Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Keresztes Gergő

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A kapufára lövés mesterségéről
Ken Loach: Looking for Eric / Barátom, Eric

Ken Loach stílusa rég klasszicizálódott, miközben filmjei markáns szerzői világképpel rendelkeznek és rendre újabb tónusokkal gazdagodnak. Annak ellenére, hogy a dokumentarista, újhullámos hagyományokat ápoló rendező alkotói megoldásai olykor már fáradtnak tűnnek, szemlélete máig életképes: ez a kétarcúság jellemző angol legújabb, Barátom, Eric című filmjére is.

Akármelyik filmjéről is legyen szó, Loach mindig társadalmi összefüggésben foglalkozik kisember szereplőivel. Korai remekműveiben a szociális szerepeket elvető, vagy beilleszkedni képtelen karakterek foglalkoztatták (Kes, Családi élet), legújabb filmjeiben pedig a társadalmi konstrukciók problémamegoldó szerepét, összetartó erejét igyekszik hangsúlyozni: hol patetikus (Felkavar a szél, Nevem Joe), hol ironikus megközelítéssel.

Kép a Barátom Eric (Looking For Eric) című filmből

Loach legújabb filmje egy középkorú manchesteri postás történetét beszéli el. Eric (Steve Evets) a helyi kisstílű bandába keveredő két mostohafiával él együtt, miközben élete fordulatot vesz: első házasságából származó lányának, Samnek a gyermekére kell vigyáznia, így találkozni kényszerül 20 éve nem látott első feleségével, akivel újfent kapcsolata szövődik. A film szemlélete azonban kettős: Loach egyszerre közelít iróniával és empátiával főhősének történetéhez, ami zseniális húzásnak bizonyul, és a film legérdekesebb vonásait adja.

A film egy karambollal indul: Eric zavart állapotában képtelen kilépni a körforgalomból. De a balesetet végül karcolás nélkül megússza és később már egy baráti, problémamegoldó tréningen látjuk viszont, ahol postáskollégáival elképzelik, hogy egy híres ember tekintetébe bújnak. Mindenki választ egy nevet a foglalkozáson: a film egyik legviccesebb képsorában Sammy Davis Jr., Fidel Castro, Nelson Mandela, Gandhi, Eric Cantona, Frank Sinatra szelleme idéződik fel. Ahogy ebben a jelenetben is, Loach vázlatszerűen, de mégis plasztikus, markáns ecsetvonásokkal emeli ki karaktereinek jellemző vonásait, akiket szimpátiával, mégis távolságtartással szemlél.

Kép a Barátom Eric (Looking For Eric) című filmből

S valójában a film cselekménye is ennek a szemléletnek köszönhetően nyer egyszerre derűs és egyben komoly színezetet. Később néhány füves cigi közben ugyanis Eric elképzeli, hogy meglátogatja őt a híres manchesteri futball-ikon, Eric Cantena. Ő az a bizonyos címbeli barát, aki bölcs kívülállóként lelket önt belé, hogy sikeresen vegye az elé gördülő akadályokat. A film kettős szemléletét a film gazdag motívumrendszere is tovább hangsúlyozza. A derűs, komikus pillanatok motorja, egyben a postás életét meghatározó apátia feletti uralom megszerzésének módszere tehát az irónia lesz.

Kép a Barátom Eric (Looking For Eric) című filmből

De a Barátom, Ericben végül nem a képzeletbeli barát, hanem a közösség szerepe jelenti a valódi felhajtó erőt. Az égető problémák elé a baráti összejövetelek állítanak görbe tükröt, és ha sokan összedugják a fejüket, minden egy csapásra megoldódhat, mint a mesében. A Barátom, Eric kétségkívül az egyik legkönnyedebb Loach film: a kiinduló figurákat adó környezet és az őket körülvevő problémák csupán ugródeszkaként funkcionálnak, a valóság problémáit a fantáziadús képzelet ellenpontozza. Loach filmje elszakad a problémafilm analitikus, komoly hagyományaitól. Talán ezért sem annyira bántó, hogy az angol rendező érezhetően kaptafára járatja saját, korábbi filmjeiben kimunkált jeleneteit, motívumait. Szó sincs már esetlegességről és spontaneitásról: jól ismert és ezerszer bevált szituációkat, poénokat láthatunk viszont.

Kép a Barátom Eric (Looking For Eric) című filmből

A Barátom, Eric szerzői közönségfilm; rendkívül derűs és szórakoztató alkotás. Loach filmjének sokszor banális, suta dialógusait a film nagyfokú személyessége menti meg. Ismerős karaktereket, ismerős élethelyzeteket láthatunk viszont; de ez már nem a valóság, hanem Loach filmes univerzumának (olykor narcisztikusan ható) tükre és karikatúrája: újabb kapufa a mester életművében.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Barátom, Eric (Looking for Eric)

Barátom, Eric (Looking for Eric) – belga–brit–francia–olasz–spanyol filmdráma, sportfilm, vígjáték, 2009. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Eric Cantona, Gerard Kearns, Stefan Gumbs, Stephanie Bishop, Steve Evets.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Kiutak keresése - David Mamet: Redbelt

Kiutak keresése – David Mamet: Redbelt

Valamilyen oknál fogva David Mamet filmjei rendre elkerülik az itteni mozis és dvd-s filmforgalmazók figyelmét, pedig Mamet talán a kortárs Hollywood egyik legeredetibb és legtudatosabb alkotója, legyen szó akár forgatókönyvírásról, akár rendezésről. A Redbelt, hasonlóan a rendező jobb filmjeihez, ugyanazt a fegyelmet és szigort hordozza magán, amit már A gyilkossági csoport (Homicide) is 1991-ben.

Kapcsolódó hírek

Mickey Rourke elveszíti a fogait

Mickey Rourke elveszíti a fogait

A Pankrátor sztárja azt tervezi, hogy egy film kedvéért kiveteti a két első fogát. A sztár ugyanis egy híres rögbijátékos szerepét vállalta. (premierfilm)

1 éve

Hírek

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

„Forradalmi” hangulatban, Benoît Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Variációk – 6 perc, 2009. Rendező: Bakó Kincső. Szereplők: Boné Ferenc, Mezei Gabriella, Szabó Tamás Tavken, Szász Kriszta, Székely Blanka, Visky Sámuel.

A kritikus csoport egyik első feladata az előző évi, 8. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor filmjeinek a...  

Elolvasom a kritikát

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea