A főszereplőjéhez hasonlóan A vágyakozás napjai sem beszél sokat, visszafogottan adja elő melankolikus, minimalista, kellemes, de kissé érdektelen drámáját. Pacskovszky József rendező irányátásáról egyből meglátszik, hogy a színházban (is) otthon érzi magát, a csak néha megbicsakló színészvezetés törésmentes dramaturgiájú történetet eredményez.
Anna, a néma lány (Schefcsik Orsolya) cselédi munkára jelentkezik a jómódú, középkorú házaspárhoz. Némi szipogás után a nő (Catherine Wilkening) felveszi és Anna beköltözik a házukba. Másnap már kezdenek kiderülni a család csúnya viselt dolgai: a valaha sikeres szemorvos férfi (László Zsolt) azért nem él otthon, mert éppen alkoholizmusát kúrálják egy intézetben. Ezalatt az emancipált, pénzkereső, üzletkötőként dolgozó nő alkalmi szexpartnerekkel múlatja az idejét otthon, az új cseléd szeme láttára. Kiderül, hogy volt egy lányuk, aki autóbalesetben halt meg – ez az egyik oka, amiért tönkrement a család. A férj hazajön az intézetből, megpróbálnak újból egységként funkcionálni, de ehhez Anna az egyetlen megoldás: lassan lányuknak kezdik tekinteni, ő meg – árva lévén – belemegy a játékba.
Igen, ennyire egyszerű a történet, a közben megérkező, romantikus szálat jelentő fiú (Orosz Ákos) alig kavar bele esetlen, de azért lassan gyömölcsöt hozó udvarlásaival. Egy röpke ideig mindenki megkapja, amit akar: Anna szülőket, a szülők új lányt, a fiú pedig khm, bőrt. Természetesen ez a kártyavár nem tarthat sokáig, a proverbiális szög kibújik a zsákból, a férj újból alkoholhoz nyúl, a feleséget kirúgják és újból félrekúr, ezúttal Anna szeme láttára, akinek ezért aztán mennie kell, de már nincs hova, hiszen fiatal gavallérjának nem fűlik foga az árvákhoz (érdekes, a némaság nem zavarta)...
Mit tehet a lány, ha néma? Legtöbbször csak bólogat vagy rázza a fejet – ez a majdnem egyoldalú kommunikáció elég löketet és játéklehetőséget ad a filmnek, hogy ne unjuk el az egyszerű, ismert elemekből építkező, kevéshelyszínes kamaradrámát. Mondhatni ez az egyetlen érdekessége a sokszor látott történetnek. Kardos Sándor kellemes, de nem kiugró fekete-fehér hosszú beállításai melankolikus feelinget kölcsönöznek a filmnek. Pacskovszky József rendező irányátásáról egyből meglátszik, hogy a színházban (is) otthon érzi magát, a csak néha megbicsakló színészvezetés törésmentes dramaturgiát eredményez.
Szinte egyetlen beállítás sincs a filmben, aminek ne lenne filmtörténeti előképe, de azért néhány igazán jól működik közülük, az alkotók sikeresen sűrítenek bele több témát egyetlen keretbe. Az egyik ilyen kiemelkedő kép az ajtó mögé rekedt Annáé, amint végig kényszerül nézni az asszonyka random férfival történő kecmergését – a néző a képbe komponált tükrön keresztül láthatja az aktust. A kamera ügyesen mozog a házban és körülötte, mindig megpróbál alkalmazkodni a történethez, egy letisztult, minimalista világot hoz létre (amelyhez az egyszerű főcímek is alkalmazkodnak).
Monokróm világa ellenére/miatt kellemes színfolt A vágyakozás napjai a harsány, üvöltöző produkciók között, az átlagnál sokkal jobban teljesítő színészek erőlködés nélkül töltik meg élettel az amúgy egész korrektül megírt forgatókönyvet, ezért a film, hullámzó teljesítménye ellenére sem válik vontatottá. A baj csak az, hogy ez ma már nem elég. Az amerikai és nyugat-európai művészfilm rég le- és újralelőtte ezeket a párkapcsolatos sémákat, végig abban reménykedtem, hogy a mindvégig a felszín alatt rejtőzködő Édes Anna-áthallásokból lesz valami. Nem lett. A 20 évvel ezelőtti filmes klímában kitűnően működött volna ez a lezáratlan vég, a XXI. században viszont már egy frappáns befejezésért visít.
