A dokumentumfilmes szekcióban bemutatott Mátyás, Mátyás és a Misike sok szempontból az idei paletta két ellentétes részén helyezkedik el. Ami az egyórás, nyugodt hangvételű, egy írástudatlan gyerekről szóló szocio-dokumentumfilmet a 15 perces, humoros, Mátyás királyról szóló animációs dokumentumfilmmel összeköti, az a kolozsvári filmes oktatás és a sapientiás alkotóközösség támogató háttere.
Székely Róbert alkotása valószínűleg a legszerényebb versenyfilm a Szemlén. Szerénység alatt a diszkrét, egymondatos leírást, a mindössze egy névre szorítkozó címet értem, semmiképp sem a film tartalmát. Misike azon egyszemélyes stábbal készült dokumentumfilmek gyér sorába tartozik – ezen a szemlén ez az egyetlen – ahol a rendező-operatőr-vágó (gyártásvezető, sofőr és féligmeddig hangmérnök) elszántságán és érzékén múlik a film sikere.
A Mátyás, Mátyás viszont nagy eséllyel pályázhat a legnépszerűbb dokumentumfilm címére. Animációs dokumentumfilmről van szó, és a hangsúly az animációson van, mint kiderült, az idei Szemlének a kísérleti filmekre vonatkozó megszorításai miatt – nem került kiírásra ez a kategória – nevezték ebben a kategóriában. Az a humor és könnyedség is, amivel Felméri Cecília a témához nyúl, egyértelműen a rendező animációs és kisjátékfilmes múltjára utal.
Székely Róbert filmjének kulcsa az ismétlődő, hétköznapos cselekvések között elrejtett apró gesztusokban rejlik: a mohóság, amivel Misike inspektálja, és egyúttal megtizedeli a gazda által hozott ételt, a természetesség, ahogyan dühét az apjától tanult szitkokkal levezeti vagy ahogyan felvállalja a felelőséggel járó feladatokat tehetetlennek tűnő apja mellett. Fokozatosan bontakozik ki a cselekmény legfontosabb szála is: a 8 és fél éves Misike még egy napot sem járt iskolába, nem tud olvasni és írni, és a világgal perlekedő apja mellett erre nincs is sok esélye.
A rendező-operatőr annyira sikeresen játssza a csendes megfigyelő szerepét, hogy jelenléte nem csak Misike és a többi szereplő természetes viselkedéséből nem érezhető, hanem a juhnyájat őrző közel egytucat (!), éhes kutya sem tanúsít különösebb érdeklődést iránta. Az egyszemélyes film egyik hátulütője lehet, hogy a rendező, ha egyben vágó is (és operatőr, gyártásvezető), nem tud kellőképp eltávolodni a filmtől, nincsen olyan külső szem, amely kisegíthetné őt akár az utómunka alatt. Székely Róbert azonban sikerrel vette ezt a próbát is, hiszen a történet arányosan, szervesen építkezik végig.
Míg a Misike egy személy munkáját, szemléletét tükrözi, a Mátyás, Mátyás mögött komoly csapatmunka áll, hiszen csak az animáció 5 személy munkájának szülötte. Azt a 13 perc hanganyagot, ami később az animáció alapját képezte, 23 óra interjúból válogatta ki a rendező, aki akár egy vérbeli szociológus, felsorakoztatta a kolozsvári társadalom teljes keresztmetszetét a mikrofon előtt; bár a kiválasztás vezérelve egyértelműen a humor volt, mégsem érheti olyan vád az alkotókat, hogy az interjúalanyok lejáratása árán érték el ezt az eredményt, hiszen az újságárustól az egyetemi professzorig mindegyikük felvállaltan humoros.
Hála az animációs dokumentumfilm műfajának, Felméri Cecíliának szabad az, amit egy hagyományos dokumentumfilm esetében mindenki keresztet vetve nézne végig: játszik a valósággal. A valós elemek kiragadva, összesűrítve jelennek meg a filmben, ezek köré épít egy fiktív világot lecsúszó karszalagokból, tapasztalt egerekből és optimista tacskóból. A Jánosi Andrea rajzai alapján létrehozott világ pedig csodálatosan működik.
Két teljesen különböző dokumentumfilm Erdélyből, különböző célközönséggel, egymás mellett viszont alátámasztják az enyhén lokálpatrióta cikkíró lelkendezését az itt készülő filmek színvonaláról, és a fiatal erdélyi filmesek versenyképességéről.
