Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tanulmány

A magyar animáció fénykora
Kis magyar filmtörténet

„Nem ismerek olyan műfajt vagy területet ebben az országban, amely az elmúlt fél évszázadban nagyobb teljesítményre lett volna képes, mint az animációs filmművészet. Nem ismerek olyan magyar műhelyt, amely a kiváló tehetségek olyan sokaságát gyűjtötte volna egybe, mint a Pannónia Filmstúdió..." (Hankiss Elemér, 1999.)

E sorok a Kockáról kockára. A magyar animáció krónikája 1995-1998 című könyv előszavából valók. Ha az elmúlt ötven év eredményeit nézzük, nem vélhetjük a fenti szavakat túlzottaknak. Jól, jobban és legjobban dolgoztak a magyar animátorok, és úgy tűnik, hogy a „legjobb" időszak 1976-1986 közé esett. Nevezhetjük ezt akár a magyar animáció fénykorának is.

Előzmények

Az államosítás után (1948) a magyar rajzfilm megteremtője, Macskássy Gyula nyomorúságos körülmények között elkezdi készíteni az első magyar rajzjátékfilmet, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét. A háború után vagyunk, nincs megfelelő festék, nincs technika, és főleg nincs tapasztalat. A rajzfilmes csoport a kibontakozóban lévő magyar állami filmgyártásban az önös érdek ütközésének középpontjába kerül, és a hatalomért való általános harcban „útban" van. A megkapaszkodás a magas szinten előállított reklámfilmeknek, a munkatársak szívós kitartásának és a kirobbanóan tehetséges, új generáció jelentkezésének köszönhető.

A műfajok kialakulása

Kezdetben a reklámok mellett kizárólag gyerekekhez szóló mozirövidfilmek készültek. A hatvanas években főleg Várnai György forgatókönyvíró-grafikus Macskássy Gyulához való társulásával vette kezdetét a felnőttek érdeklődését megcélzó ún. filmepigrammák készítése. E műfaj inkább alkalmas volt a nemzetközi fesztiválokon való szereplésre is. A tv- és mozifilm-sorozat készítése a hatvanas évek végén vette kezdetét, és 1973-ban készült el az első egész estét betöltő rajzjátékfilm. A magyar animációs filmeket fesztiválsikereiknek köszönhetően ismerte meg a világ. Ehhez nagymértékben hozzájárult az a szerencsés körülmény is, hogy az Animációs Filmkészítők Nemzetközi Szervezete (ASIFA) vezetőségi tagja, majd kilenc évig főtitkára a Pannónia Rajzfilmstúdió vezetője, dr. Matolcsy György volt.

1976-1986, a nagyar animáció fénykora

Ez időszakban a Pannónia Rajzfilmstúdiót a világ öt legjelentősebb rajzfilmműhelye között tartották számon. (A másik négy Walt Disney, a Hanna-Barbera, Szojuzmultfilm és a japán Toej volt.) E vélemény különösen akkor látszott megalapozottnak, amikor négy év alatt három szenzácíós magyar filmsiker hírét röppentettték fel a világ hírügynökségei. 1977-ben a fiatal Jankovics Marcell Küzdők című filmjével Cannes-ban Arany Pálma-díjat, az addig ismeretlen Rófusz Ferenc 1981-ben A légy című filmjével a háború utáni Magyarországon elsőként Oscar-díjat, és még ebben az évben Vajda Béla Moto perpetuo című alkotásával ugyancsak Cannes-ban Arany Pálma-díjat nyert. E rendkívüli filmsikerek mellett természetesen számtalan egyéb fesztiváldíj is fémjelezte ezt a korszakot. Magyarországot jogosan emlegették „rajzfilmes nagyhatalom”-ként.

Említsünk meg, a teljesség igénye nélkül, a fentieken kívül néhány olyan kiváló alkotást, amely nagymértékben hozzájárult a „fénykor" cím elnyeréséhez. Ebben az időszakban készültek a Fehérlófia (Jankovics Marcell), a Ludas Matyi, a Vuk, a Szaffi (Dargay Attila), a Hófehér (Nepp József), a Háry János (Richly Zsolt), a Daliás idők (Gémes József), a Misi mókus (Foky Ottó), Az idő urai (Hernádi Tibor), a Vízipók-csodapók (Szabó Szabolcs), a Suli-buli (Varsányi Ferenc), a Habfürdő (Kovásznál György) és a Macskafogó (Ternovszky Béla) című egész estét betöltő magyar animációs filmek. Ekkor indultak útjukra a híres televíziós- és mozisorozatok, mint a Magyar népmesék (Jankovics Marcell és a Kecskeméti Filmstúdió fiatal munkatársai), a Kérem a következőt! és a Mézga család (Nepp József a vezetőrendezőjük), a Gusztáv (Jankovics-Dargay-Nepp), a Magyarázom... (Szabó Sípos Tamás), az Animália (Hernádi Tibor), a Frakk (Cseh András), a Kockásfülű nyúl sorozat (Richly Zsolt), a Pom-pom meséi (Dargay Attila), és a Legkisebb Ugrifüles (Foky Ottó).

Ebben az időben már sikeresen működött a két vidéki, animációs műterem is, Kecskeméten és Pécsett. A váltás időszaka, amelyre a filmszakmában főleg az állami támogatás megvonása volt jellemző, kis híján ellehetetlenítette a világhírű stúdiót. A filmrendelések megszűntek, a nemzetközi kapcsolatok megszakadtak, anyagi források nélkül filmek nem készülhettek. Az elmúlt pár évben kialakult új helyzet azonban bizakodással töltheti el az animáció szerelmeseit. Többeknek eszébe jut a háború utáni nehéz időszak, amikor a munkatársak szívós kitartása, és ügyszeretete megmentette a pusztulásra ítélt műfajt.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Lajos · 6 hónapja

Lehet hogy jobb lett volna, ha az ifjabb Matolcsy is inkább apja nyomdokait követi és rajzol. Azt ugyanis nem muszáj megnézni.

Kapcsolódó film

Macskafogó (Cat City)

Macskafogó (Cat City) – kanadai–magyar–német animációs film, 1986. Rendező: Ternovszky Béla. Szereplők: Benedek Miklós, Béres Ilona, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Kállai Ferenc, Kern András, Körmendi János, Maria Bircher, Michael Rudder, Mikó István, Pálos Zsuzsa, Sinkó László, Szabó Ottó, Szatmári István, Szombathy Gyula.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A magyar rajzfilmművészet - Az animációs film története 4/3.

A magyar rajzfilmművészet – Az animációs film története 4/3.

A magyar animáció hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli műveit és művészeit a nemzetközi szakma ma is számon tartja és elismeri. A magyar alkotóműhelyek azonban inkább csak elindítani, mint megtartani tudták a hazai rajzfilmeseket, akik gyakran külföldön kamatoztatták tehetségüket. Így a magyar animáció nem tudta megőrizni nemzetközi, vezető pozícióját, nem tudott hosszú távon stílusteremtő maradni. Ennek ellenére a magyar animáció gazdag történelemre tekinthet vissza, a legínségesebb időkben is képes egyéni stílust megtalálva maradandót alkotni.

Kapcsolódó hírek

Macskássy Gyula-emléknap Budapesten

Macskássy Gyula-emléknap Budapesten

Macskássy Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött emléknapot szentel a magyar animációs film klasszikusának az Örökmozgó Filmmúzeum február 25-én, a hónap utolsó szombatján. A szervező a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.

3 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea