Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Iskolapad az életben
Lone Scherfig: An Education / Egy lányról

Nick Hornby és Lone Scherfig – a páros, akikben első pillantásra semmi közös nincsen. Más alkotói stílusok, más témák és más azármazási közeg. De ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor majd kiszúrja a szemünket a nyilvánvaló közös pont: ez a két művész piszkosul ért a kisemberek nyelvén, és legalább olyan jól képesek megjeleníteni ezek kapcsolatát. Az Egy lányról esetében pedig pontosan erre volt szükségük.

Lynn Barber önéletrajzi írása a '60-as évek Angliájába kalauzol, főszereplője egy külvárosi eminens diáklány, Jenny. Egyetlen vágya, hogy bekerüljön egy jó nevű egyetemre, de közben az élet az útjába gördít egy jóképű „akadályt”. A forgatókönyvíró Hornby és a rendező Scherfig nem időzik túl sokat a felvezetéssel, épp csak hogy megmutatják nekünk nyárspolgár családja körében Jenny-t (Carey Mulligan), az ambiciózus lányt, aki mindig helyesen válaszol, aki zenél és akinek álmai vannak. De ezek mögött lakoznak más, nem feltétlenül tisztességes vágyak is. Jenny titokban dohányzik és az apja által tiltott zenét hallgatja. Mindössze néhány apró jelenet van szentelve ezeknek gesztusoknak, de frappánsak és tökéletesen közvetíti az alkotók szándékát. Ebbe a kopottas, hideg színekkel bevont környezetbe robban be egy esős napon a 35 éves zsidó David (Peter Sarsgaard), aki pillanatok alatt megbabonázza a lányt. A tapasztalt, rutinos csábító semmi perc alatt kiismeri a tizenéves fruskát, pontosan tudja mi kell neki, és már kész is a románc. De itt álljunk meg egy pillanatra.

Kép az Egy lányról / An Education című filmből

Amennyire precíz a karakterek bemutatása a bevezetésben, annyira felületes a folytatás, vagyis David és Jenny bimbózó románcának megjelenítése. A nézőnek olyan érzése támad, mintha csak az üzenetet közvetítenék felé, de nem engednék közel kerülni a történésekhez. David és Jenny puccos étterembe mennek, esetleg árverésre vagy vidékre ruccannak ki. Megjelenik a szépség mögött húzódó árnyoldal is, amit David pillanatok alatt elhessegtet. Egy szó mint száz, Jenny megízleli a szabadságot, belekóstol egy olyan életbe, ami könnyű, szórakoztató és gazdag. Felfogjuk, csak nem érezzük. Túl keveset látunk ebből a világból, és bár tudjuk, hogy mit reprezentál, kívülről mégsem látszik olyan csábítónak. Mint ahogyan David karaktere sem. Peter Sarsgaard minden tőle telhetőt megtesz, karaktere mégsem válik azzá, akiért egy nő mindent eldob, feladja az álmait és újakra cseréli azokat. Ő nem a herceg a fehér lovon és amit kínál, az nem Meseország... legalábbis a vászon ezen oldaláról. Ráadásul a kibontakozó szerelem mellett Jenny apja is pálforduláson esik át, és konzervatív életszemléletét félredobva David karjaiba löki a lányát. A mondanivaló itt is világos, viszont itt a megjelenítés is jeles. Az apa nem vesz részt lánya új életében, ő csak hallja azt a sok szépet. Az őt alakító Alfred Molina kiválóan formálja meg a pénzszagra egyre csillogóbb szemű kisembert, őt látva semmi kétségünk: eladná a lányát.

Kép az Egy lányról / An Education című filmből

Scherfig azonban óvatosabb ennél, nem csinál Jenny-ből áldozatot. A folyamatot a lány jellemfejlődésének részeként kezeli, mint ahogyan az eredeti cím is mutatja: ez egy életre való nevelés. A szegény lány beleszeret a gazdag fiúba és innentől a film egyensúlya is helyrebillen. Amikor már nem a miérteken kell gondolkodnunk, az Egy lányról újra egy élvezetes és értelmes mozivává válik: itt már csak két szerelmes van; Carey Mulligan, akitől bár a film első felében is érzékeny játékot látunk, itt virágzik ki igazán. A diáklányból nő lesz, aki pillantásával bearanyozza a szerelem betljesülésének helyszínéül szánt hotelszobát, aki szembeszáll a Davidre antiszemita megjegyzéseket tevő igazgatónővel (a kis szerepében is kiváló Emma Thompson), aki szembenéz „új élete” hanyatlásával és aki megbánást mutat, amikor össze kéne törnie.

Kép az Egy lányról / An Education című filmből

A lánynak sok mindenben döntenie kell, de aztán azt is megtanulja, hogy a sors néha felülírja döntéseinket. Az életünket nem csak magunk határozzuk meg, akármit is mondjanak a romantikus filmek vagy a leányregények mézesmázas sorai. A rendezőnő magabiztosan mutatja be az útelágazást, amihez hősnője érkezett. Látjuk, ahogy a lány rálép egy útra és látjuk, hogyan reagál a környezete. Újra visszaköszönnek azok a tökéletes érzékkel kiragadott pillanatok és apró gesztusok, amik őszintén és mélyen láttatják ezen viszonyokat a lány és szerelme, valamint a lány és saját élete között.

Kép az Egy lányról / An Education című filmből

Anélkül, hogy további részleteket árulnék el a film történetéről, csak annyit tennék hozzá, az erkölcsi és jellembeli fejlődés kiteljesedik, Jenny megtanulja a leckét, és jól hasznosítja azt. A néző pedig ezen „oktatás” részeként szemtanúja lehet annak a korszaknak, ami egy új éra beköszöntét készítette elő, hiszen a hatvanas évek sok változást hoztak szerte a világban, ezzel együtt Anglia fiatalságában is. De mindenekelőtt tekintsünk úgy a filmre, mint egy tanmesére, aminek akadnak ugyan gyengébb részei, de egészében véve szép, kerek – és kiemelkedő színészi alakításokkal szórakoztat.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

boszor · 2 éve

Amennyire erőltetettnek és szájbarágósnak találtam a film végét, annyira meglepődtem, amikor olvastam róla valahol, hogy a forgatókönyv igaz történet alapján készült. De ettől függetlenül továbbra is zavar, hogy valaki arra pocsékolt el egy amúgy jó filmet, hogy a tinilányok szájába rágja az iskolába járás fontosságát. Tinikoron túl ez a tanulság nem tanulság. Lehetett volna valami mást, valami egyedibbet, valami kevésbé tanmese-szerűt mondani ezzel a filmmel.

Kapcsolódó film

Egy lányról (An Education)

Egy lányról (An Education) – brit filmdráma, 2009. Rendező: Lone Scherfig. Szereplők: Alfred Molina, Carey Mulligan, Olivia Williams, Peter Sarsgaard.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Bukott angyal a halászok között - Alix Delaporte: Angèle et Tony / Angèle és Tony

Bukott angyal a halászok között – Alix Delaporte: Angèle et Tony / Angèle és Tony

Az amerikai filmekből vagy sorozatokból ismerősen csengő „hogyan szerezzünk férjet minél hamarabb?” kérdésre ad igen erőteljes és eredeti választ a hírügynökségi újságíróként és dokumentumfilm-rendezőként befutott Alix Delaporte első nagyjátékfilmje. Nyers romantikus dráma ellenszenves hősnővel, rideg tónusokban ábrázolt belső világgal, ami végül felszabadítóan megszépül. Mondhatni: nagyon is európai módon megformált válasz az amerikai kérdésre.

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea