Tipikus, divatos, problémás

Till Attila: Pánik

A szerelmétől elhagyott, munkájában sikeres harmincas csaj; a virgonc, testi-lelki élményekre kiéhezett, egyedülálló ötvenes anya; a férfias szakmát gyakorló, de nemi érdeklődését titkoló húszas srác − az ezredforduló tipikus-divatos-problémás figurái, akikről tanulmányok, statisztikák, bestsellerek és közönségfilmek tucatjai igyekeznek érvényesebbnél érvényesebb diagnózisokat felállítani.

A Pánik éppen ilyen szereplőket próbál a szorongás közös motívumára fűzve egy történetben úgy felléptetni, hogy közben társadalmi, lelki nyavalyák és családi kapcsolatok természetrajzára is reflektálva vicces közönségfilm kerekedjen ki az egészből. A mutatvány bonyolult, a vállalkozás ambíciózus, az eredmény mégis felemás.

A történet a duókba rendeződő szereplők mentén bonyolódik, melyek megformáláshoz Till Attila a nagy nevek mellé néhány kevésbé ismert színészt is bevállalt: a harmincas Zsuzsit (Gubík Ági először filmen) már a Pánik klinika pácienseként ismerjük meg, ahol a katonás Berta (Schell Judit) multikulturális terápiákkal kezeli. Mindezzel párhuzamosan elevenedik meg Zsuzsi anyjának (Bánsági Ildikó) és annak barátnőjének (Egri Márta) egy plázából induló és szexboltban végződő shoppingoló napja; ez alatt a zakkant öccs (Valtz Péter) barátnőjével (Stefanovics Angéla) pisztolyt szerez, hogy elpusztítsa a kényszerképzete szerint anyjuk bőrébe bújt földönkívüli szörnyet. A felálláshoz tartozik még egy − a fentiekhez csak néhány véletlen találkozás révén kapcsolódó − meleg zsarupáros (Thuróczy Szabolcs és Kovács Lehel), és az ő drámai-vicces kínlódásuk egyikük coming out-jának kivitelezéséről.

Bár hol fokozottabb, hol mérsékeltebb eredetiségű szituációs és nyelvi poénok színezik a helyzeteket, a cselekményszövés sutaságát, helyenként dramaturgiai logikátlanságát és az egyes figurák sablonosságát nehéz feledni: a Zsuzsi köré rendeződő családi körhöz és konfliktusokhoz lazán kapcsolódik, mégis túlzottan hangsúlyos a rendőrsrácok problémázása; a jelenetek szeszélyes sorrendben, hol a múltban, hol a jelenben egy másik helyszínen, hol a szereplők képzeletében játszódnak; az egyes figurák zaklatottságához képest az öccs paranoiája és gyilkossági kísérlete komoly patológiai esetnek tűnik, mégis egy mexikói (?) kezelés reményével fordul happy endbe; a barátnő lányának (Ónodi Eszter) vérszegény, kidolgozatlan karaktere teljesen feleslegesnek tűnő oldalhajtás; a terapeuta figurája valójában egy karikatúra; főhősünk neurózisa inkább tűnik egyszerű szerelmi csalódásnak, ráadásul egyéni döntés − és nem a kezelés − következtében el is múlik. Ki itt a normális, és mi segít a betegeken?

Ha ilyen banánhéjakon meg-megcsúszik is a cselekmény, a váratlan megoldásokkal, trükkös átmenetekkel kísérletező operatőri munka végig vizuálisan pörgőssé teszi a filmet, melyben a látványtervezés trendi és a színészek is megbízhatóan hozzák a formájukat. Mindent összevetve bár kevésbé ütősebb, mint a Valami Amerika, és szabálytalanabb, mint a Csak szex és más semmi, Till Attila filmje bizonyára sokak új kedvenc magyar közönségfilmje lesz, annak ellenére, hogy magán hordozza az elsőfilmek gyermekbetegségének legtöbb tipikus tünetét.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó