Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Cinikusok háborúja
David O. Russell: Three Kings / Sivatagi cápák

A film olyan nyugodt tempóval kezdődik, hogy még véletlenül se derüljön ki: az éppen ábrázolt sivatagban háború dúl, vagy legalábbis dúlt. (A ritmus később úgy megváltozik, hogy szinte húsba vág. A jól megrendezett, profin adagolt csatajelenetek provokatívak, a videoklipjelleg bélyeget nyom, majd kezet fog az alternatívval – valljuk be, ez rettentően jól megy ehhez a mozihoz.)

Katonák unatkoznak az árnyékban, fegyverek helyett élces poénok sülnek el, miközben a nap barnít, csak barnít; szép juhászbojtáros kép lenne, ha nem viselne mindenki álltól bokáig high-tech fegyverszerszámokat. „Most lövünk, vagy nem lövünk?" – kérdi tanácstalanul az első jelenet kiemelt katonája, és ezzel a film be is fészkelte magát egy tréfás dilemma melegágyába: jók vagy rosszak-e ezek a rongyos emberek ott a távolban?

De ne mélázzunk el túlságosan a kezdőképen, illetve azon az egyből felismert tényálláson, hogy az Öböl-háborúban a kezdettől fogva volt valami cinikusan tragikomikus. Ennek jegyében a kezdőkép folytatásában az amerikai katonák lelőnek egy báván integető arabot, és amikor a vértől rosszulét kapja el őket, már nyilvánvaló: erről a háborúról annak idején valaki nagyon félretudósított. (A filmet végigkíséri egy sokszorosan Emmy-díjas riporternő fémszálas acsarkodása. Komikus!) Ezek a katonák még nem lőttek semmire és senkire, teheneket robbantanak, unalomból C-4-essel töltött labdácskákra lógyakorlatoznak, és heccből a fejükön hordják az éjszakai harcot megkönnyítő infravörös technikai bigyókat. Dolgukat leegyszerűsíti, hogy egyetlen szerepük van: sivatagba importálni a politikai korrektséget (A film egyik jelenetében az öntudatos feketebőrű tiltakozni próbál az arabok pejoratív megszólítása ellen.)

Maga a történet annyira velős és egyszerű, hogy különleges tehetségre vall, hogy mégis sikerült belezsúfolni több-kevesebb világpolitikát, médiaszatírát, háborúellenes cinizmust, egy nagy adag világfájdalmat és fokozódó hazafiasságot. A film ugyanakkor egyikre se nagyon épít, és talán ebből kifolyólag a film: jó. Amikor a hadtest térképet talál egy bunkerről, mely feltehetőleg Saddam Hussein Kuwaitból lopott aranyát rejti, a négy katona rádöbben, az Amerikai Egyesült Államok zsoldja még háború idején is meglepően kevés, és útnak indulnak megszerezni azt az aranyat.

(A cool-movie vonzatának megfelelően választotta Russell és Siegel azt a három színészt, aki jelenleg a „laza" kategória élmezőnyében lelend: George Clooney-t, aki annyira napbarnított, hogy bármikor lehetne statiszta-arab; Mark Wahlberget, a volt rapper-sztárt, aki valamikor félmeztelen alsótestével hívta fel magára a figyelmet, azóta lebukott az egészen jó színészet színvonalára; Ice Cube-ot, aki szintén nagyon júl mutat fegyverrel a kezében, nem is fogjuk őt soha családregényben látni; és a negyedik, Spike Jonze, aki azért szerepel a filmben, hogy nem-lazaságával ellensúlyozzon, amúgy ki gondolta volna, magánéletében olyan filmeket rendez, mint a Being John Malkovich.)

Ezt a történetet igazán részletezni se kell, a fiúk megtalálják az aranyat, mellé egy csomó kétségbeesett iraki civilt meg katonát, és kiderül, hogy Saddam Husseint nem mindenhol és nem mindenki imádja. Ellenállás nincs, mindenki konfúz, a tűzszünet megkötve, s mintha az iraki katonákat se zavarná igazán, hogy viszik előlük az aranyrudakat: igaz is, mit csinálnának velük a sivatagban? Tüzet? A négy amerikainak döntenie kell: továbbhajtanak az aranyért, vagy pedig csatlakoznak a rebellisekhez, harcolnak egy picit a szabadságért, minekutána humanitárius könnycseppeket hullajtva átlopják friss barátaikait egy biztonságosabb zónába. És mivelhogy az amerikai erkölcsnek megfelelően cselekszenek, ebben a pillanatban nyilvánvalóvá válik, merre halad a cselekmény, és a film: esik.

Hopp, egy pillanat! Klisé!

Kár.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Sivatagi cápák (Three Kings)

Sivatagi cápák (Three Kings) – amerikai–ausztrál akciófilm, kalandfilm, vígjáték, háborús, történelmi, filmdráma, 1999. Rendező: David O. Russell. Szereplők: George Clooney, Mark Wahlberg, Spike Jonze, Cliff Curtis, Ice Cube, Nora Dunn, Jamie Kennedy, Saïd Taghmaoui, Mykelti Williamson, Holt McCallany, Judy Greer.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

(Para)pszichedelia, (kecske)szarral - Grant Heslov: The Men Who Stare at Goats / Kecskebűvölők

(Para)pszichedelia, (kecske)szarral – Grant Heslov: The Men Who Stare at Goats / Kecskebűvölők

Ha egy filmkritikus három nappal az élmény után, írásnak nekiveselkedve már alig emlékszik valamire a filmből, akkor valami baj van, s nem feltétlenül a kritikussal. Márpedig a Kecskebűvölők egy ilyen film. Nem is feltétlenül az a baj, hogy annyira felejthető lenne (pedig de), csak a lila köd foszlik szét túl hamar, amit a hatvanas-hetvenes évek idézgetésével próbál meg létrehozni a rendező.

Kapcsolódó hír

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea