Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Bodor Adrienn

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra!
Rózsa János: Csiribiri

Ha megszámolnám, hogy hány ismerősöm nem tudja elénekelni, hogy „Hull a hó és hózik, Micimackó fázik”, a fél kezem elég volna. Ugyaneddig jutnék, ha azokat gyűjteném, akiknek soha nem énekelték hogy „Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!”. E néhány ujjra való embernek a Csiribiri hiánypótló film, a többinek pedig egy újabb a darab a Halász Judit-gyűjteménybe.

Kevés ma már az olyan háztartás, amelyben ne találnánk egy bakelitet, magnókazettát vagy CD-lemezt az énekesnő dalaival, melyeken a harminc-akárhány éves pályafutás alatt három generáció tanult meg komoly dolgokat tréfás köntösbe bújtatva az életről. Az ugrabugra hippilányból édesanya, majd nagymama lett, de még ma is színes ruhákat ölt, fiatalosan szökken a színpadon és ugyanolyan bájos a mosolya. És ami a legfontosabb: bársonyos hangjával ma is ugyanúgy simogatja a szíveket, ahogy egykoron. Ezt a jelenséget hivatott megörökíteni a Rózsa János rendezésében készült Csiribiri.

Kép a Csiribiri című filmből

Persze mondhatnánk azt, hogy ez az egész nem több egy egyszerű koncertfilmnél. Végigkísérhetjük a művésznőt, amint autójával egyik városból a másikba siet, láthatjuk, hogyan foglal helyet a Pandamaci, a Szárnyas Malac, Bóbita és a többiek közt a színpadon, hogyan készülődnek a zenészek, s hallhatjuk, milyen lelkesen várják a kántáló lurkók, hogy „kezdődjön, kezdődjön!”. Majd felcsendülnek a dalok, énekre nyílnak a csöpp – és kevésbé csöpp – ajkak, de egyszer csak véget ér a mulatság, az énekesnő kioszt jó pár autogramot, majd mindenki hazamegy. De vétek lenne ennyire leegyszerűsíteni ezt a másfél órányi filmet. Ennél ugyanis sokkal többről van szó. A pergő képkockákat látva, a jól ismert dalokat hallva ismét előtör belőlünk az a kisgyerek, aki tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt egy Halász Judit-lemezt hallgatva hunyta álomra a szemét, vagy épp egy vasárnap délutánon felvette legszebb ünneplő ruháját, hogy abban menjen koncertre.

Kép a Csiribiri című filmből

Hiába telnek, múlnak az évek, a dalok ugyanazok maradnak. A hiányos fogazatú apróságok az anyukává és apukává lett kisfiúk és kislányok ölében énekelnek Jutka nénivel, vagy a többi gyerekkel perdülnek táncra a színpad előtt. Ragályi Elemér kamerája pedig nem rest megörökíteni az arcokra kiülő érzelmeket. A gyerekek huncut mosolya arról árulkodik, hogy „vannak még rossz gyerekek”, a felnőttek könnyei pedig nyugtázzák, hogy „ha a gyermekedre nézel, látod, az idő hogy szalad”. A premier plánok sorozatát időnként animált klipek és archív felvételek szakítják meg. A színpadi díszlet hatalmas állatai és a Jutka néni pólóján látható mókás figurák egyszer csak egy-egy dal főszereplőivé válnak és életre kelnek. A régi koncerteket megörökítő képsorokból pedig kiderül, hogy már a 70-es években is nagyon várták Mary-t. És ahogy a mellékelt ábra mutatja, még egy jó darabig várni is fognak rá.

Kép a Csiribiri című filmből

Miután e sorok írója is olykor dalra fakadt a kényelmes fotelben ülve, csak alapos fejtörés árán tud egy kevés rosszat mondani a filmről. Ami mindenképp felesleges, az a híres-neves rendezőnk és pletykalapokból ismert sztáranyukák bevágása. Nem tesznek hozzá semmit a filmhez. Ennél nagyobb hiba helyenként a hangillesztés, mert ez bizony hagy némi kivetnivalót maga után. A dalok sodrásában azonban erről hamar megfeledkezik a néző – de nem csak erről a technikai bakiról, hanem minden gondjáról, bajáról. Halász Judit a tőle megszokott módon magabiztosan vezet minket a Szárnyas Malacok és az Ákombákomok világában, ahol a bú és a bánat ismeretlen fogalom. Rózsa Jánosnak sikerült elérnie, hogy ezt a világot elérhetővé tegye azoknak, akik nem jutottak el felesége turnéjának egyik állomására sem – vagy épp azoknak, akik repetázni szeretnének. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a film közben kislányok és kisfiúk vékony hangja töltötte be a mozitermet és hirtelen táncoló gyerekek jelentek meg a vászon előtt, akik az előadás után is énekelgettek és fel-felszökkentek az utcán. Milyen jó volna, ha a manapság vetítésre kerülő filmekből bár csak ennyit magával vihetne a néző…

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Csiribiri

Csiribiri – magyar zenés, 2009. Rendező: Rózsa János. Szereplők: Halász Judit.

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Kapcsolódó hírek

A Bibliothéque Pascal tarolt a Filmszemlén

A Bibliothéque Pascal tarolt a Filmszemlén

Tegnap adták át a budapesti Sportmax Hegyvidék Rendezvényközpontban a 41. Magyar Filmszemle díjait. A rendezvényen átadásra kerültek az Életműdíjak, a Magyar Mozgókép Mestere cím és a Filmszemle versenyprogramjának díjai. A díjazottak a következők:

2 éve

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea