A férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek, így logikus, hogy nem értik meg egymást. Ennek az utcai könyvstandokon népszerűsített bölcsességnek a fejtegetésével indul a Mi kell a nőnek? című amerikai filmvígjáték, amelynek rendezőnője, Nancy Meyers a nemek közti ősi kommunikációs zavar okát eléggé elfogult módon a férfiakban, de azoknak is sajátos képviselőjében, a macsóban véli felfedezni. A macsó, per definitionem, folyton félreérti a nőket, hacsak nem történik vele csoda.
Miközben ihletet szeretne nyerni egy női kozmetikumokat népszerűsítő reklámfilm ötletéhez, a macsó voltát nevében is hordozó Nick Marshall (Mel Gibson) Sinatra-dalokra táncolva szempillát és körmöt fest, depilál, fenékleszorító harisnyát húz. El is nyeri méltó büntetését: megcsúszik, belezuhan a vízzel teli fürdőkádba, mellé a már bekapcsolt piros hajszárító. A várt áramütéses halál helyett (Melt nem lehet egykönnyen a másvilágra küldeni, gondoljunk a Braveheartra) a főhős olyan karizma birtokosaként ébred, amely lehetővé teszi, hogy belelásson a nők fejébe, hallhassa gondolataikat.
A sovány helyzetkomikum nem feltétlenül vált ki önfeledt nevetést, a néző pedig abban reménykedik, hogy a továbbiakban a humor forrását nem pusztán a megbotló és eleső főhős jelenti majd, mégha női ruhába öltözötten teszi is azt. A reménykedőknek sajnos csalódniuk kell. Bár a történet pörög tovább, minden marad a régiben, csak a dialógusok telítődnek az elviselhetetlenségig jellegzetesen hollywoodi poénokkal. Nick Marshall először nem is fogja fel a hatalmas ajándék értékét: fájdalmasan szembesül azzal, hogy a nők nagyképű, érzéketlen fatuskónak tartják, ezért kiáll a New York-i éjszakába, zuhog az eső, villámlik, dörög, ő pedig az ég felé rázza az öklét, benne a piros hajszárító: „Uram, tégy csodát, hadd ne értsem ennyire a nőket!”, ám a csoda visszafordíthatatlan.
Nemsokára rájön, hogy előnyére is válhat új képessége, és gálád módon ellopja újdonsült, tehetséges, bájos, jólelkű stb. felettese, Darcy Maguire (Helen Hunt) ötleteit. Előléptetés biztosítva, ám Marshallnak Nancy Maguire szakmai ötleteinél még jobban tetszeni kezd maga a lány. Ahogyan rohamos léptekkel hagyja maga mögött macsó énjét a főhős, úgy válik egyre szentimentálisabbá a film. Bár Marshall időközben elveszíti csodás képességét, az érző szívű férfivé válásban nincs megállás: kiváló apaként, egy vérbeli pszichológust megszégyenítő empátiával orvosolja kamaszlánya első szerelmi csalódását, mellékesen megment az öngyilkosságtól egy szürke egér kinézetű irodistalányt, egyben állást is ad neki, felismerve annak reklámszövegíró tehetségét, és végül szemérmesen megvallja főnökének és szerelmének, hogy csalt.
Az immár munkanélküli, ám patyolattiszta lelkiismeretű (volt) macsó és szerelme hosszú csókban forrnak össze. A megtérés visszafordíthatatlan. Az unalom is.
