Botrányos nyugalom...
Alföldi Róbert: Nyugalom

„A Sorstalanság óta az MTV először támogat filmet ennyi pézzel" – nyilatkozta a film producere, Bodzsár István. Hogy mennyivel, ki tudja? Az anya-fiú közötti szexuális viszony megmutatása mindenesetre felháborodást keltett, miközben a premieren Kepes András azért irígyelte Alfölditől, hogy egyszerre színész, rendező, színházigazgató, a Nemzeti Színház leendő vezére és még filmet is rendez. Mondják azt is, hogy mindez csak azt bizonyítja, hogy ha pénz van, bárki rendezhet filmet. Az adaptált mű írója szerinti kegyetlen történet mégis a legmagasabb nézőszámot produkálta a szemlén, 2363 nézővel. Lekörözte ezzel az Aranyorsó-díjas Deltát (1761 néző) és a legtöbb díjat besöpört A nyomozót (1647 néző).

Többen hiányolták a filmes eszközök használatát, mivel kissé kamaradráma-jellege van a filmnek azzal, hogy a fő helyszín egy bérházbéli lakás. Van ugyan néhány elhanyagolható külső jelenet is, de a többi történés is zárt, belső terekben játszódik, amit én nem tartanék hibának. A filmet erőteljesen a színészi játék viszi el a hátán, és a lakásbelső is a rabság, a belső, lelki vívódás ábrázolását erősíti.

A film alapjául Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író 2001-ben megjelent A nyugalom című nagy sikerű regénye szolgált, melyet a Nemzeti Színházban Garas Dezső már megrendezett Anyám, Kleopátra címmel, később pedig tévéfilm is készült belőle. A producer Bodzsár István és a regény írója a merész és újító színházi rendezéseiről már ismert Alföldi Róbertet kérte fel  a film rendezésére. A neves színész-rendezőnek nem ez az első filmes próbálkozása, hiszen korábban rendezett egy Micimackó-epizódot a Nagy Könyv című műsorhoz, majd egy tévéjátékot Janikovszky Éva írásából, Kire ütött ez a gyerek? címmel.

A film főszereplőnőjét – akárcsak a színházi darabban – Udvaros Dorottya alakítja mesterien, a szeretőt, Esztert pedig Gryllus Dorka. Annak ellenére, hogy nagyon szerettem Anger Zsoltot A nyomozóban, az itt Andort alakító, vásznon először szereplő Makranczi Zalán talán szintén megérdemelt volna egy díjat.

A film kissé kommerszre sikeredett: sztárrendező, sztárszínészek, sikerregény, és szó ami szó, képileg sem törekedtek művészfilmet készíteni. Szépen bevilágított tereket láthatunk, szép kameramozgásokat, de semmi ilyen téren igazán kiemelendőt nem láttam a filmben. Korrektül meg van csinálva – talán ez lenne a legpontosabb. A belső lélektusákat Paganini zseniális zeneműveivel próbálták aláfesteni, de néhol (nem sokszor, szerencsére) a zene saját életre kelt, a képek szolgálták a kíséretet, és nem fordítva.

A figyelemfelkeltő plakát dicséretére legyen mondva, hogy nem a megszokott, filmekből kivágott képekkel próbálja moziba csalogatni a nézőt. Talán a film valami elemi részét fogja meg a kép két oldalán levő meztelen férfi- és női test, arcuk eltakarva, középen pedig méreteiben is az ősanyára emlékeztető nőalak, Kleopátrának öltözve. A plakát e meztelenséggel máris utal a filmben megmutatott testiségre, az egyetlen kivétellel elidegenítő közösülésekre. A férfi mellett látható a két meztelen nő, ha jól belegondolunk bármely férfi életében legfontosabb két női alakot ábrázolja, az anyát és a szerelem tárgyát, a női társat. E két alak meztelen megmutatása bizonyos egyenrangúságot von közéjük, de mégis az anya alakja dominál a képen, tehát ha jól megfigyeljük, a plakát apró kép-szinopszisa is lehetne a filmnek.

Igen, a film a három alak története, a fiúé, Weér Andoré, aki együtt él édesanyjával, az egykori ünnepelt színésznővel, Weér Rebekával. Csakhogy Rebeka 15 éve, még a rendszerváltás előtt bezárkózott elsötétített otthonába, mert megalázva kirúgták, mivel tehetséges zenész lánya disszidált, és nem volt hajlandó hazajönni. Rebekát a megszégyenülés utolsó főpróbáján, Kleopátra szerepében érte, a színházban, ahonnan jelmezben rohant haza, a város ámulatára. 15 évig ki sem tette a lábát a házból, és örökre uralkodónő akar maradni egyetlen társa, fia fölött. Furcsa szimbiózisban él Andor az anyjával, viszonyukban a szeretet és gyűlölet ide-oda csapongását lehet megfigyelni, húzd-meg-ereszd-meg játék az, amit játszanak, és amely felőrli mindkettőjüket. Andor menekülni próbál anyja beteges paranoiája, zsarnok hisztijei és sztárallűrjei elől, napközben a városban kóborol, egy szajhánál kér menedéket estére, mert képtelen hazamenni, és novellákban írja ki kínjait. Eszterrel való szerelme tűnik az egyetlen kiútnak, de a férfi nem képes feladni anyját és múltját. Otthon marad, továbbra is kiszolgálja mandula illatú hullának nevezett anyját, elveszíti szerelmét, novelláinak kiadójával szűri össze a levet, akiről kiderül egykoron apjának volt szeretője. Van ebből az örvényből kiút, lehet-e innen szabadulni, lehet-e még boldogságot találni? Szerencsére a film nem mutat meg egyetlen happy end-varációt sem, és nem csuklik giccses tragédia-jelenetbe. Egy nagyon szép, Tarkovszkijt idéző metaforával zárja Alföldi a filmet, ami a látszólagos örök-rabságon túl, véleményem szerint érzékelteti a tisztulást, az új utat, a továbblépés lehetőségét.

Alföldi filmje a nézővel akaratlanul is felidézteti saját életét és jellemét, mondhatni késsel s villával trancsíroztatja fel, és kikényszeríti belőle a felkiáltást: nem akarok Rebeka lenni! Az író is kegyetlennek mondja saját történetét, de talán a kegyetlenség ott lapul mindenkiben, és a néző is rákényszerül saját érzelmeinek felülvizsgálatára: vajon mennyire zsarnoki és fullasztó az, ahogyan mi szeretünk, s mennyire jelenti a szabadságot mások számára?