Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Kövendi Imola

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Botrányos nyugalom...
Alföldi Róbert: Nyugalom

Sztárrendező, sztárszínészek, sikerregény. Szépen bevilágított terek, szép kameramozgások, de semmi valóban eredeti vagy kiemelkedő. Korrektül meg van csinálva – talán ez lenne a legpontosabb.

„A Sorstalanság óta az MTV először támogat filmet ennyi pézzel" – nyilatkozta a film producere, Bodzsár István. Hogy mennyivel, ki tudja? Az anya-fiú közötti szexuális viszony megmutatása mindenesetre felháborodást keltett, miközben a premieren Kepes András azért irígyelte Alfölditől, hogy egyszerre színész, rendező, színházigazgató, a Nemzeti Színház leendő vezére és még filmet is rendez. Mondják azt is, hogy mindez csak azt bizonyítja, hogy ha pénz van, bárki rendezhet filmet. Az adaptált mű írója szerinti kegyetlen történet mégis a legmagasabb nézőszámot produkálta a szemlén, 2363 nézővel. Lekörözte ezzel az Aranyorsó-díjas Deltát (1761 néző) és a legtöbb díjat besöpört A nyomozót (1647 néző).

Többen hiányolták a filmes eszközök használatát, mivel kissé kamaradráma-jellege van a filmnek azzal, hogy a fő helyszín egy bérházbéli lakás. Van ugyan néhány elhanyagolható külső jelenet is, de a többi történés is zárt, belső terekben játszódik, amit én nem tartanék hibának. A filmet erőteljesen a színészi játék viszi el a hátán, és a lakásbelső is a rabság, a belső, lelki vívódás ábrázolását erősíti.

A film alapjául Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író 2001-ben megjelent A nyugalom című nagy sikerű regénye szolgált, melyet a Nemzeti Színházban Garas Dezső már megrendezett Anyám, Kleopátra címmel, később pedig tévéfilm is készült belőle. A producer Bodzsár István és a regény írója a merész és újító színházi rendezéseiről már ismert Alföldi Róbertet kérte fel  a film rendezésére. A neves színész-rendezőnek nem ez az első filmes próbálkozása, hiszen korábban rendezett egy Micimackó-epizódot a Nagy Könyv című műsorhoz, majd egy tévéjátékot Janikovszky Éva írásából, Kire ütött ez a gyerek? címmel.

A film főszereplőnőjét – akárcsak a színházi darabban – Udvaros Dorottya alakítja mesterien, a szeretőt, Esztert pedig Gryllus Dorka. Annak ellenére, hogy nagyon szerettem Anger Zsoltot A nyomozóban, az itt Andort alakító, vásznon először szereplő Makranczi Zalán talán szintén megérdemelt volna egy díjat.

A film kissé kommerszre sikeredett: sztárrendező, sztárszínészek, sikerregény, és szó ami szó, képileg sem törekedtek művészfilmet készíteni. Szépen bevilágított tereket láthatunk, szép kameramozgásokat, de semmi ilyen téren igazán kiemelendőt nem láttam a filmben. Korrektül meg van csinálva – talán ez lenne a legpontosabb. A belső lélektusákat Paganini zseniális zeneműveivel próbálták aláfesteni, de néhol (nem sokszor, szerencsére) a zene saját életre kelt, a képek szolgálták a kíséretet, és nem fordítva.

A figyelemfelkeltő plakát dicséretére legyen mondva, hogy nem a megszokott, filmekből kivágott képekkel próbálja moziba csalogatni a nézőt. Talán a film valami elemi részét fogja meg a kép két oldalán levő meztelen férfi- és női test, arcuk eltakarva, középen pedig méreteiben is az ősanyára emlékeztető nőalak, Kleopátrának öltözve. A plakát e meztelenséggel máris utal a filmben megmutatott testiségre, az egyetlen kivétellel elidegenítő közösülésekre. A férfi mellett látható a két meztelen nő, ha jól belegondolunk bármely férfi életében legfontosabb két női alakot ábrázolja, az anyát és a szerelem tárgyát, a női társat. E két alak meztelen megmutatása bizonyos egyenrangúságot von közéjük, de mégis az anya alakja dominál a képen, tehát ha jól megfigyeljük, a plakát apró kép-szinopszisa is lehetne a filmnek.

Igen, a film a három alak története, a fiúé, Weér Andoré, aki együtt él édesanyjával, az egykori ünnepelt színésznővel, Weér Rebekával. Csakhogy Rebeka 15 éve, még a rendszerváltás előtt bezárkózott elsötétített otthonába, mert megalázva kirúgták, mivel tehetséges zenész lánya disszidált, és nem volt hajlandó hazajönni. Rebekát a megszégyenülés utolsó főpróbáján, Kleopátra szerepében érte, a színházban, ahonnan jelmezben rohant haza, a város ámulatára. 15 évig ki sem tette a lábát a házból, és örökre uralkodónő akar maradni egyetlen társa, fia fölött. Furcsa szimbiózisban él Andor az anyjával, viszonyukban a szeretet és gyűlölet ide-oda csapongását lehet megfigyelni, húzd-meg-ereszd-meg játék az, amit játszanak, és amely felőrli mindkettőjüket. Andor menekülni próbál anyja beteges paranoiája, zsarnok hisztijei és sztárallűrjei elől, napközben a városban kóborol, egy szajhánál kér menedéket estére, mert képtelen hazamenni, és novellákban írja ki kínjait. Eszterrel való szerelme tűnik az egyetlen kiútnak, de a férfi nem képes feladni anyját és múltját. Otthon marad, továbbra is kiszolgálja mandula illatú hullának nevezett anyját, elveszíti szerelmét, novelláinak kiadójával szűri össze a levet, akiről kiderül egykoron apjának volt szeretője. Van ebből az örvényből kiút, lehet-e innen szabadulni, lehet-e még boldogságot találni? Szerencsére a film nem mutat meg egyetlen happy end-varációt sem, és nem csuklik giccses tragédia-jelenetbe. Egy nagyon szép, Tarkovszkijt idéző metaforával zárja Alföldi a filmet, ami a látszólagos örök-rabságon túl, véleményem szerint érzékelteti a tisztulást, az új utat, a továbblépés lehetőségét.

Alföldi filmje a nézővel akaratlanul is felidézteti saját életét és jellemét, mondhatni késsel s villával trancsíroztatja fel, és kikényszeríti belőle a felkiáltást: nem akarok Rebeka lenni! Az író is kegyetlennek mondja saját történetét, de talán a kegyetlenség ott lapul mindenkiben, és a néző is rákényszerül saját érzelmeinek felülvizsgálatára: vajon mennyire zsarnoki és fullasztó az, ahogyan mi szeretünk, s mennyire jelenti a szabadságot mások számára?

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Nyugalom

Nyugalom – magyar filmdráma, 2008. Rendező: Alföldi Róbert. Szereplők: Gryllus Dorka, Udvaros Dorottya, Makranczi Zalán, Hernádi Judit, Láng Annamária, Ujlaki Dénes, Lázár Kati, Seress Zoltán.

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 15 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Bombariadó a Valhallában - Mundruczó Kornél: A Nibelung-lakópark

Bombariadó a Valhallában – Mundruczó Kornél: A Nibelung-lakópark

Az időközben feloszlott Krétakör társulatnak nem ez az első, a színházat filmmel és tévével szimbiózisba hozó kísérlete. A 2005-ben DVD-n kiadott Feketeország után A Nibelung-lakópark is kilép a színházi keretek közül, és a mozivásznat választja közvetítőnek. A társulat tehát ismerős terepen mozog, Mundruczó Kornél pedig bizonyos szempontból visszatér az opera világához.

Kapcsolódó hírek

Horrorregény-adaptációra készül az Alkonyat írónője

Horrorregény-adaptációra készül az Alkonyat írónője

Stephenie Meyer amerikai írónő, a Twilight sorozat szerzője megvásárolta Lois Duncan Down A Dark Hall című gótikus horrorregényének megfilmesítési jogait.

27 napja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea