfejteni Kaufmant – miért próbálkozott ez az alak olyan csökönyösen, és miért ragaszkodott olyan dühítőén ahhoz, hogy közönségét ingerelje? Könnyedén mesél, de meséje groteszk.
A Száll a kakukk fészkére, a Hair, a Ragtime, az Amadeus rendezője ebben a filmben (is) kívülről szemléli Amerikát, főhősét is túlságosan „távolról" láttatja, ezért is nehéz néző-közelbe hoznia a kényelmetlenkedő figurát. Ő sem megy és bennünket sem enged közel Kaufmanhoz. A valódi személyiséget illetően pedig nem foglal állást, így a főhős a film végére ugyanolyan idegen marad, mint amilyen az első találkozáskor volt.
Ez a túlságosan kerek történet ráadásul a különleges, de mégsem eléggé kidolgozott kerettel kínos zárójelbe kerül. Andy Kaufman a film során egyszer neveti el magát valóban őszintén. Talán ez az egyetlen igazán kellemes jelenete a filmnek, még akkor is, ha a befejezés a legnagyobb jóindulattal is csak morbidnak nevezhető.
