Minden érzék nélkül

Penelope Spheeris: Senseless / Az érzékek borzadalma

A hazai filmforgalmazás rendkívül rugalmasan alkalmazkodik a nyári uborkaszezonhoz. A főnökök tudják: ilyenkor strandolunk, pasizunk/csajozunk, moziba se azért megyünk, hogy valami nagyon súlyossal terheljék az agyunkat. Talán ezért került a mozikba a Senseless című vígjáték is, ahol Marlon Wayans (Darryl Whiterspoon) szédületes lendülettel mint az új, feketébe oltott Jim Carrey mutatkozik be: gyötri a képét ezerrel, és nagyobb a nyelve mint elődjének.

Egyébként vele kezdődik és vele ér véget minden, ami használható ebben a filmben. Az alkotás komédia szándékszik lenni, ezért Marlon Wayans jópofáskodik, egészen elfogadható figurát épít fel, kár, hogy a forgatókönyv megköti a kezét. A fekete fiú ebben az 1998-ban készített moziban játszik először főszerepet, eddig amerikai sorozatok, és hozzánk el nem jutott tucatfilmek epizodistája volt. Az idén készült Scary Movie-ban pedig már nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként is hasznát vették a producerek.

Ha már a forgatókönyvírókról esett szó, megnyugodhatunk, a Senseless esetében Greg Erb és Craig Mazin gondosan vigyázott arra, nehogy véletlenül meglepetések érjenek bennünket. Eleinte megismerjük Darryl nehézségekkel és kudarcokkal teli életét, ellágyulhatunk családszeretetetén, mikor kiderül, súlyos pénzgondjai ellenére vállalja anyja gázszámlájának kifizetését. És persze ott van a nagy cél is, a zsíros állás megszerzése, amire azonban rengeteg a jelentkező. Érkezik a csodaszérum, amitől hősünk érzékeinek teljesítménye sokszorosára nő. A szerzők leleményességét jelzi az, hogy az orvos mikor átadja a szert, háromszor is kihangsúlyozza, hogy a túladagolás mennyire veszélyes következményekkel járhat – ezután tessék kitalálni, honnan származik majd a bonyodalom.

No de a végén minden jóra fordul, az állást az kapja, aki megérdemli, sőt, hogy a becsületességének is jusson valami ebben a másfél órában, a szérumos dolgot is bevallja az érintett. A szerelmesek végül egybekelnek, és kezicsókolom. Ez a sablonosság azonban a filmnek csak az egyik gyengéje. A másik gond a sztori alapjaival van: egyszerre próbál meseszerű és valósághű lenni, és ezt a két szintet a rendező sem képileg, sem narratív szinten nem tudja megfelelően összeilleszteni. A szérum foszforeszkáló zöld színe, amely még a srác vizeletében is ilyen színben jelenik meg, a science-fiction képvilágát idézi, de csak ennyire és ilyen szinten.

A mozi valósághűnek szánt oldala pedig azért nem működik, mert semminek sincs igazán tétje: a túladagolt szer minden utóhatás nélkül, végül teljesen kiürül a szervezetből, Darryl hatalmas baklövéseit a zsűri újra és újra elnézi, stb. Néhány egészen jól elkapott, komikus helyzeten nevetgélhetünk egy jót, de egyiktől a másikig elnagyolt az átmenet, a rendezőnek (Penelope Spheeris) nincs türelme végigkövetni a folyamatokat, így válik az egész egy érzék nélkül összekotyvasztott egyveleggé, amelynek meseszerűségét lelövik a túl reális szituációk, valószerűségét pedig a buta cselekményszál.

A képek szempontjából az első néhány perc a legígéretesebb, hiszen a főcím alatt mozgó kamerával felvett, kissé klipszerűen vágott snittekkel találkozunk, de hirtelen támadt reményünknek hamar búcsút inthetünk, mert három perc után minden visszatér egy nyári amerikai komédia sablonjaiba.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó