Cameron igazi terepe a sok akcióval megfűszerezett sci-fi kalandfilm. A mindössze 8 játékfilmet számláló rendezői életmű minden darabja (a Titanic és a True Lies kivételével) a fantasztikum világába kalauzolt el bennünket, miközben a Terminátortól az Avatarig újra meg újra forradalmasította a képi effektusok világát, kiaknázva a fejlődő digitális technika, majd a térhatású IMAX-mozi adta lehetőségeket.
Apokaliptikus ijesztgetés
A Terminátor 2. – Az ítélet napja (Terminator 2.: Judgment Day, 1991) megreformálta a számítógépes trükkök filmi alkalmazását, megérdemelten kapta tehát meg valamennyi technikai Oscar-díjat. Stan Winston, a T2 megálmodója – az Aliens után – most már nemcsak a legjobb vizuális effektusokért, hanem a legjobb sminkért és maszkért járó szobrocskát is feltehette a polcára, amit mellesleg utána egy negyedik is követett, a Jurassic Park speciális effektjeiért. (Cameron később Winstonnal és egy másik barátjával, Scott Ross-szal megalapította saját, vizuális effektusokat készítő cégét, a Digital Domaint. Az új vállalkozás első munkája a Két tűz között volt 1995-ben.) Az első rész emlékezetes sikerének köszönhető felhajtás már jó előre megalapozta az újabb kasszasikert: az emberek egymást taposták a pénztáraknál, a kópiákat páncélautókkal szállították egyik moziból a másikba. (Csak az Egyesült Államokban a gyártási költség duplája volt a bevétel, és további 300 millió dollárt „kaszált” a világ egyéb részein.) A folytatás ötlete természetesen már az első film után megszületett, a perfekcionista alkotó igényeinek megfelelő szakmai háttér azonban még váratott magára. Végül A mélység titka után ítélte meg úgy a rendező, hogy a digitális technika készen áll arra, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Míg az első film hagyományos módszerekkel, gyakorlatilag kézzel készült, a T2 már mindkét technikát, az analógot és a digitálist is használja: „Cameron célja a második filmnél a hiperrealitás elérése. Azt mondja, hogy minél elvadultabb az ötlet, annál realisztikusabbnak kell lennie a megjelenítésnek. Így a T2 nem sci-fi, hanem valós, élő dráma – képben és hangban egyaránt.”1
Mindkét főszereplő (Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton) visszatér a folytatásban, a Schwarzenegger által megformált kibernetikus gyilkológépet azonban ezúttal pozitív hőssé „átprogramozva” repítik vissza a jelenbe. Küldetése az ifjú John Connor (Edward Furlong) megmentése, ellenfele pedig az újabb (T1000-es típusú), a Cameron által „mimetic polyalloy” (magyarul: kb. utánzó műszaki ötvözet) névre keresztelt, „organoid-jellegű” modell. Más szavakkal: egy olyan speciális folyékony fémből készült anyagból áll, amely képes molekulárisan eggyé válni környezetével, ezért bármilyen formát felvehet, bármilyen szubsztanciát utánozhat. A szerepet az addig szinte ismeretlen Robert Patrick kapta., aki ismét tökéletes választás volt Cameron részéről. Patrick ugyanis, karakteres vonásainak és alakításának – na meg persze a hideg fém gonosz érintésének – köszönhetően, az első film Schwarzeneggeréhez hasonlóan felállítja a szőrt a nézők hátán. A Linda Hamilton által megformált karakter is jelentős átalakuláson esett át: az első film menekülő, védtelen Sarah Connorja itt már inkább az Aliens mindenre elszánt hősnőjére, Ripley-re emlékeztet, aki a férfiakat megszégyenítő bátorsággal száll harcba gyermeke (az Aliens-ben: az árván maradt kislány), illetve az egész emberiség megmentéséért.
Cameron sztorijai általában (anti)utópikus látomások, melyek az ijesztően közeli jelenbe helyezik apokaliptikus rémképeiket. A Terminátor például 1997. augusztus 29-ére datálja a harmadik világháború kitörését, az Avatar pedig már a jövő század közepére azt jósolja, hogy a hatalmas háborúk és az egyre szaporodó emberi faj visszafordíthatatlanul felemészti a bolygó szinte minden készletét. „Nézd meg a világunkat!” – imádkozik az Avatar főszereplője Ej-vá-hoz, a Na'vik Istennőjéhez. „Nem látsz növényeket. Megölték földanyát. És itt se tesznek mást. Még többen jönnek majd az égből. Jönnek majd, mint a zuhogó eső.” Mi tagadás, Cameron nagy mestere ennek az apokaliptikus ijesztgetésnek, történetei – s talán ez sikerének legfontosabb kulcsa – bejáratott klisékből építkező, morális színezetű tanmesék, amelyek globálisan az egész emberiségnek, de legfőképpen Amerikának szólnak. Kitűnő példa erre A halál napja (Strange Days, 1995) sztorija, amelyet ugyan nem Cameron rendezett, de íróként és forgatókönyvíróként egyértelműen rajta hagyta kézjegyét (mellesleg pedig Kathryn Bigelow rendező a Cameronéhoz fogható profizmussal rakta össze a mozgalmas akciófilmet). Az 1995-ös film története a közelgő millennium előestéjén játszódik, 1999. december 31-én, Los Angelesben. A kaotikus szilveszteri vízióban katonai rendfenntartókkal összevegyült tömeg várja az új évezred beköszöntét az utcákon. Világszerte nő a feszültség: az emberek hatalmas kivetítőkön nézik, hogy az óra mikor ugrik át a három nullára. Őrjöngés vagy ünneplés ez, a világvége vagy egy új világ kezdete? Ez az eldöntetlen kérdés lengi be a konfettik és tankok forgatagában hömpölygő, akciódús cselekmény atmoszféráját.
„A világ királya”
Ahogyan az erőszak, a romantika is elmaradhatatlan kelléke azonban Cameron – rendszerint sablonokból összerakott – sztorijainak. Bár a csöpögős érzelmek terén eddig minden bizonnyal a Titanic-kal ment el a legmesszebbre, a Terminátor második részét követő, 1994-es újabb Schwarzenegger-mozi, a True Lies – Két tűz között is tipikus esete annak, amikor Cameronnál a mérleg súlyosan a kommersz irányába billen el. A közönségsiker – hála egyrészt a 110 millió dolláros büdzsének, másrészt a tekintélyes neveket felsorakoztató szereposztásnak (a Schwarzenegger–Jamie Lee Curtis duó mellett ott van például a gyönyörű és veszedelmes Tia Carrere, de szerepel a filmben Bill Paxton, sőt még Charlton Heston is) – ezúttal sem maradt el.2 Mellesleg a film a francia rendező, Claude Zidi Titkolt titkos ügynök (1991) című vígjátékának remake-je, amelyet Schwarzenegger mutatott meg barátjának. Aztán jött a Titanic (1997), és tarolt. A monumentális katasztrófafilm és a könnyekre fakasztó melodráma giga-költségvetésű kombinációja, illetve persze Leonardo DiCaprio-Kate Winslet lányregényekbe illő, idilli párosa hamar a nagyközönség – természetesen inkább a női nézők – szívébe zárta magát, majd ezt követően még 15 hetet töltött a box office-lista élén. Habár akadtak olyanok is, akiknek sírás helyett inkább hányni lett volna kedvük a „giccstenger” láttán, még nekik is el kellett ismerniük, hogy a látvány kivitelezése – a hatalmas pénzeket mozgósító produkciónak és a digitális technikának köszönhetően – nemhogy kivetnivalót nem hagyott maga után, de kora technikai színvonalát jóval túlszárnyalta. Mindent egybevetve, Cameron ügyesen vegyítette a romantikát az akcióval, a realisztikus hatást a giccsel, végül pedig nemcsak minden idők egyik legköltségesebb (kb. 200 millió dollárt tett ki a költségvetés), de (több, mint 1,8 milliárd dollárral) egyben az eddigi legnagyobb bevételt hozó mozifilmjét hozta össze. A Titanic összesen 11 Oscar-díjat kapott (megismételve ezzel a Ben-Hur által 38 évvel korábban felállított rekordot), Cameron pedig, szerénységét félretéve, idézhette filmjéből az azóta szállóigévé váló szavakat: „A világ királya vagyok.”
A Titanic-ot követő 12 évben, egészen a most (2009 decemberében) bemutatott Avatarig Cameron nem rendezett újabb mozifilmet. Noha projektje volt több is, ezek vagy meghiúsultak, vagy mások valósították meg őket. Például az 1990-es évek közepétől kitartóan tervezgette a Pókember megrendezését, végül ez Sam Raiminek jött össze 2002-ben. Szó volt róla, hogy elkészíti Andrej Tarkovszkij – Stanislaw Lem sci-fi-regényéből készült – Solarisának remake-jét, ám végül csak producerként vett részt a film megszületésében, a rendezést pedig Steven Soderberghnek engedte át. Emellett több mozi- és tévéfilmben (Terminátor – Sarah Connor krónikái/Terminator: The Sarah Connor Chronicles, 2008; Terminátor – Megváltás/Terminator: Salvation, 2009), sőt még egy tévésorozatban (Sötét angyal/Dark Angel, 2000) is szerepelt a neve forgatókönyvíróként. Továbbá volt ideje arra is, hogy kedvenc „hobbijának” – a hajóroncs-vadászatnak és a mélység titkai feltárásának – hódoljon. 2002 és 2005 között három, tenger alatt forgatott dokumentumfilmet készített. Egyet a Bismarck nevű német csatahajóról (Expedition: Bismarck, 2002), majd egy újabbat a Titanic híres roncsairól A Titanic szellemei címmel (Ghosts of the Abyss, 2003), ezt pedig A mélység szülöttei (Aliens of the Deep, 2005) című 100 perces dokumentumfilmje követte, amely a tenger mélyének sötét, az emberi szem előtt feltáratlan, titokzatos világába kalauzolja el nézőit. Cameron ezzel egyidejűleg egyre fokozottabb érdeklődést mutatott az IMAX térhatású technika iránt. A 2003-as Ghosts of the Abyss (amelyet Magyarországon Titanic 3D: Az óceán szelleme címen hoztak forgalomba) volt az első IMAX formátumban bemutatott filmje, amelyet aztán a tavalyi év „nagy durranása”, az Avatar követett.
A forgatókönyv már a Titanic forgatása után megszületett, de Cameron – szokásához híven – várt a film elkészítésével addig, amíg megfelelőnek nem ítélte a technika fejlettségének szintjét. A 230 millió dolláros költségvetéssel készült produkció rengeteg trükköt és technikai újítást alkalmaz, melyek nagy részét maga Cameron eszelte ki és valósította meg. A majd’ 3 óra hosszú film forgatása 2 évet vett igénybe. A végeredmény a világ legelső, teljesen 3D-s élményt nyújtó mozija lett, amely 40%-ban élőszereplős, 60%-ban számítógépes grafikákkal (CGI) készített „alapanyagból” dolgozik. Az Avatar (amely legutóbb két Arany Glóbuszt – a legjobb filmdrámának és a legjobb rendezőnek járót – is besöpört) valami olyasmi, mint azok a „cuccok”, amelyekkel Lenny Nero (Ralph Fiennes), a Strange Days „high-tech-drog”-árusa kereskedik: „Ez nem olyan, mint a tévé…” – magyarázza egyik potenciális kliensének. „Ez az élet… Úgy értem, te vagy ott. Te csinálod. Te látod, te hallod. Te érzed.” „Flashelünk” Pandora tájainak szépségén, a sötétben világító növényeken, a lebegő hegyeken, a különös állatokon, a részletek kidolgozottságán. Van is min, hiszen Cameronék a legapróbb bogárig mindent a lehető legélethűbben valósítottak meg ebben a fantáziakörnyezetben. Csak keveseknek sikerül így kitalálni egy világot – nyilatkozta George Lucas elismerően az Avatarról a The New Yorkernek: „Örülök, hogy Jim ezzel foglalkozik, kevés ember van a világon, aki elég flúgos ehhez. Én is megcsináltam a Csillagok háborújában, ő most ezt próbálja túlszárnyalni. Sok munkával jár. Hiszem, hogy Jim messzebbre jut ebben, mint bárki is gondolta volna.” Jelenleg annyit lehet (szinte) bizton állítani, hogy trilógiává bővül az opus (Cameron már le is szerződtette Sam Worthingtont a következő két rész főszerepére is),3 amely az IMAX-bevételek terén (a maga 52 millió dolláros sikerével) már most minden eddigi rekordot megdöntött, további területekkel növelve ezzel Cameron „királyságát”.
1Bun Zoltán: Digitalizálódó világ-kép (Terminátor kontra Terminátor ). Filmvilág 2009/07 40-43. old.
2Azért persze nem mindenhol fogadta üdvrivalgás a filmet: az Egyesült Államokban élő mozlimok közül sokan például a betiltását követelték, amiért az terroristáknak ábrázolja őket (forrás: Wikipédia).
3forrás: http://est.hu/cikk/74448
