Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Rendszerváltás, cseh módra
Jan Sverák: Kolya / Kolja, 1996

Talán egyik országban sem született annyi zseniális, a kommunista rezsim által betiltott film, mint Csehszlovákiában1, így utólag hihetetlen, hogy ezek egyáltalán elkészülhettek és a megsemmisülés helyett egy fiókban csücsültek felszabadításukig. A rendszer nem volt kedves a Cseh Újhullámhoz, ehhez képest a váltás után mindössze 6 évvel készült Kolja egész szépen mesél az ottani átkos végéről.

Frantisek Louka (Zdeněk Svěrák) egy pártbizalomból (és ezáltal a Filharmóniától) kiesett csellista, aki saját család és rendes meló híján nőzéssel, sírfelirat-felújítással és alkalmi temetési (krematóriumi) zenélgetéssel tölti az idejét – de ez nem elég a lukas zoknik befoltozásához és a fűtésszámlák kifizetéséhez, így némi gondolkodás után kapva kap az egyik haverja ajánlatán, és elvesz egy orosz (értsd szovjet) nőt feleségül, hogy az kaphasson cseh útlevelet (és vízumot a németekhez). Nem ez az első ilyen érdekházasság a filmtörténetben, de talán az egyetlen, amely csak ürügyként szolgál ahhoz az egyszerű, de nagyszerű forgatókönyvi csavarhoz, hogy a nő lelépjen és kanos agglegényünknél hagyja a mit sem sejtő, ártatlan porontyát, a kis Kolját. Valljuk be: hallottunk durvább sztorikat is (annak idején és azóta is) arról a korszakról, így az egész tényleg hihetőnek tűnik, s a dolog pikantériája (hogy ti. senki sem szereti igazán az oroszokat/szovjeteket (ott se, nemcsak itt), pláne nőfaló főhősünk édesanyja) csak élvezhetőbbé árnyalja a szüzsét.

Kép a Kolja című filmből

A Kolja a lehető legjobb időben és helyzetben érkezett az Oscart osztó bizottsághoz: a hidegháborús helyzet hosszú évtizedekig szkeptikussá tette az amerikaiakat (és ezzel együtt az Akadémiát) mindennel szemben, aminek köze van a szovjetekhez (a klasszikus orosz jelleget azért még tudták értékelni), azonban a csúf vörös felleg ideje leáldozott, új konfliktus kezdődött az Öbölben, s a kilencvenes években hirtelen Oscaréknál is véget ért a hidegháború és elkezdődött a peresztrojka és a glasznoszty. Ráadásul a politikai máz alatt igazi Oscar-alapanyagú történet bújik meg: a két vadidegen, a cseh bácsi és az orosz kisfiú közt szövődő igaz (apai?) szeretet, amit már százszor láttunk Hollywoodban, de ennyire kedvesen és életszagúan, a giccs és a művészet közt ügyesen ingadozva, mint ahogy csak a csehek tudják, még nem.

Kép a Kolja című filmből

A lényeg, mint ahogy azt Howard Hawks is megmondta, a jeleneteken van (hogy ti. egy jó filmben van legalább három jó jelenet – és egy rossz sem). Itt is jelenetek füzérét kapjuk, életképeket, helyzeteket a döglődő szocializmus végnapjaiból, a korabeli Prága meghasonlottságából, „megcsinált" lakodalmat, „igazi" kihallgatást, falu-város kontrasztot, csupa hihető dolgot, s 20 év távlatából kuncoghatunk a poénokon, utalásokon, amiknek már nem kell szubverzióra támaszkodniuk, szólhatnak eredetiben, őszintén, átiratok nélkül a kommunizmusról. Ezektől erős a film első kétharmada: a vélt vagy valós pánszláv-mítosz-kifigurázásról (a verbális kommunikáció nehézsége a közös nyelvcsalád ellenére), a nemzeti zászlók egymás mellé helyezésétől, a feldolgozott urbánus legendáktól, a szovjet/orosz kultúra Európára tett hatásának finom ábrázolásától.

Kép a Kolja című filmből

Aztán egyre hangsúlyosabb lesz a film „igazi", Oscar-várományos tétje, a kialakuló apa-fiú kapcsolat, a kezdetben beszélni sem akaró gyerek kinyílása, amikor ráeszmél, hogy a nagyi meghalt, az anyuka lelépett (a film talán legszebb jelenete a kádban zuhanyzórózsát telefonkagylóként használó, szívszakasztóan bőgő kisgyerek képéhez kapcsolódik), és ebben a hosztilis országban nincs senkije már, csak ez a cseh bácsi, aki éppen az ő orosz fajtája miatt van slamasztikában. A kibékíthetetlennek hitt történelem egybekelése: az elnyomott cseh dajkálja az elnyomó oroszt. Gyönyörű képlet, keresve se lehetne jobbat keresni egy Oscarhoz, ráadásul még a történelem ismerete is az alkotók pártjára állít mindenkit, magabiztosan mesélhetnek erről a furcsa barátságról, megnyugodva, hogy az ábrázolt korszak nem tér vissza többet.

Kép a Kolja című filmből

A DVD-n található dokumentumfilm szerint az utolsó pillanatban találták meg a megfelelő fiúcskát Kolja szerepére, de jobbat úgyse találhattak volna: a kisgyerek telitalálat, érzékeny anyai és nagyanyai szívek örök kedvence. Akár olcsó trükknek is felfoghatnánk (mert kisgyerekkel és kutyával mindent el lehet adni), de annyira a dramaturgia részévé tudták tenni ezt a kölket, hogy még a legzordabb kritikusi szívet is meg tudja olvasztani, ráadásul tényleg orosz, még ezt sem csalták el – mint ahogy a befejezést sem, amit viszont pont annyira tompítottak le (zeneileg, képileg stb.) hogy még éppen átcsússzon a szigorúbb giccsszűrőkön is.

Kép a Kolja című filmből

A Sverák-féle cseh családi filmvállalkozásnak (az öreg, Zdeněk írja és játssza, a fia, Jan rendezi és produceli) nem ez az egyetlen, hasonló hangvételű és felállású filmje, a másik kettő (Obecná skola / Általános iskola, 1991; Vratné lahve / Csereüvegek, 2007) alig marad el a Koljától, de ez marad a legsikeresebb közülük – mert ez adható el leginkább a pöffeszkedő Nyugatnak, aki azt hiszi, hogy tudja, milyen világ volt itt 1989-ig. Mindettől függetlenül finoman, gördülékenyen, érzékenyen megírt, eljátszott és fényképezett munka, tele cseh empátiával és részletekre való odafigyeléssel.

1(O slavnosti a hostech / Az ünnepségről és a vendégekről, 1966; Vsichni dobrí rodáci / Minden kedves honfitársam, 1968; Ucho / A fül, 1970; és még sok más)

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Dunai · 2 éve

Csodás film!!!!

Kapcsolódó film

Kolja (Kolya)

Kolja (Kolya) – cseh filmdráma, vígjáték, 1996. Rendező: Jan Sverák. Szereplők: Andrei Chalimon, Ladislav Smoljak, Libuse Safránková, Ondrej Vetchý, Silvia Suvadova, Stella Zázvorková, Zdenek Sverák.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 10 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Az élet máshol van - Ján Sverák: Vratné lahve / Csereüvegek

Az élet máshol van – Ján Sverák: Vratné lahve / Csereüvegek

Azt szokták mondani, hogy a legeslegjobb filmben is maximum három olyan zseniális jelenet van, amire emlékszünk. Nos, akárhogy nézzük, Jan Sverák filmje nem áll rosszul a nagyszerű jelenetek terén, bár biztosan lesznek olyanok, akik szerint ez a film giccses. Szerintem nem az, de nem vitatom: ha giccs is, íze van, s én lenyelem.

Kapcsolódó hírek

A cseh állam 300 millió koronával támogatja a filmeseket

A cseh állam 300 millió koronával támogatja a filmeseket

A cseh állam 2012-ben is 300 millió koronával (3,3 milliárd forint) fogja támogatni a filmgyártókat. Ez azonos az idei évre szánt összeggel – közölte Helena Franková, a kulturális minisztérium illetékese az E15 gazdasági napilap keddi kiadásában.

8 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea