Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Papp Attila Zsolt

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy csodálatos elme útvesztője
Martin Scorsese: Shutter Island / Viharsziget

Amikor DiCapriót legutóbb egy hajó korlátjának dőlve láttuk, sejthettük, hogy nem lesz jó vége a hajóútnak. Nincs ez másként a Viharszigetben sem, de ezúttal hősünk nem egy jókora jéghegy, hanem egy rejtélyes sziget felé tart. Új-Hollywood egykori fenegyereke friss mozijában az emberi elme rejtett bugyraiba ereszkedik alá: álom, emlékezet és valóság – mozgóképes megjelenítés szempontjából – kockázatos határmezsgyéjén egyensúlyozva.

1954-et írunk, két amerikai szövetségi rendőrbíró, Teddy Daniels (DiCaprio) és társa (Mark Ruffalo) pedig egy, a partoktól messzire eső, félelmetes erődszigetre érkezik. Itt működik ugyanis az Egyesült Államok és talán a világ egyetlen olyan intézete, amelynek lakói („nem rabok, páciensek!”) különösen veszélyes, zavart elméjű bűnözők, akiknek – igazolt elmebetegségük miatt – sem a „rendes” fegyházakban, de – bűntetteik súlyossága és társadalomra veszélyes magatartásuk okán – a szokványos szanatóriumokban sem jutott hely. Egyikük, egy nő azonban megszökött, szabályosan felszívódott ultra-biztonságosan őrzött cellájából, hőseink ezt az ügyet felderíteni jöttek a Viharszigetre.

Kép a Viharsziget / Shutter Island című filmből

Ha egy film közege az elmegyógyintézet zárt világa, általában a történet két lehetséges irányba mozdulhat el. Poe óta tudjuk, hogy a bolondokháza allegorikus helyszín: a társadalom leképezése kicsiben, amely kiváló kerete lehet a vitriolos társadalombírálatnak; de azt is, hogy a pszichés zavarok egy főre jutó gyakorisága miatt a különböző, szürreálisan elképesztő tudati/tudatalatti folyamatok hátborzongató ábrázolásának is. Azt az első perctől gyanítjuk, hogy itt nem egy Száll a kakukk fészkére típusú társadalmi drámával állunk szemben – már csak azért sem, mert a film az ünnepelt krimiszerző, Dennis Lehane azonos című könyvének adaptációja (immár a harmadik, Clint Eastwood Titokzatos folyója és Ben Affleck Hideg nyomonja után).

Kép a Viharsziget / Shutter Island című filmből

Nos tehát, Daniels rendőrbíró megérkezik erre a szerfelett baljós, szakadatlanul viharok tépázta helyre, ahol rögtön ádáz küzdelembe bonyolódik a barátságtalan, láthatóan valamit titkoló személyzettel, köztük a Ben Kingsley alakította intézetvezetővel – és saját múltjának folyamatosan kísértő démonaival. Persze, senki sem az, akinek látszik, ő maga a legkevésbé; sok más filmtörténeti referencia mellett David Lynch művészete juthat eszünkbe erről, különösen az Útvesztőben világa. Scorsese azonban más utat választott – és jóval klasszikusabb formanyelvi megoldásokat – a mentális-tudati folyamatok szuggesztív ábrázolására. Lynch az objektív valóság és az álom/képzelet/fikció terepének egymásba játszatását a valóságosként feltételezett történetsík álomszerűen nyugtalanító megjelenítésével érte el; Scorsese víziójában viszont a nem-valóságos ugyanolyan konvencionálisan természetes, mint a hősök „normális” léte („definiálja, mit ért »nem szokványos« alatt”, vág vissza gúnyosan a nap mint nap súlyos elmebetegekkel foglalkozó ápolónő a kihallgatás során). A hősünket ért két meghatározó múltbéli trauma, a dachaui koncentrációs tábor felszabadításának borzalma és feleségének (Michelle Williams) állítólagos tűzhalála gyakran egymásra tevődik, és még az sem egyértelmű, hol húzódik a szoros értelemben vett álom és az ébrenlétet kísérő hallucináció határa (a nyomozó rémálmából halott felesége jelenésére ébred).

Kép a Viharsziget / Shutter Island című filmből

Scorsese most is bizonyítja, hogy – ha a választott műfaj megkívánja – a feszültség- és atmoszférateremtés mestere, a noirosan stilizált, a klasszikus hollywoodi történet- és díszletpaneleket idéző képvilág pedig Robert Richardson operatőri munkáját (is) dicséri. Talán túl sok mindent is zsúfolt ebbe a filmbe: összeesküvés-elméletet, hidegháborús neurózist, történelmi beágyazottságú erőszakelméleti traktátust és pszichológiai esettanulmányt. A film mégsem esik szét, és ebben nagy szerepe van a nézőpont könyörtelen következetességének: sosem látunk olyan jelenetet, amely ne a főhős alakja köré szerveződne, mindent a szövetségi nyomozó visz a hátán – vagy az elméjében. Ezért aztán lényegtelenné válik, milyen az útvesztő természete és merre van a kijárat, a lényeg a benne tévelygő emberi egzisztencia. Az, hogy ezt el tudja hitetni velünk, menti meg a Viharszigetet attól, hogy „pusztán” egy fölényes profizmussal összerakott, kiválóan megkonstruált, végig élvezhető, igényes, rejtélyes, de semmi újszerűt nem nyújtó pszichotriller legyen – ha szükséges ettől „megmenteni” egyáltalán. (Azt viszont semmi sem menti, hogy Scorsese elhelyezett néhány szemérmetlenül hatásvadász jelenetet, amelynek láttán a jobb ízlésű néző valósággal elpirul; felesége fantomja hamuvá porladva hull ki Teddy ölelő karjai közül, hogy mást ne mondjak.)

Kép a Viharsziget / Shutter Island című filmből

A szereposztás imponáló – az említettek mellett Max von Sydow is feltűnik –, de egyvalami mellett mégsem lehet elmenni szó nélkül – nyilván, a mélységesen szubjektív ítéletalkotás ódiumának vállalásával. Leonardo DiCaprio a rendező legújabb alkotói korszakának kedvence, de attól tartok, ezúttal nem volt a legmegfelelőbb választás. Alkatából, kölykös-selyemfiús habitusából fakadóan nehezen illik rá a karcos modorú, kiégett, poszt-bogarti detektívfigura és a veszedelmes, dühöngő őrült szerepköre egyaránt – egyszerűen nem hiszem el neki, bármennyire jól csinálja. Talán a harminc évvel fiatalabb De Niro kellett volna ide: igen, Travis Bickle a Taxisofőrből, a maga látens eszelősségével. Csak hogy a múlt kísérteteinél maradjunk, természetesen.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

jozsi · 2 éve

agyonzeneltseg lehet minusz, de akkor is, barcsak lenne minden filmnek ilyen nivoju OST-je

nandi · 2 éve

Hát igen, a kis világító fülű DiCaprió bármilyen jó színész... mondjuk én nem De Nirót választanám a helyére, hanem egy, már elhízófélben levő Orson Wellest, vele lenne tökéletes ez a szerep.

Amúgy az agyonzenéltséget és a néha jelentkező giccset leszámítva nem rossz film. De aki ebben a témában újat tud mondani, az előtt le a kalappal.

Kapcsolódó film

Viharsziget (Shutter Island)

Viharsziget (Shutter Island) – amerikai krimi, thriller, 2009. Rendező: Martin Scorsese. Szereplők: Ben Kingsley, Emily Mortimer, Jackie Earle Haley, Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Max von Sydow, Michelle Williams, Patricia Clarkson.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 45 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" - Bong Joon-ho: Anya / Madeo

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

3 hónapja

Hírek

Minden eddiginél kevesebb nagyjátékfilmet vetítenek az idei szemlén

Minden eddiginél kevesebb nagyjátékfilmet vetítenek az idei szemlén

Főképp dokumentumfilmes vetítésekkel kezdődött meg tegnap a 43. Magyar Filmszemle. Az idei „fapados”...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A hatalom árnyékában (The Ides of March) – amerikai filmdráma, 101 perc, 2011. Rendező: George Clooney. Szereplők: Paul Giamatti, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Jeffrey Wright, Max Minghella.

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) – amerikai akciófilm, fantasy, horror, 88 perc, 2012. Rendező: Måns Mårlind, Björn Stein. Szereplők: Kate Beckinsale, Michael Ealy, India Eisley, Charles Dance, Theo James, Stephen Rea.

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Csempészek (Contraband)

Csempészek (Contraband) – amerikai–brit–francia akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2012. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Mark Wahlberg, Giovanni Ribisi, Kate Beckinsale, Ben Foster, Caleb Landry Jones, Ólafur Darri Ólafsson, J.K. Simmons.

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról,...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Transzfer – román–magyar kisjátékfilm, 6 perc, 2011. Rendező: Nagy Borbála. Szereplők: Kófity Annamária, Jakab-Benke Nándor, Goitein Gergely, Bálint Arthur, Dénes Gergely, Debreczeni Zoltán, Farkas Ádám, Pápai Zsolt.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea