Keserű vattacukor
Peter Jackson: The Lovely Bones / Komfortos mennyország
Jankovics Márton / 2010.03.10. 08:00
Peter Jackson alaposan melléfogott a Komfortos mennyországgal. Hiába a veretes alapmű, a CGI-mázzal bevont, szirupos túlvilággiccs és a csökevényes thriller-szál szerencsétlen nászából egy zavarbaejtően érdektelen alkotás született.
Ha csak egy felületes pillantást vetünk az új-zélandi sztárrendező pályafutására, felettébb különösnek tűnhet legújabb filmjének témaválasztása. A Komfortos mennyországot ugyanis nehéz volna elhelyezni a féktelen horror-komédiák után a fantasy koronázatlan királyává avanzsáló moziguru életművében. A kéjgyilkosság áldozatává váló kamaszlány romantikus lelkivilágát és mennybéli bolyongásait túláradó pátosszal megjelenítő filmben sem a Bad Taste, a Hullajó vagy a Törjön ki a frász! karneváli borzalom-humorára, sem pedig A gyűrűk ura-trilógia vagy a King Kong mitikus léptékére és epikus hömpölygésére nem lehet ráismerni.
A Komfortos mennyország azonban mégsem előzmény nélküli Jackson életművében, hiszen a kilencvenes évek közepi korszakváltás cezúrájába beékelődő Mennyei teremtmények már nagyban előrevetítette a most felbukkanó tematikát és a hangvételt egyaránt. A hírhedt christcurch-i anyagyilkosságot az elkövető tinédzserlány romantikus lelkületén átszűrő filmben ugyanúgy kéz a kézben jár a véres brutalitás és az édeskés kamaszfantázia, mint Jackson legújabb mozijában. Míg azonban a Mennyei teremtményekben az elkerülhetetlenül tragikus végkifejlet felé tartó cselekmény és a főhősnő képzelgéseinek agyagból épült birodalma szuggesztív egységet alkot, addig a Komfortos mennyország mindkét téren csúfos kudarcot vall.
Pedig az expozíció még nagyjából rendben van, sőt helyenként kifejezetten ígéretes. Dinamikusan felvillantott epizódjelenetekben nyerünk bepillantást egy átlagos kisvárosi tinédzser és családja mindennapjaiba. Tétova önkeresés, otthoni és iskolai feszültségek, első szerelem – a kamaszlét ezen jól ismert fonalát vágja el tragikus hirtelenséggel a gyilkosság, mely egy kietlen szántóföldön leselkedik a suliból hazafelé tartó Susie-ra (Saorsie Ronan). A tettes infantilis és egyben brutális lelkivilágát híven tükröző kamrában játszódó klausztrofób jelenet minden tekintetben a film csúcspontja, egyrészt a baljós atmoszféra, másrészt Stanley Tucci hátborzongató alakítása miatt. Az idétlen frizurával és vállalhatatlan bajusszal ellátott színész lehengerlően hozza a sötét vágyai által leigázott kéjgyilkos figuráját, nem véletlenül jelölték Oscarra mindezért. A regényben taglalt mocskos részleteket egy elegáns ellipszissel megkerülő gyilkossági szcéna után azonban rohamos hanyatlásnak indul a film, és ezen még Tucci játéka sem tud változtatni.
A passzív elbeszélő szerepébe kényszerített főhős túlvilági kalandjai olyan vizuális giccsparádéval ostromolják a néző retináját, melyet utoljára talán a Csodás álmok jönnekben láthattunk – a számítógéppel generált mennyország az utolsó pixelig jéghideg és lélektelen marad. A halál utáni eszmélésben beteljesülő felnőtté válás ötlete akár a „coming of age”-tematika izgalmas megújításával is szolgálhatna, azonban a reklámok esztétikájára hajazó képsorok oly mértékben sziruposítják el Susie túlvilági odüsszeiáját, hogy attól még a legkevésbé giccs-érzékeny nézőnél is a végzetes túladagolás veszélye forog fenn.
Ebbe a túlvilági szenvelgésbe egy melodramatikus vonásokkal fűszerezett, csökevényes thriller-szál ékelődik be. A kertvárosi szomszéd áldozatául esett Susie ugyanis kénytelen tétlenül figyelni, hogy hátrahagyott hozzátartozói, valamint szerelme és gyilkosa miként is boldogul az ő hiányával. Persze egyik delikvensre sem jut kellő idő, így a traumát feldolgozni próbáló család konfliktusai, és a tettes utáni nyomozás egyaránt bántóan felületes marad, ráadásul ezt az eleve túlzsúfolt és zavaros tablót még Susan Sarandon harsány ripacskodása is színesíti a „vagány nagyi” hálás szerepkörében. A Peter Jacksontól általában elvárható filmélmény ígérete így valahol a széttartó cselekményszálak között reked, melyek nagy része önmagában is csődöt mond a nézői figyelem lekötésében.
A Komfortos mennyország tehát nem képes többet felkínálni egy nagyszerűen megformált antagonista és pár izgalmas vizuális ötlet csáberejénél (a babaházból kamerázott külvilág például erőteljesen fejezi ki a szereplők léthelyzetét, de Jackson már ezt a képi megoldást is elsütötte a Mennyei teremtményekben). Olyan ez a film, mint a keserű vattacukor, hiszen az eklektikus cselekmény még a tömény giccs émelyítő édességét sem engedi maradéktalanul kiélvezni. Nem véletlen, hogy hatalmasat bukott a tengerentúli mozikban.
