Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Zágoni Balázs

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

A bőség zavar-e?
6. Berlinale Talent Campus, 2008. február 9–14.

[Berlinale 2008] Bár tizenkétszeres a túljelentkezés, elvileg akárkiből lehet berlini „talent", ha van egy kis köze a filmhez. Ha sikerül, Andrzej Wajdával beszélgethet, Wim Wendersszel kávézhat és belophatja magát az igazi filmszakmába. Persze nem árt, ha az ember folyékonyan beszél angolul és már letett valamit az asztalra. Kicsit, de jót. Vagy ha egy elég elmaradott országból jelentkezik. Vagy ha előre letapogatja, hogy Berlinben most mi a menő.

A Berlinale Talent Campust a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hozta létre olyan neves támogatókkal együtt, mint a MEDIA program, a Berlin–Brandenburgi Medienboard vagy a Volkswagen. Idén hatodik éve lát vendégül a világ száz országából háromszázötven fiatal filmest, aki a filmszakmai valamely területén már elkezdett tevékenykedni. A skála széles, bárki jelentkezhet, legyen forgatókönyvíró, rendező, színész, operatőr, producer, vágó, díszlettervező, hangmérnök vagy filmes újságíró. Végzős filmszakos hallgatók, illetve legalább egy fesztiválon díjazott vagy egy televízióban sugárzott filmmel rendelkező független filmesek egyaránt jelentkezhetnek.

A jelentkezés on-line történik még kora ősszel, hét lépésben, németes pontossággal. (Teljesen fölösleges a határidő után egy perccel megpróbálni bármit is feltölteni. Egyébként utolsó nap sem tanácsos, mert túlterhelt a szerver.) A jelentkezés legfőbb része az a maximum kétperces kisfilm, ami lehet egy úgynevezett showreel (válogatatás a jelentkező korábbi munkáiból), lehet egy filmrészlet, vagy egy külön erre a célra készített rövidfilm. Akinek bejön, annak térítik az útiköltségét, a szállását, fesztiválbelépő biztosítva, agytágítás, kapcsolatok, pályázatok, buli garantálva. Idén hat magyar és öt román fiatal filmes is részt vesz a Talent Campuson.

Vasárnap este kezdődött az idei campus Dieter Kosslick fesztiváligazgató, Dorothee Wenner campusigazgató és Wim Wenders filmrendező megnyitójával, amely egyben a Berlin Today Award (Berlin Ma Díj) átadóünnepsége is volt.

A Talent Campusnak minden évben van egy-egy központi témája, amely elég általános ahhoz, hogy sok minden beleférjen. Az idei téma: "Screening Emotions" (Az érzelmek (ki)vetítése) és ehhez kapcsolódóan a résztvevők három párhuzamos helyszínen hallgathatnak előadásokat, illetve vehetnek részt panelbeszélgetéseken világhírű szakemberekkel. A "talenteknek" így lehetőségük van filmet nézni, de idejük alig. A vasárnap esti buliból kijózanodott filmesek az első munkanapon a következők közül választhattak: a korán kelőket az AVID vágóprogram szakemberi várták reggelire. Ezután Julie Delphyt, Benjamin Gilmourt és Ralph Zimant hallgathatták és kérdezhették a hősökről és antihősökről folytatott párbeszédük alatt, amelynek során részleteket is vetítettek már elkészült, vagy készülőben levő filmjeikből. Majd négy neves dokumentumfilm rendezőt hallgathattak a mozivászonra készülő dokumentumfilmek sajátosságairól, szintén filmrészletekkel illusztrálva.

Ellátogathattak az európai filmvásárra, délután pedig Dusan Makavejev élő jugoszláv filmlegenda és Mike Leigh angol rendező között választhattak. A keddi felhozatal sem sokkal rosszabb: a korán kelőknek a reggelit az IFS Kölni Filmiskola és a Sources 2. program biztosítja a további választék pedig Andzej Wajdától Szabó Istvánig terjed, hogy csak az ismertebb neveket említsük. Hogy ilyen esetben egy érdeklődő és tájékozott "talent" hogyan tud jó döntést hozni, azt csak ő tudja. Vagy ő sem.

Mint a fentiekből kiderült, a Talent Campust a nagyok is komolyan veszik. Alapítványok, szponzorok, producerek figyelik folyamatosan, hogy kiből lesz majd a cserebogár. A Talent Campusnak saját kis filmfesztiválja is van, ennek díja a már említett Berlin Ma elnevezésű díj. A most meghirdetett filmverseny ötlete a Berlini Fal leomlásának jövőre esedékes húszadik évfordulója alkalmából pattant ki a szervezők fejéből. A cím: My Wall (Az én falam), a legötletesebb filmterveket profi német stúdió fogja legyártani, fedezve mindent a rendező itt tartózkodásától az utómunka-költségekig.

Aki jövőre berlini "talent" szeretne lenni, az még most látogasson el a Talent Campus honlapjára s nézegesse csak meg, hogy kit, hogyan, milyen kisfilm alapján vettek fel. Ez a legjobb kiindulópont.

http://blog.berlinale-talentcampus.de

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Kapcsolódó cikkek

Berlinre hangolva - 60. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál és Talent Campus, február 11-21.

Berlinre hangolva – 60. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál és Talent Campus, február 11-21.

Interkulturális gyűjtőponttá sűrűsödött Európa lenyűgözően eklektikus és avantgárd fővárosa a 60. Berlinale napjaira. A több mint 25 helyszínen1 állandó a nyüzsgés és a hosszú sorok a 13 kategóriába szervezett filmvetítések előtt. Stop. A továbbiakban nem lesz szó sztár- és fesztiválszenzációkról, vörösszőnyeges pletykákról vagy híres épületekről. Bocsánat. Aki erre kíváncsi, kérem, ne olvasson tovább, és ne aggódjon: bőven van és lesz efféle olvasnivaló.

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea